A legfrissebb hírek szerint Christopher Nkunku nem szerepel Ruben Amorim terveiben a 2026/27-es szezonra.
Gianluca Di Marzio (Sky), Fabrizio Romano és Nico Schira egybehangzó információi szerint Amorim döntése értelmében Nkunku átigazolási listára került a Milannál.
Amorim a mai napon tájékoztatta a francia támadót arról, hogy nem része a terveinek. Christopher a nyári átigazolási időszak hátralévő részében távozhat a Milanból és az ügynökének új klubot kell találnia a játékos számára a 2026/27-es idényre.
Nkunku mindössze 1 év után búcsút inthet a Milannak azt követően, hogy tavaly nyáron a klub nagy befektetést hajtott végre a leigazolásával és 37 millió eurót fizetett érte a Chelsea együttesének, azonban nem tudta beváltani a hozzá fűzött reményeket és meglehetősen inkonzisztens teljesítményt nyújtott. Az előző idényben 35 tétmeccsen 8 gól és 3 gólpassz fűződött a nevéhez, ebből 5 alkalommal tizenegyesből volt eredményes. A szerződése még 4 évig, 2030 nyaráig érvényes és éves szinten nettó 5 millió eurót tesz zsebre Milánóban, így a legjobban fizetett játékosok között van.
A 28 esztendős támadót Amorim az előszezonban több alkalommal is tesztelte a felkészülési mérkőzéseken a 3-4-2-1-es formációban, viszont egyszer sem kezdőként. Nkunku múlt héten az Inter elleni meccsen 1 gólt szerzett, méghozzá büntetőből.


8 hozzászólás
Ha Nkunku,Leao átadólistán,Chukwuwze sem biztos hogy marad,Pulisic még sérült,ki játszik majd Ramos mögött? Jövő vasárnap bajnoki!
Érdekes, eddig azt írták, hogy Nkunku lesz Amorim taktikájának egyik nyertese.
Egy másik cikk alatt vetette fel egy kolléga, hogy lehet Amorim rasszista?
Vagy látják hogy Leao biznisből nem lesz 60 milla vagy lehet semmi sem, és valakit el kell végre adni hogy legalább a pénz jöjjön vissza azokért akiket eddig vettek…
És hogy jövő héten bajnoki? Cardinale alatt mikor volt időre össze rakva a csapat? Majd a mercato végén megint fog menni a kapkodás.
A csapat harmada sérült v. most ténfereg vissza, alapozás nélkül. A 2. harmada átadó listán, baromi motivált állapotban. A 3. harmad fele kiegészitő ember. Jó kilátások vannak itt kérem szépen.
Ez egyre rosszabb! Iszonyat fejetlenség van! Szerintem most egy mennyeis csapatot következetesebben irányítanak. Ne legyen igazam de ilyen helyzetben tartok tőle, hogy az első kb. 6-8 meccsen elúszik a 4. hely…
Olyan ez a Milan most, mint mikor először játszottam football manager játékkal, az USM 97/98-cal és össze-vissza nyomkodtam mindent! 😂😂😂
Közben:
,,Tijjani Reijnders igent mondott az Al-Qadsiah ajánlatára, mindenben szóbeli megállapodás született a felek között.,,
Ez a kölyök még csak kb. 2 szezont játszott normális bajnokságban és már megy is az arabokhoz? Mi a franc történik a fociban?
Nincs kérdés Léghajó nem kell a kutyának se. Nem nem venni léghajó, nem nem Zeppelin leéget, nem vinni Zeppelin, Léghajó nem köszi lenni inkább reülő…tehát a két jómadárból az egyiknek mennie kell, mivel Léha az értékesebb meg talán nagyobb potenciállal rendelkező (és többe is van a klubbnak) így nagyon úgy néz ki ő marad. Kuki lett az áldozat.