Warren Bondo visszautasította a Spanyolországból érkező megkereséseket.
Bondo több mint két hónapja átigazolási listán szerepel a Milannál és a Cremonesétől való visszatérése után kikerült a Rossoneri keretéből.
Nico Schira exkluzív információkra hivatkozva arról számolt be, hogy a spanyol élvonalból a Sevilla és a Getafe is megkereste Bondót, azonban a francia futballista visszautasította a lehetőséget.
Bondo egy Premier League-es vagy egy francia élvonalbeli klub hívására vár. Érdeklődőkből nincs hiány, viszont hivatalos ajánlat még nem érkezett a szóban forgó bajnokságokból. Mindenesetre Bondo egyelőre nem nyitott arra, hogy Spanyolországba szerződjön.
Ahogy arról beszámoltunk, Bondo iránt két francia együttes is érdeklődik, nevezetesen a Rennes és a Lens, valamint nemrég a Lille is bejelentkezett érte. Hamarosan kiderül, hogy a Milannak a mercatóból hátralévő bő másfél hétben sikerül-e megválnia tőle.


3 hozzászólás
Minek is menne?
Origitől már látta vagy hallotta, hogyan kell ezt csinálni…
Évi 600-900 millió Forint, heti 3-4 edzés, havi kb. 3x 10 perc meccsterhelés…
Igazából kb. annyi dolga van, hogy hétfőtől péntekig mondjuk 09:00-13:00 között megjelenjen Milanellóban.
És mindezt úgy, hogy nem bántásból mondom de a szülei vagy a nagyszülei lehet, hogy havi 200 Eurónak megfelelő ottani valutából éltek a szavannán.
Bondo nem elete fizujan van mint Origi’
Meg karrierje elejen van nem a vegen!
Sevillaba sem hiszem, hogy fele annyit keresett volna.
Mas orszagot preferal …. Szive joga!
Milan szerzodtette vagy bejon vagy nem alapon. A csapat hibaja a szitu nem az ove!
Ilyenbol egy rakat van! Ez nem Origi fele mellenyulas
Bondo amugy nem rossz jatekos, csak ide még kevés, és a helyén sokkal jobbak vannak! De egy zongoracipelőnek egy francia középcsapatba simán jó!