Megszületett a bíróság ítélete a Curva Sud korábbi vezetőjével, Luca Luccival szemben, akit még 2024 őszén tartóztattak le Milánóban.
Lucci évekig volt a Milan ultracsoportjának, a Curva Sud Milanónak az egyik vezetője és 2024 szeptemberében egy összehangolt razzia keretében letartóztatták. A rendőrség számos vezetőt előállított a Milan és az Inter ultracsoportjából különböző illegális tevékenységek elkövetésének megalapozott gyanújával, többek között zsarolás, megfélemlítés, fenyegetés, testi sértés, jegyekkel való illegális kereskedelem miatt.
Az ANSA hírügynökség tájékoztatása szerint Luccit a milánói bíróság 18 év és 8 hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte. A nyomozás során fény derült arra, hogy Lucci egy nemzetközi kábítószer-kereskedelmi hálózat vezetője volt, mely 2020 júniusa és 2021 márciusa között 3 tonna hasist, 255 kilogramm marihuánát és 53 kilogramm kokaint csempészett.
A bíró 23 vádlott esetében 3 évig terjedő szabadságvesztést szabott ki, valamint Lucci kapta a legsúlyosabb büntetést 18 év és 8 hónappal, őt követi egy másik vezető, aki 13 évet és 6 hónapot kapott.
Luccit már korábban 10 év börtönre ítélték különböző bűncselekmények, többek között emberölési kísérlet miatt, mely a San Siro stadion körüli ultra-nyomozás során derült ki.

