Massimiliano Allegri beleegyezett, hogy a Milan vezetősége szerződtesse Mario Gilát a védelem tengelyébe a következő szezonra.
Daniele Longo, a Calciomercato transzferguruja szerint a Milan részéről nemrég új kapcsolat volt Gila szerződtetése ügyében. Állítólag a játékossal létrejött egy megállapodás tervezet egy 5 éves szerződésről körülbelül 2 – 2,5 millió eurós fizetéssel. A Lazióval való egyezséghez nagyjából 25 millió eurós ajánlatra van szükség.
A La Gazzetta dello Sport a mai számában arról írt, hogy Allegri már áldását adta Gila szerződtetésére és Igli Tare sportigazgató nagyon szorgalmazza a transzfert. Érdekesség, hogy 2022-ben az albán szakember vitte Gilát a Lazióhoz.
A lap szerint Gila megszerzése nem ígérkezik könnyű feladatnak két okból kifolyólag. Egyrészt nagy a konkurencia, hiszen a Rossoneri mellett az Inter, a Juventus és a Napoli is érdeklődött a spanyol középhátvéd iránt. Másrészt köztudott, hogy Claudio Lotito, a Lazio elnöke kemény tárgyalópartner és nem áll szándékában nyomott áron elengedni Gilát, még akkor sem, ha nyáron mindössze 1 év lesz hátra szerződéséből. Fontos megjegyezni, hogy a 25 éves védő nem fogja meghosszabbítani a szerződését és a Real Madrid egy 50 százalékos továbbértékesítési részesedéssel rendelkezik a vételárból a klubváltás esetén.
Ugyanakkor Gila mellett egy másik középhátvéd is érkezhet a nyári átigazolási időszakban, ugyanis a klub a következő szezonra kölcsönadja David Odogut a több játéklehetőség érdekében – írja a Gazzetta. A Rossoneri kiszemeltjei között ott van az Udinese 2002-es születésű dán védője, Thomas Kristensen is.
Eközben Matteo Moretto úgy értesült, hogy Gila jelentős fizetést kér és 4 millió eurós bérigénye van. Az elkövetkező hetekben a Milan megkezdi a tárgyalásokat a Lazióval.

