A Hellas Veronától igazolt Alphadjo Cissé túl van az első edzésén az új csapattársaival.
A 19 éves támadó-középpályást még a januári átigazolási időszak utolsó napján vásárolta meg a Milan és a megállapodás értelmében 6 hónapra kölcsönben maradt az olasz másodosztályú Catanzaro együttesében, hogy idén nyáron csatlakozzon a Milanhoz. Cissé februárban izomszakadást szedett össze és ki kellett hagynia a szezon hátralévő részét. A Rossoneri mintegy 8 millió eurót fizetett az olasz utánpótlás-válogatott futballistáért.
A MilanNews és a Calciomercato tájékoztatása szerint Cissé a mai napon csatlakozott a csapattársaihoz és először edzett a csapattal Milanellóban a sérülése óta.
Cissé felépült és teljes értékű edzésmunkát végzett, így Ruben Amorim rendelkezésére fog állni a közelgő felkészülési mérkőzéseken, melyeken bizonyíthatja a tehetségét és a képességeit. Az olasz tehetség 5 hónapos kényszerpihenőn van túl.
A MilanNews hozzátette, hogy Yahya Idrissi a továbbiakban a Milan Futuro keretével tréningezik és Sergio Navarro rendelkezésére áll.

