A jelentések szerint közvetítőügynökökön keresztül felajánlották Rafael Leao szerződtetésének lehetőségét a Romának.
Leao szekerének rúdja továbbra is kifelé áll és a klub mindent megtesz annak érdekében, hogy eladja a nyári átigazolási időszakban. Eddig a török élvonalból két ajánlat érkezett a Galatasaraytól és a Fenerbahcétől és most egy topligás klubbal hozták összefüggésbe a játékost.
Antonio Vitiello, a MilanNews főszerkesztője és Sacha Tavolieri újságíró közölte, hogy Leaót a napokban közvetítőkön keresztül beajánlották a Romának. Tavolieri szerint Jorge Mendes volt az a személy, aki a Milan nevében felajánlotta a portugál támadó szerződtetésének lehetőségét.
Mendes megpróbálja Leaót az olasz fővárosba vinni és már előterjesztette a nevét a Friedkin-családnak. Ugyanakkor a Roma megállapodásra jutott a Lyon bal szélső támadójával, Malick Fofanával a személyes feltételekről és közel áll Rodrigo Mora megszerzéséhez az FC Porto együttesétől.
A MilanNews szerint a Milan azon dolgozik, hogy értékesítse Leaót, akit a Galatasaray továbbra is meg akar szerezni. Fabrizio Romano közölte, hogy Szaúd-Arábiából is kapcsolatba léptek a 27 éves támadó ügynökével és felélénkülhet a szaúdi vonal.


7 hozzászólás
Leao sztori az Theo 2.0!
Nagy klubba vagynak mert Milanban kulonleges banasmodban reszesultek 1-2 jobb szezon miatt!
Elhiszik, hogy nagyobbak mint a klub vagy befolyasosabbak mint az edzo aztan mikor menni akarnak arcul csapja oket a valosag, hogy mas klubok nem az 5 evvel ezelotti teljesitmenyt nezik es sehova nem kellenek.
Lasd Spurs Gakpot akarja es Leaot szamitasba sem veszi! Barca Gordonert fizetett inkabb 70mt minsem Leaoert jelentkezett volna! Csak Saudi meg Torok klubok…
Nem jon a City, Arsenal, Pool, MU, Real, Barca ….
Ugynokok meg mar a szomszedba is vinnek csak penzhez jussanak
Azért azt tegyük hozzá, hogy a vezetés is egy jó Leaó árát kért érte. 40m címkével időben egy angol klub szerintem elvitte volna. (60-70m mondtunk). Most ,hogy kezdődik a szezon senkinek nem kell kb.
Szerintem nem. Komolyabb angol klubnál sztem nem merült fel.
Arsenalnal meg Newcastlenél futni kell, alapból kiseik.
Citynél és Poolnál megvannak ott.
A Csúzli egy rakat pénzt adott Rogersért szóval ott sem az anyagaikkal volt baj.
Spurs meg United nem lépett semmit.
Az Aston meg inkább megvette Garnachot.
Igen, szerintem is túlárazták, pláne hogy a nyár eleji nyilatkozata alaposan ledobta az árát, de a PL-be nem véletlen nem kellett. És nrm a kéoességei nem lennének elég jók, hanem a mentalitása.
Egy jo Leao ara az 100 folott van a mai piaci viszonyok kozott lasd Rogers.
A legjobb korban van Leao. De nezd meg mennyiert vettuk Ramost vagy eppen az uj sracot most.
Seira A-ba nem adnám, még ha átlagos középszer is a játékos lásd CDK ellenünk felszívná magát és lopna pontot tőlünk.
Ebben a szezonban minden pontra szükségünk lesz, nem lehetünk kívül a topp 4-en.
Viszont ebből látszik, hogy nem képesek senkit se eladni. Elég elkeserítő, kb az összes Amorim által kirakott játékos itt fog pihengetni.
Bondo is itt lopja a napot, pedig őt kb nyár eleje óta mondják, hogy kuka
Leaot Gasperinihez? 😂😂😂