Luca Marelli korábbi Serie A-s játékvezető szerint megmagyarázhatatlan, hogy miért nem ítéltek tizenegyest a Milan javára Nikola Vlasic kezezéséért.
Mindössze 1 órát kellett várni az első súlyos VAR-hibára a Milan mérkőzésén a Serie A első fordulójában. Az 59. percben 0-0-s állás közepette Alphadjo Cissé beadási kísérleténél Nikola Vlasic kezét találta el a labda. Az esetet követően a VAR-szobában helyet foglaló Paolo Mazzoleni visszanézte az esetet és állt a játék, majd a vizsgálat végén meglepő módon szöglet következett. Vlasic karja egyáltalán nem volt természetes helyzetben vagy a testéhez leszorítva, éppen ellenkezőleg: a testfelületét megnövelve a labda irányába mozdult a keze, megakadályozva a beadást.
Luca Marelli, a DAZN játékvezetői szakértője elemezte a Torino-Milan mérkőzés egyetlen vitatott szituációját. A korábbi Serie A-s bíró szerint megmagyarázhatatlan döntés született és úgy véli, hogy Vlasic kezezése minden értelmezéstől és irányelvtől függetlenül tizenegyest érő eset volt.
“A megmagyarázhatatlan az első szó, ami eszembe jut. Feltételezhetjük azt is, hogy új VAR-utasítások léptek életbe az idei szezontól, de ez egy olyan eset, amelyért tegnap, ma és holnap is tizenegyes jár. Vannak olyan tényezők, amelyek egyértelműen indokolják egy incidens pálya széli monitoron történő felülvizsgálatát és megmagyarázhatatlan, hogy Zufferlit miért nem hívták ki az eset visszanézésére. Nemcsak arról van szó, hogy Vlasic karja a labda felé mozdul, ami már önmagában is büntethető lehetne, hanem arról is, hogy ezzel egyértelműen megnövelte a testfelületét. Ezért minden adott volt ahhoz, hogy a játékvezetőt kihívják a pálya szélére a VAR-monitorhoz.” – mondta Marelli a DAZN stúdiójában.
“Zufferlit nem tudom hibáztatni, hiszen a pozíciója miatt nagyon nehéz lett volna észrevennie a kar mozgását, mivel rossz szögben helyezkedett. Ezt nehéz lett volna látni, de arra viszont nem találok magyarázatot, hogy a VAR-szobában lévő Mazzoleni miért nem hívta ki a játékvezetőt. Ez egy meglehetősen egyszerű felülvizsgálat lett volna. Mindezt figyelembe véve ez egy olyan eset volt, amelynél tizenegyest kellett volna ítélni, függetlenül minden létező értelmezéstől, iránymutatástól vagy utasítástól.”
Graziano Cesari, korábbi Serie A-s játékvezető véleménye az incidensről: “Vlasic jobb karja elmozdult a test vonalától, majd a labda felé mozdult. Zufferlinek nem volt egyszerű észrevennie, de felmerül bennem a kérdés, hogyan lehetséges az, hogy a VAR nem hívta ki a játékvezetőt… Zufferlit ki kellett volna hívni a pálya szélén lévő VAR-monitorhoz, hogy nézze vissza az esetet.”
VIDEÓ:
❗️ Rigore solare non dato al Milan.
— Quotidiano Bianconero (@QuotidianoBN) August 23, 2026
⚫️🔵 Non è che Cairo vada premiato?
⚫️🔵 D’altronde Cairo ha svolto un eccellente lavoro con i suoi giornali e le sue televisioni.
❓️La domanda rimane senza risposta ma i dubbi sono evidenti. pic.twitter.com/hb7d6M4sUR


20 hozzászólás
A var azt vesz észre amit akar…szánalmas!
A VAR-nak ezt sose szabadott volna felülbírálni. Nézzétek már meg, mit csinál a védő a kezével, a háta mögé rántja, gyakorlatilag szándékosan a labda elől akarja elrántani – más kérdés, hogy végül eltalállja. Ez 10-ből 1 bírónál jó, ha büntető, a VAR-nak meg soha nem szabadna ezt felülbírálni, mert csak egyértelmű tévedéseknél jelezhet. Abszolút a jó döntés született.
Ha valaki hátra akarja húzni akkor nem a labda irányába mozdul a keze. És ha hatra is akarta húzni akkor mi? Ezek szerint tart karokkal várom és utána hátra akarom tenni az nem tizi mert hátra akarta tenni??? Megnövelte a testfelületét? Meg!!!! Testnél volt a keze? Nem!!!! Tök mindegy hova akarta tenni. Nem volt testnél!!!! Én úgy látom hogy a labda irányába mozdul a keze. Ja és csak megsúgom hogy két volt játékvezető is azt látta amit én….
