Fabio Capello, a csapat korábbi sikeredzője a La Gazzetta dello Sportnak adott nyilatkozatában értékelte a Bologna-Milan mérkőzést. Az olasz szakember szerint a Bajnokok Ligája-kvalifikáción túl a Milannak az első helyet kellene megcéloznia és kiemelte, hogy nem véletlen Luka Modric és Adrien Rabiot meghatározó szerepe.
“Ez több volt, mint egy szűkös győzelem. A Milan ezúttal egy igazán magabiztos, fölényes győzelmet szerzett Bolognában. A Dall’Arában aratott 3-0-s győzelem során egy olyan csapatot véltem felfedezni, amely nagyszerű karakterrel játszott, védekezésben nem voltak problémái és teljes mértékben megakadályozta, hogy a Bologna helyzeteket dolgozzon ki. A Rossoneri nyugalmat sugárzott a pályán, amely időnként még egy ennél nagyobb arányú győzelemhez is elegendő lett volna a játékbeli fölényüket tekintve. Különösen lenyűgözött az, hogy a Milan játékosai milyen könnyedén találták meg a kapuhoz vezető utat, bár az igaz, hogy egy túlságosan széteső és könnyen verhető ellenfél védelmével szemben.” – mondta Capello.
“Allegri továbbra is azt hangsúlyozza, hogy fontos a Bajnokok Ligája-indulást érő első négy hely egyikén végezni és ebben egyetértek vele. Ugyanakkor látva azt, hogy hogyan alakulnak a Rossoneri eredményei… Az Inter valóban előttük van, de miért is ne lehetne megcélozni az első helyet? Természetesen továbbra is a BL-kvalifikáció elérése a reális célkitűzés, de tudva, hogy van még egy magasabb lépcsőfok, nagy ostobaság lenne figyelmen kívül hagyni, különösen annak fényében, hogy a Milannak kizárólag a bajnokságra kell koncentrálnia.”
“A Serie A-ban elért 22 mérkőzéses veretlenségi sorozat is azt mutatja, hogy a védelem tudja a dolgát, a kapus jól irányítja a csapatot, hiszen mindannyian tudjuk, hogy Maignan milyen kiváló kapus, ráadásul a Milannak kiváló vezérei vannak a középpályán. Különösen tetszettek azok a szép összjátékok, amelyeket néhány alkalommal Modric és Rabiot között láttam. Nem véletlen, hogy mindketten ennyire fontos tagjai a csapatnak. Amikor ők jól futballoznak, akkor az egész csapat jól teljesít.”
“Az Internek nagy és erős játékoskerete van, ezért nehezebb lesz komoly visszaesést látni náluk, ez igaz, de Allegri csapatában megvan az éhség és az elszántság. Valamivel a szezon fele után a csapat eljutott egyfajta érettséghez. A Bologna ellen a csapat a labda járatásával védte az előnyét és soha nem engedték, hogy a veszély fokozódjon a saját kapujuk előtt. Ez azt jelenti, hogy megvan egy bizonyos mentalitás és győztes gondolkodásmód a csapatban.”
“Különösen az első félidő volt lehengerlő. A Bologna jól kezdett, de túlságosan egyszerűen játszott és hagyták, hogy a Milan minden labdaszerzésnél átjusson a félpályán és kapura törjön. Már a vezetés megszerzése előtt a Rossoneri háromszor is a kapu elé került. Ezen felül a Bologna védelme teljesen inkonzisztens és kiegyensúlyozatlan volt, elöl pedig túlságosan egyszerű elképzelésekkel támadtak. Próbálták járatni a labdát, de nem voltak cselek és mindig kevés ember érkezett a tizenhatoson belülre.”
“A Milan kapcsán teljesen más a történet, mert a csapat mindig megtalálta a módját annak, hogy veszélyes legyen, sőt néhány alkalommal létszámfölénybe is került. Papíron nem volt egyszerű meccs Allegri számára, de Maignannak például az egész első félidőben egyetlen védést sem kellett bemutatnia. Allegri egy olyan csapatot küldött pályára, amely hitt abban, amit csinál és intelligensen kihasználták a széleket. Ez egyértelmű jele annak, hogy kiválóan készítette fel a csapatot a meccsre.”

