Egybehangzó hírek szerint Mattia Liberali a Como színeiben folytatja a pályafutását és nem fog visszatérni a Milanhoz.
Az elmúlt napokban a Milan bejelentkezett Liberaliért és megkísérelte visszavásárolni a játékjogát, azonban minden jel arra utal, hogy a Como játékosa lesz. Szerdán megbeszélés volt a Milan vezetősége és Liberali ügynöke között, melyen a játékos és a klub tulajdonosa, Gerry Cardinale is részt vett. Ruben Amorim mindent megtett annak érdekében, hogy meggyőzze a fiatal játékost a visszatérésről.
Fabrizio Romano tényként közölte, hogy Liberali a Serie A-ban szereplő Comóban folytatja a karrierjét. A 19 esztendős játékos meghozta a döntést és igent mondott Cesc Fabregas projektjére, így a következő idényben a Bajnokok Ligájában szerepelhet a Comóval.
A Como aktiválja az olasz támadó-középpályás szerződésében szereplő 6 millió eurós kivásárlási árat, melyből 3 millió euró a Milannak jár az 50 százalékos továbbértékesítési záradék alapján. Liberali tavaly nyáron ingyenes átigazolással szerződött a Milan utánpótlásából az olasz másodosztályú Catanzaro együtteséhez, ahol kiváló teljesítménnyel hívta fel magára a figyelmet. Romano szerint Liberali négy klubbal is tárgyalásban volt és végül a Comót választotta.
Antonio Vitiello, a MilanNews főszerkesztője és Daniele Longo, a Calciomercato átigazolási guruja is megerősítette, hogy Liberali a Comót választotta a Milannal szemben.
Vitiello arról ír, hogy Liberali tavaly nyáron a klub akkori vezetőségével kialakult komoly nézeteltérése miatt távozott a nevelőegyesületétől, mivel a vezetők nem hittek a benne rejlő potenciálban és most fontos garanciákat kért a jövőjét illetően. Ugyanakkor a szerdai megbeszélés a Milan igazgatóival és Cardinaléval nem oszlatta el Mattia kétségeit. Ennek oka, hogy Zlatan Ibrahimovic – akivel korábban nézeteltérése volt – továbbra is befolyásos szerepet tölt be a Milan projektjében. Nico Schira információi szerint a Milan pénzügyileg magasabb ajánlatot tett Liberalinak és az ügynökének, Alessandro Luccinak is, azonban a 19 éves játékos a Comót részesítette előnyben a karrierje és a fejlődése szempontjából.


3 hozzászólás
égő
Várható volt sajnos…
Gratulálok görbeorrnak, hogy idióta módon elherdált egy tehetséget. Nem igaz, hogy nem jönnek rá, hogy vele minden nehezebb…