Christian Comotto, a Milan saját nevelésű tehetsége elmondta, hogy nagyszerű volt megtapasztalni számára a profi felnőtt futball világát és sokat fejlődött a Speziánál, valamint kitért arra, hogy jó barátságot ápol Sandro Tonalival és egy napon szeretne vele együtt játszani – akár klubszinten, akár a válogatottban. A 18 esztendős tehetség jelenleg az U19-es Európa-bajnokságon szerepel és nyáron a Rossoneri első csapatában fog szerepelni az előszezonban Ruben Amorim irányítása alatt.
AZ ELSŐ SERIE B-S SZEZONJÁRÓL
“A másodosztályban töltött szezonom emberileg is sokat formált. Egy olyan öltözőbe kerültem, ahol nálam 20 évvel idősebb játékosok voltak. Ehhez nem voltam hozzászokva, hiszen korábban a Primavera csapatban játszottam. Fantasztikus élmény volt megtapasztalni a felnőtt futball világát.” – nyilatkozta Comotto.
A SPEZIA KIESÉSÉRŐL
“Nagyon fájó, ahogyan véget ért a szezon a Serie C-be való kieséssel. Még most sem tudom elhinni. Sokat jelentett volna számomra, ha bent tudjuk tartani azt a klubot, amely bizalmat szavazott nekem a profi futballban. Szerettem volna meghálálni a bizalmat a két edzőmnek, Melissano sportigazgatónak és a szurkolóknak. Bármelyik osztályban fognak szerepelni, továbbra is szurkolni fogok nekik. Mostantól eggyel több szurkolójuk van.”
AZ ÉDESAPJÁRÓL, GIANLUCÁRÓL
“Édesapám hatalmas példakép számomra, mert 30 évvel ezelőtt ő is átélte ugyanazokat a helyzeteket, amelyeket most én. Rengeteget segített a Speziánál töltött első hónapjaimban és megtanított arra, hogyan lépjek be tisztelettudóan az öltözőbe, hogyan illeszkedjek be és hogyan vívjam ki mások tiszteletét – például azzal, hogy az első mérkőzéseken nem kell túltolni a dolgokat. Megpróbálok ugyanolyan elszántsággal és küzdőszellemmel dolgozni. Gyerekként kézen fogva vitt ki a pályára a Perugia elleni meccsek előtt vagy a mérkőzések után még maradt velem a pályán néhány lövésre.”
SANDRO TONALIRÓL
“Sandro ott volt a 18. születésnapomon is. Ő szinte olyan nekem, mintha a bátyám lenne. Gyakran megnézi a meccseimet és tanácsokat ad. Az egyik legjobb középpályástól tanulhatok, ő egy példakép és egy nagyszerű ember. Hihetetlen élmény lenne egyszer együtt játszani vele, akár klubszinten, akár a válogatottban. Sandro pont annyi idős volt, mint én, amikor a Bresciában lejátszotta az első szezonját. Édesapám mellett hozzá is fordultam tanácsért, mert Sandro abban a szezonban robbant be igazán. Amikor a Speziában elkezdtem rendszeresen játszani, akkor ismét úgy éreztem magam, mint egy gyerek. Tonali sokat segített ezeknek a pillanatoknak a kezelésében, hiszen néhány évvel korábban ő is ugyanezt élte át. Tonali az egyik példaképem Modric mellett, aki miatt gyakran követtem a Real Madridot – és persze Cristiano Ronaldo miatt is.”
AZ OLASZ VÁLOGATOTTRÓL
“Ez egy álom számomra, soha sem lehet tudni, de most a jelenben élek. Teljes mértékben az U19-es Európa-bajnokságra koncentrálok, aztán majd meglátjuk. Úgy érzem, hogy egyre felkészültebb vagyok arra, hogy megbirkózzak a legmagasabb szint intenzitásával. Önmagam legjobb verziójává akarok válni. Lépésről lépésre fejlődöm, de még rengeteget kell dolgoznom. Készen állok arra, hogy a következő szezon minden kihívásával szembenézzek és a lehető legjobban élni tudjak a kapott lehetőségekkel.”

