Álvaro Morata, a Milan Európa-bajnok spanyol csatára ma ünnepli a 32. születésnapját.
Morata 1992. október 23-án született Madridban, Spanyolországban. 2008-ban csatlakozott a Real Madrid akadémiájára, miután 2 évig az Atlético, majd 1 évig a Getafe ifjúsági szektorában szerepelt. 2010 decemberében debütált a Real Madrid első csapatában egy Real Zaragoza elleni 3-1-es győzelem alkalmával, akkoriban az alsóbb osztályú Real Castilla keretének tagja volt. A 2012/13-as és a 2013/14-es idényben kiegészítőember volt a Realban, azonban 2014 nyarán a klub 20 millió euróért eladta a Juventusnak egy visszavásárlási opcióval.
A spanyol válogatott csatár két szezont töltött Olaszországban és 93 tétmeccsen 27 alkalommal volt eredményes, majd 2016 nyarán a Real Madrid aktiválta a visszavásárlási záradékot és 30 millió euróért visszavette. A 2016/17-es idényben 43 mérkőzésen 20 alkalommal vette be az ellenfelek kapuját. A madridi időszak alatt összesen 8 trófeát nyert, többek között 2 bajnoki címet és 2 Bajnokok Ligája-serleget. 2017 júliusában bejelentkezett érte a Premier League-ben szereplő Chelsea, mely 66 millió eurós átigazolási áron szerződtette. Az első idényében 15 gólig, majd a másodikban fél év alatt 9 találatig jutott és Európa Liga-győztes lett. 2019 telén visszatért Spanyolországba és másfél évre kölcsönben csatlakozott az Atlético Madridhoz, de 2020 szeptemberében úgy döntött, hogy ismét a Juventushoz megy.
Két év kölcsönjáték alatt 92 meccsen 32 gólt lőtt a Juvéban és ezt követően a torinói együttes nem élt a vásárlási opcióval, így Moratának vissza kellett térnie az Atléticóhoz. Torinóban a két különböző időszakot tekintve összesen 6 kupával gazdagodott a trófeagyűjteménye. A spanyol játékos a 2022/23-as idényben minden sorozatot figyelembe véve 15 gólt lőtt és a legutóbbi szezonban 48 tétmeccsen 21 találat fűződött a nevéhez, mellyel eddigi pályafutása legeredményesebb szezonját tudhatja maga mögött.
2024 nyarán elfogadta a Milan ajánlatát és úgy döntött, hogy két év után visszatér Olaszországba. A Milan vezetősége a 13 millió eurós záradék aktiválásával kivásárolta a szerződéséből az Atlético Madridtól. Bár Morata a nyár elején egy rendkívül jövedelmező szaúdi szerződést is visszautasított, hogy maradjon az Atléticóban, azonban nem tudott nemet mondani a Milan hívására és Zlatan Ibrahimovic, a klub tanácsadója nagy szerepet töltött be abban, hogy meggyőzze az Európa-bajnok spanyol csatárt a klubváltásról.
Morata 2024 augusztusában góllal debütált a Milan színeiben a Torino elleni mérkőzésen a Serie A első fordulójában.
VÁLOGATOTT:
Álvaro végigjárta a korosztályos spanyol válogatottakat, majd 2014 novemberében Vicente del Bosque irányítása alatt mutatkozott be a nagyválogatottban egy Fehéroroszország elleni Európa-bajnoki selejtezőn. Morata 10 év alatt összesen 80 mérkőzésen öltötte magára hazája nemzeti csapatának mezét, melyben 36 gólt szerzett és 8 gólpasszt osztott ki. A 2024-es Európa-bajnokságon csapatkapitányként emelhette magasba az Eb-trófeát, miután 2-1-re legyőzték Angliát a torna döntőjében.

ÁLVARO MORATA
ADATOK:
Teljes név: Álvaro Borja Morata Martín
Születési idő: 1992.10.23.
Születési hely: Madrid, Spanyolország
Nemzetiség: spanyol
Poszt: csatár
Magasság: 1,89 m
Erősebbik láb: jobb
Szerződés: 2028.06.30.
Mérkőzések a Milanban: 9
Gólok a Milanban 2
Gólpasszok a Milanban: 1
DEBÜTÁLÁS:
La Liga – 2010.12.12. Zaragoza-Real Madrid 1-3
Premier League – 2017.08.12. Chelsea-Burnley 2-3
Serie A – 2014.09.13. Juventus-Udinese 2-0
Olasz kupa – 2015.01.15. Juventus-Verona 6-1
Bajnokok Ligája – 2012.12.04. Real Madrid-Ajax 4-1
Európa Liga – 2018.09.20. PAOK-Chelsea 0-1
MEGNYERT TRÓFEÁK:
REAL MADRID
La Liga: 2x – (2011/12, 2016/17)
Copa del Rey: 2x – (2011/12, 2013/14)
Bajnokok Ligája: 2x – (2013/14, 2016/17)
Európai szuperkupa: 1x – (2016)
FIFA Klubvilágbajnokság: 1x- (2016)
JUVENTUS
Scudetto: 2x – (2014/15, 2015/16)
Olasz kupa: 3x – (2014/15, 2015/16, 2020/21)
Olasz szuperkupa: 1x – (2020)
CHELSEA
FA kupa: 1x – (2017/18)
Európa Liga: 1x – (2018/19)
SPANYOLORSZÁG
Európa-bajnokság: 1x – (2024)
Nemzetek Ligája: 1x – (2022/23)
Isten éltesse sokáig!