Több másik meg nem, én is néztem elemzéseket. Az egyik egnagyobb felmentő tétel pont az, hogy a háta mögé akarta tenni a kezét. Pech, hogy a labda beleütközött, miközben hátra akarta rántani, de ennyi.
Már ne haragudj… de mi ment itt a hát mögé? Állítsd a videó lejátszó csúszkát kb a videó felére, majd mozgasd addig amíg Vlasic keze nem találkozik a labdával. Ebben az időintervallumban a keze távolodik a testétől a labda irányába, és csak a labdaérintés után, illetve annak hatására verődik hátrafele a keze. Ez egyértelmű 11-es.
Ez tiszta tizenegyes volt.Nem akarta a kezét hátra rakni,ez hülyeség. Ha le van szorítva a keze,az más,de ez minden volt,csak nem leszorított kéz.
Szerintem nagyot hibázott a VAR!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Hogyne akarta volna, nézd meg, hol végződik a mozdulat. A háta mögött. Másképp nem kerülhet oda a keze, ha nem akarta odatenni. 🙂
Azt, hogy mit akar vagy mit nem akar valaki tenni, ahhoz gondolatolvasó gép kellene. A VAR-nak a látottak alapján kell döntenie, nem feltételezések alapján. A karját szét tárta a lövés pillanatában, így megnövelve a testméretét, blokkolta a lövést.
Mivel a labda eltalálta a kezét a keze az ütés következtében csak hátrafelé mozdulhatott. Ez pusztán fizika. Az a magyarázat, hogy a keze a mozdulat végén hol volt ordas baromság. Ennyi erővel az is szabályos, ha valaki a védőt felrúgja, majd a labdát is elrúgja.
Nézzétek meg már hol végződik?
A háta mögött.
Mert az oldalra lógatott kezét az erős labda hátra csapja 🤣
Hol végződött volna.
Kicsit olyan, nézzetek már hogy Tibi hátra rántja a fejét. Nem. Állba vertem és hanyatt esett.
A VAR a vb-n is bizonyította, hogy felesleges. Ennyit a pályán lévő bírók is tévedhetnek…
Minden szezonnak próbálok úgy nekiállni, hogy majd talán most. Ebből a szempontból a VAR-t ideje korán lehúzhatom az amúgy sem nagy listámról.
Egyetlen? Estupinan olyan könyököst kapott, hogy nekem fájt. 😅 az sem volt semmi 😀
Hát, nekem ebből a kameraállásból nagyon úgy tűnik hogy csak azután kezdte hátrarakni, amúgy konkrétan a nyújtott kezére rúgta rá Cisse a labdát. Nálam ez simán tizi.
De a legnagyobb baj a következetesség hiánya. A Napoli egy szabálytalan gólt kapott meg szombaton ami után megtudták nyerni a meccset, ha az nincs akkor nem gondolnám hogy ilyen egyszerűen hozták volna. És ez a baj, hogy amit másnak megadnak azt mi nem kapjuk meg…
Szerintem meg tök mindegy mit akart…. Sosem azon kell agyalnia a bírónak, vagy másnak hogy mit akart ( a hàtha mögé tenni) vagy mit nem. Egy tény van. Amikor eltalàlta a labda a kezét, az kb 20 centire volt a testétől. Lehet le akarta szorítani, de elkésett… ez van, kész tizi. Ment volna eleve úgy oda, hogy hàtraszorítja a kezét. Ez nagyon nagy tévedés volt szerintem, ettől függetlenül összességében rendben volt a bíró, minden meccsen van több kisebb kérdéses ítélet. Én azt mondom az a szerencséje, hogy nem meccset befolyásoló esemény volt ez a jelenet, mert akkor jobban szétszedték volna… 11es! 🙂
Jó döntés született azzal, hogy nem lett ebből büntető, mert a keze hátrafele mozdult, plusz ha valaki rá lövi közelről a labdát a másikra, akkor esélye sincs elhúzni a kezed, mivel a labda gyorsabb mint a kézmozdulat. Akkor kell vizsgálni az eseteket, ha látszik az, hogy szándékosan próbál a védekező játékos a kezével hárítani, de ilyen esetekben esélyed sincs levédeni, max ha a kezed végig hátra kötöd, de mozgásnál az nem életszerű. Akkor például ha a játékosunk 14-16 méterről lött volna a játékos felé és a keze elindul a labda irányába, akkor az büntető. Akkor is, ha egy beadás után felugranak a védő és a támadó majd a védő a kezével a feje felett matat, mivel ott nincs keresnivalója a kezének, mivel csak a fejét használhatja.
