A Curva Sud üzent a vezetőségnek és a csapatnak

A Milan szervezett szurkolói csoportja, a Curva Sud Milano markáns üzenetet osztott meg, amelyben élesen kritizálták a klub vezetőségét, különös tekintettel Giorgio Furlani vezérigazgatóra. A Milan-ultrák követelik Furlani távozását és a vezetőség megtisztítását, akik teljesen szétverték a csapatot és sárba tiporták a klub történelmét, értékeit és ambícióit.

“Micsoda gyönyörű vezetőség… Pontosan négy évvel ezelőtt a Milan történetének egyik legnagyszerűbb Scudettóját ünnepeltük. Egy olyan bajnoki címet, amelyet úgy nyertünk meg, hogy a pályán minden olyan elemet láthattunk, ami sikeressé tette azt a csapatot még akkor is, ha papíron nem mi voltunk a favoritok: bátorság, küzdőszellem, egység, összetartás, győzni akarás, a csapat ereje és egy olyan szurkolótábor hihetetlen támogatása, mely képes volt a vért is tűzzé alakítani. Ez volt a Milanizmus valódi esszenciája, amely felejthetetlen győzelemmel ajándékozott meg minden Rossoneri-szurkolót. És ma, négy évvel később hol tartunk?”

“Azt a győztes csapatot, amelynek csupán néhány nemzetközileg elismert erősítésre lett volna szüksége a nagy célok eléréséhez, teljesen szétverte egy végletekig inkompetens és alkalmatlan vezetőség. Az élén azzal a Giorgio Furlanival, aki makacsul kapaszkodik a saját sportszakmai kudarcának romjaiba. Egy olyan kudarcba, amely mindenki számára nyilvánvaló, kivéve azokat, akiknek nem érdekük eltávolítani őt és akik a Milant kizárólag pénzügyi és spekulatív szempontok alapján a saját haszonszerzésük vágyával irányítják. Rendszeresen és szégyenteljes módon tiporják sárba a Milan történelmét, tekintélyét, hagyományait és azokat az ambíciókat, amelyek mindig is jellemezték a Rossoneri-szurkolókat.”

“Giorgio Furlani két együttműködő tulajdonossal a háta mögött gyakorlatilag megsemmisítette azt a győztes csapatot és a vezetőséget, ami felépítette. Ezzel lerombolt minden jó dolgot, amit addig sikerült elérni. És itt nem csupán az eredményekről van szó, mert a szeretetünk messze túlmutat a győzelmeken. Mindenekelőtt arra utalunk, hogy egy évtizednyi szürkeség után a szervezett szurkolói csoportok az akkori vezetőséggel összhangban képesek voltak egy egyedülálló egységet kialakítani, helyreállítva a Milanizmus alapjait és mindazt, amit a Milan jelent a szurkolók számára.”

“Ma viszont egy olyan stadionnal szembesülünk, amiből hiányzik minden érzelem és az a lélek, mely mindig is egyedivé tette. Szégyenteljes igazolásokat kellett végignéznünk, akik az alkalmatlan személyek által levezényelt átigazolási időszakokban érkeztek. És éppen akkor, amikor azt reméltük, hogy a klub tanult a múlt hibáiból és olyan hozzáértő szakembereket választott, mint Igli Tare és Max Allegri, akkor folyamatos beavatkozásnak lehettünk tanúi az igazolások kiválasztásába és a csapat irányításába. Egy ambíciózus klub kötelességének érezte volna, hogy januárban megpróbálja teljesíteni az edző és a sportigazgató kéréseit, ehelyett azonban a könyvelő Furlani ismét kizárólag a pénzügyi érdekek alapján hozta meg döntését.” 

“Hosszú ideje hangoztatjuk a tervezés hiányát, a profi és karizmatikus vezetők hiányát, valamint az ambíció teljes hiányát. Hogyan létezhet egy olyan Milan, amely nem a Scudettóért harcol, hanem megelégszik a második, a harmadik vagy a negyedik hellyel? Hogyan tiporhatják szét Olaszország legpatinásabb klubjának történelmét? Hogyan lehet elárulni az emberek szenvedélyét és hitét, miközben eltorzítják a csapatuk esszenciáját? A lényeg az, hogy el lehet veszíteni trófeákat, de nem fogadhatjuk el, hogy Giorgio Furlani, Gerry Cardinale és Paolo Scaroni legfőbb célja csupán a Bajnokok Ligája-indulás kiharcolása és a kvalifikációért járó pénzdíjak bezsebelése legyen.”

“Nem tudjuk elfogadni, hogy az elsődleges cél mindössze annyi legyen, hogy minél több jegyet adjanak el a földkerekség minden egyes emberének, akik rendszeresen bármilyen futballmezben megjelennek a stadionban, csak éppen a Milanéban nem, követve Maikel Oettle beteges kereskedelmi logikáját, akit a háttérből Alessandro Zissis és Simone Gazzola támogat, akik semmit sem tudnak a Milan történelméről és szurkolóiról. Idén ráadásul olyan őrült kezdeményezéseknek lehettünk tanúi, mint a Priority bevezetése (egy prémium szolgáltatás, amellyel sorban állás nélkül lehet bejutni a stadion kapuinál), valamint a rendkívül vitatott jegy újraértékesítési platform, ami sokak szemében nem más, mint legalizált jegyüzérkedés. Mindezeket megelőzte a jegyeken való névváltoztatás megtiltása, csak azért, hogy a leghűségesebb szurkolókat, akik mára már elidegenedtek ettől a felismerhetetlenné vált klubtól, lecseréljék átlagos vásárlókra, akik hajlandóak őrült összegeket költeni és ezzel a showbiznisz bűnrészeseivé válnak. A 139 eurós jegyár volt a klub idei mélypontja.”

