Teljes fordulatot vett Gerry Cardinale szerepe a Milannál és azt tervezi, hogy egész szezonban közel marad a csapathoz.
A május végén végrehajtott nagytakarítást követően Cardinale kezébe vette az irányítást és a döntéshozatal illetve a felelősségi körök delegálása helyett előtérbe lépett. Az amerikai üzletember 2022 nyarán vásárolta meg a Milant a Elliott Managementtől, ám közel 4 évig a háttérben tevékenykedett és nem volt jelen rendszeresen Milánóban.
A Corriere dello Sport beszámolója szerint Cardinale házat keres Milánóban azzal a céllal, hogy hosszabb időt töltsön Olaszországban és közelről követhesse a csapatot és a klubot.
Cardinale egyre aktívabb szerepet kíván vállalni a Milan mindennapi életében. Az első két fordulóban a Torino és a Venezia elleni mérkőzésen is ott volt a stadionban és megtekintette a csapat mérkőzését, emellett az előszezon során több alkalommal is ellátogatott Milanellóba. A klub tulajdonosa aktívan kivette a részét az átigazolási piac megtervezéséből és lebonyolításából, ugyanis a tárgyalásokon is részt vett és folyamatosan jelen volt a vezetőség mellett.
Cardinale szombaton ismét ellátogatott Milanellóba, hogy találkozzon az edzővel és a csapattal a Juventus elleni rangadót megelőzően, amelyen szintén ott lesz Torinóban az Allianz Stadiumban.