Nincs igazad!!! A kezeivel növelte a testfelületét! Ha észre vetted volna sok védő ilyenkor már hátra tett kézzel várja a beadást. Ilyen erővel akkor szét tárhatom a kezeimet mert közelről nem gond ha eltalálja…. Neki nem esélyt kell adni hogy elhúzza a kezeit hanem úgy kell állnia hogy ne növelje a testfelületét!!!! Ennyi. Ez egyértelmű és ő nem így tett!!! És keze nem mozdult hátra de a labda irányába, hátra már csak miután eltalálta a labdát de ez a fizika, máshova nem is ment a labda….
Ezen hogy lehet egyáltalán vitatkozni? Mások sokkal kevesebbért 11est kapnak. Mi meg egy ilyen teljesen egyértelmű esetért sem. Meg lehet magyarázni,hogy miért nem 11es, de ha nem az lenne akkor minek magyarázza most mindenki? A kommentátor is meglepődött,hogy nem adták meg. Lefogadom,hogy ha a spori befújja a pályán akkor a VAR azt sem bírálta volna felül! Az az érv,hogy a kar merre mozgott a labdába ütés előtt azért is butaság, mert a védő, aki hátulról rácsúszik a támadóra és eltöri a bokáját, az is a labdát akarta elrúgni. Csak épp a lábat rúgta. Ilyen alapon az sem szabálytalan?
kb 30 cm re állt el a testől a keze ,eszeágába se volt behúzni , nem testre rugta a labdát hanem mellette és ugye a kéz beleérve megváltzoztatta a pályát.
Ez a szituáció nem olyan volt, mint 1998-ban a vb-n, amikor Baggio egyértelműen szándékosan rárúgta a chilei védő kezére a labdát. Arra nem kellett volna büntetőt adni, de erre egyértelműen.
A szándékos kezezés az, amit Maradona csinált az 1986-os vb-n, meg amit Suarez a a 2010-es vb-n Ghána ellen.
Szylvi a szándékosság-nem szándékosság felől próbálja magyarázni a kezezést, de nem jól értelmez. Ez a kezezés sem volt szándékos, ahogy a kezezések 99%-a nem szándékos. Ki AKAR kézzel beleütni a labdába, pláne a 16-oson belül?! A kapust kivéve senki a világon. Azt kell nézni, hogy a védő felkínálta-e a LEHETŐSÉGET a kezezésre. Az, hogy egyensúlyoznia kell a védőnek, érthető. Itt a védő kezei a teste mellett vannak, mondhatjuk, hogy egyensúlyoz, de ez azért több, mert eltartja a törzsétől a karjait. Ezzel pedig megadja a lehetőséget arra, hogy a labda eltalálja a kezét, ami meg is történik.
Emiatt Rossoneri92-nek sincs igaza. Ezt írja: “Nézzétek már meg, mit csinál a védő a kezével, a háta mögé rántja, gyakorlatilag szándékosan a labda elől akarja elrántani – más kérdés, hogy végül eltalálja.”
Egyrészt az “elrántja” meg az “el akarja rántani” két különböző dolog. Ha jogi oldalról nézem, a “nem ezt akartam” a felelősség fokozata szempontjából bír jelentőséggel, de nem a vétkesség-vétlenség szempontjából. Itt nem ez a kérdés, hanem a vétkesség foka.
A védő egyáltalán nem rántja el a kezét, ez a felvétel alapján számomra egyértelmű. A labda lendülete miatt a kontakt után a védő keze hátrafelé lendül, de azt megelőzően a törzsétől jobbra tér ki, ez tisztán kivehető. Tehát nem a kontaktust megelőzően indul el visszafelé a keze, hanem azt követően és annak hatására.
Ez tehát a védő felelőssége volt. Egyetlen esetben nem lett volna kérdés, hogy büntető (illetve vétkes kezezés) vagy nem, ha a védő már abban a pillanatban, amikor a támadó megkapta a labdát, “látványosan” hátrateszi a kezét (erre lett is volna pár másodperce) Ez esetben, ha hozzá is ért volna a labda (ami így gyakorlatilag lehetetlen), egyértelmű a vétlenség. Az, amit és ahogyan itt a védő csinált – mondjuk így -, gondatlan magatartás volt, mert felkínálta a támadónak a lehetőséget, hogy eltalálja a kezét. A gondatlanság pedig felelősség egyik fokozata. Eltalálta a védő kezét a labda, innen pedig nincs helye magyarázkodásnak. Ha én nem akarom (megadni az esélyt), hogy eltalálják a kezem, biztosan nem így tartom.