“Már nem elfogadható, hogy a vezetőség nemet mondjon arra a több ezer emberre, akik egy ünnepi hétvégén elutaznak Milanellóba azért, hogy közel lehessenek a csapathoz. Nemcsak ultrák, hanem számos szurkolói klub tagjai és gyermekes családok is jelen voltak és gyakorlatilag egy egyszerű üdvözlést is megtagadtak tőlük, leszámítva néhány erőltetett másodpercet több 10 méteres távolságból. Miközben egész Olaszországban a klubok mindent megtesznek azért, hogy a szurkolók mindig a csapat mellett lehessenek, még azok is, amelyeknél régóta nagyon feszült a helyzet. Elfogadhatatlan, hogy a tulajdonos több mint másfél évig távol volt Milánótól, mert félt a kritikáktól és a tiltakozástól. Aztán csak akkor tért vissza Milánóba a városi derbire, amikor a Milan még versenyben volt a Scudettóért és azóta az eredmények alapján még balszerencsét is hozott a csapatra.”

“Többször is kifejeztük elégedetlenségünket a vezetéssel szemben, tavaly pedig 10 ezer Milan-szurkolót vonultattunk fel a Casa Milan elé. Erre a határozott, de békés tiltakozásra a klub azzal válaszolt, hogy feketelistára tette a szervezett szurkolói csoportokat, ami több esetben is később kitiltásokat vont maga után. Egy klub, amely önként megfosztotta magát a saját szurkolóitól, jóváhagyta az abszurd zászló- és transzparens tilalmakat, miközben ezeket egész Olaszországban szabadon lehetett használni a stadionokban. És mindezt szemrebbenés nélkül tették meg, szemben a mindenki által látható negatív következményekkel együtt. A stadion színházzá változott, színek, élőképek és olyan látványelemek nélkül, amikért az emberek korábban örömmel fizettek. Egy klub, amely soha egyetlen alkalommal sem lépett fel más klubokkal szemben, miközben ezek a klubok hazai pályán rendszeresen a Rossoneri-szurkolók zsebére pályáztak a jegyárakkal.”

“Néhány év alatt ezek a személyek olyasmit értek el, amit soha nem gondoltunk volna: megfosztották a Milant, annak vezetőségét és stadionját a lelkétől. Cardinale és a semmirekellő bandája tégláról téglára, tudatosan számolta fel a klubhoz való tartozás és a Milanizmus minden nyomát. Pedig ezen értékek nélkül a Diavolo csupán egy arctalan, célok és gerinc nélküli gépezet marad, amelyet olyan bankárok és pénzhajhászok vezetnek, akik semmit sem tudnak a klub történelméről vagy az azt körülvevő szenvedélyről. Ma egy újabb csalódást keltő szezonnal a hátunk mögött – ahol egy esetleges Bajnokok Ligája-indulás is csak a minimális elvárás lenne, ami nem mentené meg az idényt – elérkezett az idő, hogy Giorgio Furlani vállalja a következményeket. Ő a fő felelőse a sorozatban negyedik év sportszakmai kudarcának azok után, hogy évekig az edzőkre, játékosokra és más vezetőkre hárította a felelősséget.”

“Csomagolj és távozz a Milantól! Mivel nincsenek vevők és ezáltal a tulajdonosváltás reménye is csak délibáb, ezért el kell kezdeni a felsővezetés megtisztítását. A vezérigazgatót követően a többi haszontalan, kártékony és túlfizetett figurának, így az elnöknek és a Casa Milan irodáiban a székeket melegítő több inkompetens alaknak is mennie kell”

“És mi a helyzet a játékosokkal? A Milan jelenlegi szorult helyzete és a kínzó várakozás okozása a Cardinale-féléknek a BL-indulás elérésére részben bizony a csapat felelőssége is. Az utóbbi időszakban túl sok mérkőzésen gyengébb ellenfelek ellen nyújtott teljesítményük messze alulmaradt az elvárásoktól és méltatlan volt ahhoz a szurkolótáborhoz, amely még múlt vasárnap a Sassuolo otthonában is végigszurkolta a 90 percet. Mi mindig itt voltunk és itt is leszünk, jóban és rosszban egyaránt, ezért elvárjuk a játékosoktól, ahogy a győzelmi ünneplés utáni pillanatokban készek a Curva Sud elé állni a tapsért, úgy legyenek férfiak ahhoz is (elsősorban a kapitány), hogy a múlt vasárnapihoz hasonló, vállalhatatlan produkciók után elviseljék a füttykoncertet. Túl egyszerű lenne mindezt egyszerűen egy elvonulásnak nevezni, mint Reggio Emiliában.”

“Ez azonban nem változtat azon a tényen, hogy – ahogyan már fentebb részletesen kifejtettük – minden a klub vezetésének csúcsán kezdődik, amely középszerűséget, közönyt és beletörődést közvetít egy olyan közeg felé, amelynek éppen ellenkezőleg, folyamatos motivációra, energiára és kezdeményezőkészségre lenne szüksége.”