Igli Tare, a Milan sportigazgatója nyilatkozott a tegnapi Napoli elleni 1-0-ra elveszített mérkőzés kezdőrúgását megelőzően a DAZN mikrofonjainak és kitért Rafael Leao szezonjára illetve jövőjére is.
A portugál támadó az elmúlt időszakban sok kritikát kapott és Tare megvédte őt. Az albán sportigazgató szerint Leao nagyon fontos játékos a Milan számára.
“Szinte minden héten szó esik Leaóról. Megkérdőjelezhetetlen képességei vannak, de az volt a probléma, hogy ebben a szezonban számos sérülése volt és ezáltal nem tudta a legjobb formáját hozni. Két hétig nem volt bevethető, de az elmúlt három napban a csapattal edzett.” – mondta Igli Tare a meccs kezdőrúgása előtt.
“Az edző úgy döntött, hogy csereként számít rá ezen a mérkőzésen, mert ő egy fontos játékos és a különbséget tudja jelenteni a meccsen. Leao jövője? Tudomásom szerint még két évig élő szerződése van. Ő nagyon fontos játékos a Milan számára. Tabella? Alapvetően jobban szeretek előre tekinteni, mintsem hátrafelé. Óvatosnak kell lennünk. Napoli? Egy játékos számára nincs jobb dolog annál, mint egy ilyen stadionban és ilyen közönség előtt pályára lépni.”
“Füllkrug-Nkunku csatárduó? Nincs ebben semmi meglepő. Mindketten fontos játékosok, akárcsak a többi támadónk a keretben. Az edző számára az a legjobb, hogy ilyen sok variációs lehetősége van.”

