Zvonimir Boban megerősítette, hogy évekkel ezelőtt megállapodás született Szoboszlai Dominik Milanba történő átigazolásáról és elismerő szavakkal beszélt a magyar válogatott középpályásról.
Boban 2019 nyara és 2020 márciusa között dolgozott a Milan vezetőségében Paolo Maldini mellett és számos átigazolás megvalósulásában fontos szerepet töltött be, különös tekintettel Zlatan Ibrahimovic visszatérésére. A horvát szakember szerdán a Sky Sport stúdiójában vendégeskedett és a Liverpool-Galatasaray Bajnokok Ligája-mérkőzés kapcsán nem ment el szó nélkül Szoboszlai Dominik teljesítménye és fejlődése mellett. A Liverpool magyar válogatott középpályása 1 góllal járult hozzá a 4-0-s győzelemhez és a meccs emberének is megválasztották.
Boban megerősítette, hogy egyezségük volt Szoboszlai leigazolásáról, amikor a Milannál dolgozott igazgatóként.“Nyilvánvalóan kedvelem Szoboszlai játékát. A Milannál gyakorlatilag lezártuk az üzletet a szerződtetéséről, de végül a transzfer nem jött létre.” – mondta Boban a Sky stúdiójában.
“Ő egy csodálatos játékos és örülök annak, hogy megnyerte a csatát saját magával szemben és valódi futballistává vált. Szoboszlai a Salzburgban és a magyar válogatottban is a 10-es poszton kezdte a pályafutását és a csatár mögött játszott. Ez azonban egy elég problémás pozíció. Nem rendelkezett elég sebességgel és az egy az egy elleni játékhoz szükséges képességekkel ahhoz, hogy igazi 10-es váljon belőle. Az egyáltalán nem az ő stílusa volt. Most már teljes mértékben 8-assá vált, ami az egyetlen logikus lépés volt ahhoz, hogy bajnokká váljon a pályán.”
“Szoboszlai rendkívüli tehetséggel rendelkezik, úgy átlátja a játékot és olyan finom labdakezelési technikával bír, amellyel a világon csak nagyon kevesen rendelkeznek.”

