Olasz források szerint Fikayo Tomori készen áll maradni a Milanban annak ellenére, hogy augusztus közepén kikerült a csapat keretéből.
Az angol középhátvéd különös helyzetben van, hiszen 1 év van hátra az aktuális szerződéséből és az első csapat keretével kezdte meg a felkészülést, aztán sokáig úgy tűnt, hogy része a jövőbeli elképzeléseknek, azonban augusztus közepén az utolsó felkészülési meccs előtt Ruben Amorim úgy döntött, hogy nem tart rá igényt, ezáltal kitették a keretből és nem látogathatja a csapat edzéseit sem. A játékos azóta külön tréningezik Milanellóban és erősen fennáll annak a veszélye, hogy nem fog eligazolni a nyári átigazolási időszakban.
Nico Schira értesülései szerint Tomori eddig három külföldi klub megkeresését is visszautasította és úgy tűnik, hogy készen áll maradni a Milanban annak ellenére, hogy a klub kitette a keretből. A MilanNews közlése szerint a Rossoneri vezetősége egyelőre nem kapott semmilyen hivatalos ajánlatot Fikayo játékjogáért. Fabrizio Romano szerint az Aston Villa úgy döntött, hogy nem szerződteti Tomorit.
A Milan vezetősége ultimátumot adott és világossá tette, hogy a keretből kikerült játékosok biztosan nem fognak visszakerülni a csapatba az átigazolási piac lezárása után sem, ha esetleg nem találnak új csapatot és maradnának szerződésben a klubbal.
Így maradás esetén Tomori a lelátóra lesz száműzve és a klub nem kívánja visszatenni a keretbe, ráadásul jelzésértékű az is, hogy a Milan nem regisztrálta a 28 éves angol védőt a Serie A-ra a 2026/27-es szezonra.


12 hozzászólás
28 évesen úgy dönt, hogy inkább kihagy egy évet és egy bohóc bajnokságban játszik, ha játszik egyáltalán, hát gratulálok!
Azért megnézném amikor kidől Pablo/Gabbia/Winter hármasból kettő, nekünk vagy Tomorinak lesz nagyobb gond, hogy nincs regisztrálva.
Amorim ezt M.U.-nál is eljátszotta (Rashford+Mainoo).
Nyert két könnyű meccset ez szép és jó, de majd Juve/Lazio lesz az igazi erőfelmérő.
Amúgy Tomori januárban már bárkivel megegyezhet és nem hinném, hogy szívesen fizetnénk a semmire a bérét, szóval fél év amit kb nem játszik , az pedig nem egy nagy idő.
Még akkor is inkább előbb játszatnám Diawarat meg Vladimorovot mint Tomorit. Hiába egyezhet meg bárkivel, egyelőre nem véletlen nem kelk senkinek, félév lelátó után ne gondoljuk hogy ez változni fog. A Sportingnál és Unitednél is így kezdett és szinte mindig igaza volt. Azt a Garnachot kihagytad akit miután kidobtak megbukott a Csúzlinál és továbbadták a Villanak, a botrányairól nagyobb hírek vannak mint a focitudásáról 🙂
Meglárjuk hogy mi lesz majd nagyobb csapatok ellen, de tavaly úgy maradtunk le hogy hoztuk a rangadókat a kicsik ellen meg kapuralövéseink is alig voltak. Most bőven vannak csak javulni kéne helyzetkihasználásba. Az Inter is tavaly úgy lett bajnok hogy a kicsiket legyőzte rangadókon meg alulteljesítettek.
Nézd, én védem Amorimot, vagy legalábbis pozitívan állok hozzá, amíg nem bizonyítja az ellenkezőjét, de ezt a MU-s idejének és döntéseinek ELLENÉRE teszem. 😀
Egy fenét volt igaza Mainooval (aki szerintem top3 játékos volt a keretben), meg azért Rashival kapcsolatban sem. Az eredmények sem őt igazolták.
Nyilván ha most valami komoly öltözőbeli gond van Tomorival, akkor oké, és egyetértek, de pusztán sportszakmailag nem, azért ő nem egy rossz védő, csak már nem az a közel klasszis szint, mint pár éve. Ebben a rendszerben meg nem árt, ha tudsz visszafelé futni, Tomori meg tud.
Mainooval nem mondtam hogy igaza volt (egyébként őt nem is rakta ki), viszont Rashforddal igen. Ezért írtam hogy szinte.
Borzasztó inkonzisztens teljesítménye volt már előtte is mindezt csillagászati fizetésért. Ráadásul Flick és Barca sem véletlen inkább fizetett 80M körül Gordonért minthogy 30M-t adjon Rashfordért, mert Flick is erősen megkérdőjelezte a munkamorálját. És a United sem feltétlen tartaná ott ha nem lenne a nagyon magas fizetése. Tehát szerintem az egyáltalán nem volt rossz döntés akkor.
