A Milan az utolsó hazai mérkőzésére készül januárban és a csapat ma este a Leccével játszik a Serie A 21. fordulójában. A mérkőzés előtt Massimiliano Allegri megtartotta sajtótájékoztatóját és elmondta, hogy építeni kell a Como elleni győzelemre és nagyon fontos, hogy a csapat megfelelő hozzáállással és koncentrációval lépjen pályára.
“A Lecce két kiváló teljesítmény után érkezik erre a mérkőzésre, még akkor is, ha a Parma és az Inter elleni meccseken az eredmény nem tükrözte a csapat munkabírását és a védekezésbeli szervezettségét. Ez egy fontos mérkőzés lesz számunkra, mert építenünk kell a Como elleni győzelemre. Koncentrációra, kompaktságra és folyamatos odafigyelésre lesz szükség. Nem szabad kapkodnunk, a jó technika és a stabil védekezés kulcsfontosságú lesz a pozitív eredmény eléréséhez.” – mondta Allegri a meccs előtti sajtótájékoztatón.
A SÉRÜLTEKRŐL
„Pavlovic nagy valószínűséggel kihagyja a mérkőzést, mivel péntekig a varratok miatt nem tudott fejelni sem. Gimenez még mindig nem bevethető, de rajta kívül többé-kevésbe mindenki elérhető. A Lecce ellen lehetnek változtatások, de a legfontosabb az, hogy a csapat megfelelő hozzáállást mutasson a cél elérése érdekében. A szakmai stáb segítségével felmérjük a helyzetet és megnézzük, hogy ki van a legjobb erőnléti állapotban és tisztában vagyunk azzal is, hogy a cserejátékosok döntő szerepet játszhatnak a mérkőzésen.”
A JÁTÉKOSOKRÓL
„Maignan? Ő egy fontos játékos, ő a Milan csapatkapitánya és mindenekelőtt egy nemzetközi kaliberű játékos. Úgy gondolom, hogy az általa bemutatott védések teljesen természetesek és éppen ezek teszik őt nagyszerű játékossá. Leao? Rafának csak arra van szüksége, hogy 100 százalékos erőnléti állapotba kerüljön. Megszokottnak kell válnia számára annak, hogy meghatározó a pályán. Teljes mértékben tőle függ, hogy meddig jut a karrierjében. Füllkrug? Ő egy fontos játékos már a mentalitása miatt is. Játszani akart a Como ellen a lábujj problémája ellenére is. Ő egy olyan játékos, aki másokat is inspirál.”
AZ UTÁNPÓTLÁSRÓL
“A Milan jó munkát végez az utánpótlás szinten. Camarda, Bartesaghi, Comotto és Torriani négy olyan játékos, akik a jövőben a csapatunk tagjai lehetnek. Türelmesnek kell lenni velük szemben és játékperceket kell nekik adni. Fontos, hogy megfelelő fejlődési utat válasszunk számukra.”
A COMO ELLENI GYŐZELEMRŐL
„A Como elleni mérkőzés nagyon fontos volt annak érdekében, hogy közel maradjunk a tabella éléhez, különösen most, hogy a Lecce elleni mérkőzést követően három idegenbeli mérkőzés vár ránk. Tudtuk, hogy nehéz lesz, hiszen Comóban mindig nehéz. Mindkét csapat jó teljesítményt nyújtott, bár különböző módon. Minket segített Maignan kiemelkedő játéka és sikerült győzelemmel távoznunk. A Como jól játszott az első félidőben, míg mi a szünet után javultunk fel. Úgy gondolom, hogy szerencséről beszélni tiszteletlenség mindazokkal szemben, akik keményen dolgoznak a Milanban. A szerencse az élet része, de meg kell dolgoznod érte.”
COMMISSO HALÁLÁRÓL
“Szeretném kifejezni a részvétemet a Commisso-család felé. A futball elveszített egy olyan sportembert, aki rengeteget tett a Fiorentináért. Őszinte részvétem.”

