Egybehangzó hírek szerint Rafael Leao meghozta a döntést a jövőjéről és a török élvonalban szereplő Galatasarayban kívánja folytatni a pályafutását.
A MilanNews, a Sky Sport Italia, Daniele Longo (Calciomercato), Matteo Moretto és Nico Schira egybehangzó beszámolója szerint Rafa Leao a Galatasarayt választotta és folyamatban van az átigazolásának véglegesítése. Fabrizio Romano is megerősítette, hogy Leao a Galatasaray együttesében folytatja és a törökök megállapodásra jutottak a Milan vezetőségével illetve a játékossal is. Rafa a hétvégén Isztambulban lesz, hogy orvosi vizsgálatokon vegyen részt és aláírja a szerződését az új klubjával.
A portugál válogatott támadó 7 év után távozik a Milanból. Leao az elmúlt napokban két ajánlatot kapott, nevezetesen a Galatasaraytól és a Premier League-ben szereplő Aston Villától. A két csapat között kiélezett verseny zajlott a játékos megszerzéséért és eldőlt, hogy Leao a Galatát választotta az Aston Villával szemben. A törökök 12 milliós fizetéssel csábították, míg az angol alakulat 7,5 millió eurót kínált.
Gianluca Di Marzio, a Sky Sport Italia transzferguruja szerint a Milan 43 millió eurót kap Leao játékjogáért, valamint az üzlet további 2 millió euró bónuszt és 20 százalékos továbbértékesítési záradékot tartalmaz. Az üzlet késznek tekinthető a Milan és a Galatasaray között. Matteo Moretto és Fabrizio Romano úgy értesült, hogy az átigazolási ár 45 millió euró plusz bónuszok lesz.
A 27 esztendős támadó 4 éves szerződést fog aláírni a Galatasaray együttesével és évi nettó 12 millió eurót tehet zsebre.


15 hozzászólás
Ennyit ér agyilag. Motiváció minimális, akarat ugyanannyi-pont mint az elmúlt évek teljesítménye. Ő nem akar szakmailag többet…keresni akar, de azt értelem szerűen minél többet.
A cigányéknál nem fog kelleni megszakadnia…nagy csalódás a csávó.
Ennyit… csak tűnjön már el végre! Remélem a portugál válogatottban is elfelejtik…
20%-os záradékkal, 4 éves szerződéssel jó lehet ez igy, hátha nem izlik neki a török liga és még jó pénzért haknizna egyet az araboknál is. Törökben vannak azért favágó védők, meg a habitus is más. Pioli simogatta, ott nem feltetlen fogja mindenki.
Pénz beszél kutyaxar büdös
….
Érdekesek ezek az újságírók. Itt látni a hitelességüket is…. Sok helyen olvastam hogy az Aston Villa lett a kiválasztott…. Erre a Galatasaray lett mégis.
Viszlát Leao….nekem hiányozni fog. Tudom sokaknak nem de nekem igen….én a hozzáállása ellenére a csapat legjobbjának tartottam és a statisztikák alapján ott is volt. Aki nem ért velem egyett nem gond és más vélemény sem fog ezen változtatni.
Végre!!!!!!
Sokkal többet ki lehetett volna belőle hozni, ha lett volna egy keményebb edző, amolyan Capello féle, aki a megfelelő pillanatokban tökön rúgja vagy olyan a csapatszellem, hogy kénytelen lett volna összeszedni magát. Az a baj, hogy Modricon kivül most sincsen a csapatban igazi vezéregyéniség…
És azért Modric sem „az a fajta” vezér, ő inkább egy követendő pédakép, az Leaónak nem elég.
Lehetséges, de pl. Robinho is jó korban jött még és akkor még voltak itt vezérek, mégsem tudtak vele mit kezdeni.
Na végre megvették
Ez sokat elmond róla. Nyilván sportszakmai okokból döntött a Galata melett. 😀
A tehetsége kétségtelen, de ki nem állhatom azokat a játékosokat, akik nem tepernek a pályán.
Máshol még nem írják biztosra. Az Aston Villa és Emery még küzd érte.
Ha a törökök fizetési ajánlatánál valamivel kevesebbet kínáló birminghamieket választja, elhittem volna, hogy a motiváció, a szakmai előrelépés a fontos Leaónak. Valószínűleg az Aston Villa is elhitte, hogy a Premier League vonzereje elég, mert a PL-hez képest legalább három polccal lejjebb van a török liga. Ebből látszik, hogy a portugál ebben (is) hazudott. Aki 27 évesen még utolsó esélyként egy igen jó PL-csapathoz igazolhat, de máshová megy (ami azért nem a Real Madrid), az sportemberként nálam megbukott.
Ha nagyon ügyvédeni akarom az ördögöt, akkor a sportszakmai részre ráfoghatom, hogy talán kezdő akart lenni, az meg a Villában nem tudom, mennyire lett volna reális, a Galatában gondolom az lesz, mert azon a szinten lehet elég a tehetség még a lustasággal együtt is.
No de nem akarok úgy csinálni, mintha védeni akarnám, nem sokra tartom.
Kihagyni egy Premier League 4. helyezett BL induló csapatot akinek Emery az edzője… kb. olyan sötétség van bent, mint kint…
Attól, hogy van 1-2 levedlett sztár még az Aston Villa úgy elverné a törököket, kb. mint mi Nándorfehérvárnál.