Tomoriról meg hiába tud futni ha passzolni nem tud meg nem bírja a nyomást. Ez fontosabb ebben a rendszerben minthogy gyors valaki, ami azért ott nem a legfontosabb. A Sportingba sem voltak villámléptű védői
Tomori teljesen jól passzol is.
Illetve azért egy szétesett milanban senki nem teljesít konzisztensen. Kb Modricot lehet csak mondani, az aranylabdás világklasszist.
Néztem a Barcát, láttam Flick nyilatkozatait, az égegyadta világon semmi gond nem volt a munkamoráljával, hajtott, mint a gép. Spanyolországban az árakat teljesen máshogy kell nézni, Gordon alacsonyabb fizuval és hosszabb szerződéssel (Rashfordnak a kora miatt nyilván nem adtak volna 5 évest) jóval alacsonyabb szinten terhelte éves szinten a La Liga belső ffp-jét, aminek baromi nehéz megfelelni. Szóval akármilyen furán hangzik, Gordon olcsóbb volt a Barcának (nem cash-flow gondjaik vannak a közhiedelemmel ellentétben, hanem belső ffp gondjaik, mint kb minden spanyol csapatnak mögöttük). Illetve Rashfordnak pont az volt a hiányossága, ami Gordonnak nem, és ami kell a Barcába: nem ügyes kis területen, emiatt annyira nem illett a csapatba, a nagy mennyiségű gólpontja ellenére. Ő tisztán egy PL játékos. De még így is nagyon jó volt, rengeteg meccset döntött el, és soha nem állt meg egy pillanatra sem, ment, mint a golyó. Hidd el, Amorim benézte őt, sokat dobott volna a csapatán.
Szerintem megszívhatjuk ezt a Tomori bizniszt, ha végül itt marad. Ismétlem, ha komoly viselkedésbeli gondok vannak, akkor támogatom a döntést, nem tudhatjuk. Más esetben viszont szerintem ez nagyon fura. Ha a távozásával behúznánk egy Inaciót, oké, csak erre egyre kisebb a sansz.
A teljesen jótol azért messze van, különösen nyomás alatt. Még az általam labdaügyetlennek tartott Pavlovic is messze jobban bírja a nyomás mint ő, a Belgával szerintem itt nem volt baj, Gila meg jóval mindenki felett. Alapvetően lehet jó ha senki nincs a körzetében, de nyomás alatt rendre összeesik ami ebben a rendszerben nem lehet. Lehet mondani hogy más sem jó de a Scudetto óta mélyrepülésben van és rengeteg esélyt kapott amikkel nem élt. Normális csapat kevesebbért kidobta volna.
Gordon valóban olcsóbb volt mint Rashford, viszont érdemes megnézni a pressing heatmapjét. Gordon kiemelkedő még Rashford konkrétan bűngyenge volt ebben tavaly (is). A Premier Leaknél csináltak erről egy videót ahol tök jól összefoglalják meg megmutatják ezt.
Biztos vagyok benne egyébként hogy hozzáállás probléma van vele, mert már Fonsecanal is volt vele baj, utána 3 meccs erejéig elkezdett hajtani SC alatt hogy ne adják el de később ő ia mellőzte ahogy Allegrinél ia azok közé tartozott akit mondott Ibrának hogy adják el. Ahogy Amorim sem véletlen dobja ki.
az a vladimirov elég hajmeresztő volt a felkészülési meccseken, én nem fűznék hozzá nagy reményeket
Értem az ellenszenved vele, de azért az ifik bőven nem jobbak. Tomori olasz szinten egy okés védő. Nálam Gabbia/Winter pl egy szint (Gila/Pavlo jobb). Viszont nem jött érdemi erősítés a helyére. (Gila nálam a 2 front miatt nem plusz ilyen szempontból.)
Az egész cikk arról szól már 3 ajánlatott visszadobott. Bőven el lesz itt fél évet még, ha nem játszik akkor is. Angol kis csapatok akkor is ugyan úgy elviszik.(Nagyba meg nincs esélye menni.)
Szerintem az edzéseken a munkamorállal volt a probléma, amit ő elvár mindenkitől. Simán el tudom képzelni,hogy az összes felsorolt játékos arcoskodott, nem adott bele apait-anyait. Rashford és Mainnoo is nagyon jó játékosok.
Amorim jövő nyáron majd visszacsábítjq Tomorit, amikor a Rio Ave kispadján dirigál 🙃