Massimiliano Allegri alapvetően elégedetten nyilatkozott a Torino elleni 3-2-re megnyert mérkőzés után és úgy véli, hogy nagy jelentősége volt a három pont megszerzésének és ezt jól tükrözte a csapat öröme illetve ünneplése a lefújás után. Az olasz szakember kommentálta az első és a második félidő alakulását, az elkövetett hibákat, az ellenfél javára megítélt tizenegyest, valamint elismerő szavakkal beszélt Strahinja Pavlovicról és Adrien Rabiot-ról is. Allegri elárulta, hogy mi volt az egyetlen kérése a csapat felé a márciusi válogatott szünetet megelőzően.
“Még nem értük el a célunkat, de nagyon nehéz volt megnyerni ezt a mérkőzést. Nem volt egyszerű feladat, különösen a Lazio elleni vereség után. Egy olyan Torino ellen játszottunk, amely letámadott minket az első félidőben és sok technikai hibát vétettünk, mert át akartunk törni egy központi blokkon. Egy kicsivel több türelemre és gyorsabb passzjátékra volt szükségünk, de azt mondhatom, hogy rendkívüli csapatunk van és a játékosok megérdemlik az elismerést.” – mondta Allegri a Milan TV-nek.
“Athekame másfajta típusú játékos, mint Tomori. Már az első félidőben 20 perc játék után négyvédős rendszerre váltottunk labdabirtoklás alatt. A labda nélküli játékban változatlanok maradtunk. Természetesen a csere megváltoztatta a dolgokat, Athekame támadóbb szellemű játékos, mint Tomori. Az első félidőben szenvedtünk és sok hibát követtünk el, míg a második játékrészben nyitottabbá tettük a játékot és több mozgásra kényszerítettük az ellenfelet. Időnként sikerült létszámfölénybe kerülnünk a térfelükön és a középpályás vonal mögé jutni, szóval a játékosok jól teljesítettek ebben a tekintetben.”
“Pozitívum, hogy a második félidőben fizikálisan erősek vagyunk, mert növeljük az intenzitást, ami normális. Az előző fordulóban a Lazio ellen nem lett volna szabad elkövetni azokat az apró hibákat a védekezésünkben és akkor a második félidő másképpen alakult volna, a Torino elleni meccshez hasonlóan. Megszereztük a vezetést, aztán kaptunk egy gólt az első félidő vége előtti percekben. Ez nagy visszaesést eredményezhetett volna, de ehelyett nagyon jól teljesítettünk.”
Allegri a DAZN-nak: “Reklamálás a tizenegyes után? A pillanat hevében történt. Kezdek öregedni és nem akarom, hogy a szívem feladja a szolgálatot. Azon a ponton nagyon fontos volt számunkra a mérkőzés a Lazio elleni vereség után és tekintettel arra, hogy a Torino nagyon jól játszott az első játékrészben. Főleg az volt a gond, hogy túlságosan erőltettük a játékot a pálya közepén és túl sok ellentámadást engedtünk. A második félidőben a játékosok fizikálisan is feljavultak és nem volt könnyű a félidei egyenlítés után.”
“4-3-3? Az egyensúlyt Saelemaekers adja, hiszen védekezésben ő az ötödik ember, míg támadásban a harmadik támadó. Néha a meccs végére kicsit elfárad. Egy idő után kitettem Pulisic-et a szélre, mert területre volt szükség és a Torino nagyon erős középső blokkot alakított ki.”
“A meccs végi ünneplés tükrözte a mérkőzés fontosságát, hiszen a szezon végéhez közeledünk. A bajnokság kezdetekor még csak a mérkőzésre gondolsz, de márciustól már más a helyzet. Először a győzelemre kell koncentrálni, utána lehet a tabellára figyelni, de aztán már nincs idő korrigálni. Fontos volt, hogy megnyerjük ezt a meccset. A Parma és a Lazio ellen veszítettünk és a Torino ellen sem volt egyszerű dolgunk, mert jól játszottak.”
“Füllkrug? Az első félidőben voltak nehézségei. Nem könnyű azoknak a játékosoknak, akik keveset játszanak, aztán pályára lépnek. A második játékrészben már jobb volt. Ez normális, ahogy Jashari esetében is, akit a Lazio elleni meccs után kissé kritizáltak. Ha nem vagy folyamatosan játékban, akkor később nehezebb dolgod van, főleg fizikálisan. Ugyanakkor Ricci a fizikuma és a mentalitása miatt olyan, hogy azonnal fel tudja venni a meccs ritmusát, akár kezdőként, akár csereként játszik. Vannak játékosok, akiknek ez nehezebb, de Füllkrug is jól teljesített a második félidőben. Pavlovic? Ő ilyen játékos és nagyszerű mérkőzést játszott. Sokat fejlődött, megvan a karaktere és a lelke. Nagyon jól védekezett a nyílt játékban is. Már az első szögletnél is jó lehetősége lett volna gólt szerezni, ha egyből kapura fejel és nem fordítja el a fejét. Sokat fejlődik és ennek nagyon örülök.”
“Ezen a héten nem kérek semmit a támadóktól, mert jön a válogatott szünet. Azt mondtam a játékosoknak: »Kérlek titeket, hogy ne rontsátok el a szünetemet, csak ennyit kérek.« A válogatott szünet után jönni fognak a gólok a támadóktól is a fontos pillanatokban.”
Allegri részt vett a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón is a San Siro sajtótermében.
“Rabiot? Ő egy fontos és erős játékos, akárcsak a többiek. Adrien a jellemvonásai alapján egyedülálló játékos a keretben, de jól kiegészíti a csapattársait. Tizenegyes? Véleményem szerint hasonló volt a szituáció ahhoz a büntetőhöz, amit a Fiorentina ellen kaptunk. Leao? Azt hiszem, hogy nem fog elutazni a válogatottba. Pihenésre van szüksége. Köszönet illeti Leaót mindazért, amit eddig tett.”
“Gólok? A középpályásoknak is gólt kell szerezniük. Úgy gondolom, hogy a szünet után a csatároktól is jönni fognak a gólok. Nagy szükségünk lesz rájuk. Gimenez jól szállt be és nagy elszántsággal játszott.”
“Hosszabbítás? Jól játszottuk le a hosszabbítás perceit, előretoltuk a játékot, labdákat szereztünk és szabadrúgásokat harcoltunk ki. A 3-1-es vezetés után jól birtokoltuk a labdát, de mozgékonyabbnak kellett volna lennünk.”

