Adrien Rabiot szerint mindannyian hibáztak az Udinese elleni mérkőzésen és hiányzott a tisztánlátás a pályán, valamint kitért a szervezetlenségre, az elpuskázott helyzetekre, valamint a szurkolók reakciójára is, hogy a meccs lefújása után kifütyülték a csapatot.
“Az edző nagyon higgadt volt és azt mondta, hogy maradjunk nyugodtak, a célkitűzésünk továbbra is elérhető és el kell érnünk. Azonnal váltanunk kell és a Verona elleni mérkőzésre kell koncentrálnunk. Nyugalomra van szükség és keményen kell dolgoznunk a héten. Véleményem szerint a fizikális és mentális visszaesés okozza a második félidei gyengeséget és egy kis fáradtság is lehet benne. Ezen a mérkőzésen kevésbé voltunk stabilak, pedig tudjuk, hogy ha jól védekezünk, akkor jönni fognak a gólok és a győzelmek. Szervezetlenek voltunk, kaptunk két gólt és csak bolyongtunk a pályán. Nem szabad kapkodva visszajönni a meccsbe, amikor kétgólos hátrányban vagyunk. Keményen kell dolgoznunk és nyugodtnak maradni, mert a harmadik helyen állunk.” – nyilatkozta Rabiot a Sky Sport Italiának az Udinese elleni 3-0-s vereség után.
“Mindannyian hibáztunk és a részemről is hiányzott a tisztánlátás bizonyos játékhelyzetekben. Különösen a megelőző védekezésnél veszítettük el a tisztánlátásunkat, mert gólt akartunk szerezni és sok emberrel támadtunk. Vissza fogjuk nézni a mérkőzést és kielemezzük a hibákat. Mostanában az is probléma, hogy elég pechesek vagyunk. Sok helyzetet alakítunk ki, de nem sikerül értékesíteni ezeket, aztán amikor rosszul védekezünk, akkor gólokat kapunk. Ezen mindenképpen dolgoznunk kell.”
“Meg tudom érteni a szurkolók füttykoncertjét, főleg egy ilyen kemény vereség után. Ami viszont csalódást okozott, az Leao kifütyülése volt, mert szerintem segítenünk kell és támogatnunk kell őt, a kifütyülés nem segít. Együtt vagyunk ebben a helyzetben a végsőkig és ez kicsit kellemetlen volt.”
Rabiot a TeleLombardia mikrofonjainak: “Nyilvánvalóan nehéz időszakban vagyunk. Együtt kell kilábalnunk ebből, meg kell találnunk a nyugalmat és a célra kell koncentrálnunk. Ez fájó, mert négy mérkőzésből hármat elveszítettünk. Ha megnézzük az idény első felét és azt, amit eddig csináltunk, nem szabad feladnunk. A cél elérése fontos számunkra, a szurkolóknak, a klubnak és mindenkinek, ezért be kell jutnunk a Bajnokok Ligájába.”
“Leao? A gól jönni fog a jobb teljesítményekkel együtt. Egységesnek kell maradnunk mindannyiunknak, akik a pályán vannak, akik csereként beállnak és azoknak is, akik kevesebbet játszanak és csalódottak. Még a stadionba kilátogató szurkolóknak is. Mindent beleadunk és nem könnyű a csapat számára, ráadásul vannak fiatal és külföldről érkező játékosok is. Eddig nagyon jól teljesítettünk, de most le kell küzdenünk ezt a nehéz időszakot. Egységesnek kell maradnunk, ez a legfontosabb üzenet. Hat mérkőzés van hátra és megpróbálunk minél több pontot szerezni, de szükségünk van a szurkolók támogatására, ami nagyon fontos számunkra.”
“BL-indulás? Megpróbáljuk a legjobbunkat nyújtani és mindent beleadunk. Azt hiszem, hogy a szurkolók is látják, hogy a játékosok mindent megtesznek. Igaz, hogy a szezon bizonyos szakaszaiban nehezebb, mert előfordulhat kisebb mentális fáradtság és néhány játékos esetében fizikális fáradtság is. Meg kell próbálnunk egyszerűen játszani és visszatérni a győztes útra. Egységesnek kell maradnunk és együtt kell dolgoznunk a célunk eléréséért, hogy a következő szezonban a Bajnokok Ligájában szerepelhessünk.”

