Massimiliano Allegri a Lazio elleni 1-0-s vereség után nyilatkozott és véleménye szerint kiegyenlített volt a mérkőzés, továbbá úgy véli, hogy ezek olyan típusú meccsek, amelyeken az a csapat szerzi meg a győzelmet, amely először betalál. Az olasz vezetőedző elmondta, hogy elégedett volt Ardon Jashari játékával, aki három és fél hónap kihagyás után tért vissza a pályára. Allegri szerint normális, hogy csalódottság és frusztráltság van bennük a kiesés miatt, mivel szerettek volna továbbjutni, azonban leszögezte, hogy nem szabad depresszióba esni, mivel hosszú szezon áll előttük.
„Csalódottak és frusztráltak vagyunk. Dühösnek kell lennünk, mert kiestünk az Olasz kupából. Ez egy olyan versenysorozat, ami fontos volt nekünk, különösen azért, mert lehetőséget biztosított számunkra, hogy több mérkőzésen pályára lépjünk. Ugyanakkor a csapat jól játszott ezen az estén. Jobb volt a játékunk, mint szombaton a bajnokin. A különbséget csupán az jelentette, hogy az a csapat nyer, aki az első gólt szerzi. Szombaton mi lőttünk gólt és nyertünk, ezúttal pedig az ellenfélnek sikerült. Elpuskáztunk néhány jó helyzetet és mindenekelőtt három vagy négy alkalommal is eladtuk a labdát. Volt egy periódus, amikor úgy tűnt, hogy irányítjuk a mérkőzést és ekkor csúsztunk el. Gyengén védekeztünk a szögleteknél és ezeken dolgoznunk kell.” – mondta Allegri a klub televíziós csatornájának, a Milan TV-nek.
„Jashari jól teljesített, ehhez nem férhet kétség. Estupinan és De Winter is jól játszott. Normális dolog, hogy csalódottak vagyunk a kiesés miatt, ugyanakkor a teljesítményünk jó volt. Jó erőnléti állapotban vagyunk és most a Torino elleni mérkőzésre koncentrálunk, amely nehéz lesz.”
„A Lazio nagyon jól védekezett és blokkolták a passzsávokat. A labdabirtoklás során túlságosan lassítottuk a labda járatását és ezen javítanunk kell. Ezek olyan típusú mérkőzések, amelyeken az előnyödre kell fordítanod a kulcsmomentumokat, de ez nem történt meg ezen az estén.”
Allegri értékelése a Sportmediaset mikrofonjainak: „A Lazio megnyert egy olyan mérkőzést, amelyen több nehézséggel szembesült, mint szombaton. Ez egy kiegyenlített találkozó volt és ezeken a meccseken az a csapat nyer, amely először szerez gólt. Nekünk is megvoltak a helyzeteink, de ezeket nem rúgtuk be, aztán rosszul védekeztünk a szögletnél. Jashari hosszú kihagyás után lépett pályára és jól játszott, továbbá Ricci is jó teljesítményt nyújtott. Csalódás, hogy kiestünk, mert nagyon szerettük volna a továbbjutást, de most mindent félre kell tennünk és a Torino elleni meccsre kell koncentrálnunk. Ezt nem mondanám visszalépésnek. Ha veszítünk és kiesünk, akkor csalódottnak és dühösnek kell lennünk. Ugyanakkor előre kell néznünk: jön a Torino és a Sassuolo elleni meccs a szaúd-arábiai Olasz szuperkupa előtt.”
„A gólnál jobban kellett volna védekeznünk. Irányítottuk a mérkőzést és három vagy négy könnyű gólhelyzetet is kihagytunk. Adtunk az ellenfélnek egy szabadrúgást, egy szögletet és aztán kaptunk egy gólt. Ugyanez történt a Cremonese és a Pisa ellen is. Kezd veszélyessé válni ez a tendencia, ezért fejlődnünk kell.”
„Leao? Ezen az estén is volt egy nagy helyzete, jól mozgott a tizenhatos környékén. Amikor ő nincs ott, akkor más játékosoknak kell érkezniük erre a területre. Jó meccset játszott és a csapat rendelkezésére áll. Nem szabad depresszióba esni, hiszen még egy egész szezon áll előttünk és a célunk az, hogy a következő szezonban a Bajnokok Ligájában szerepeljünk.”
„Új igazolás csatárposztra? Ott van Pulisic és Leao is, ketten együtt már 10 gólnál járnak. Inkább a középpályásoktól kell több gólt várnunk pontrúgásokból. Gimeneznek pedig még vissza kell térnie.”
„A negatív embereket rögtön megérzem. Még nagyon messze van a szezon vége. Tudod, hogy hányszor nyert a Milan Torinóban az elmúlt 12 évben? Egyszer… A Covid évében. Nagyon nehéz mérkőzés vár ránk és meg kell próbálnunk jól felkészülni.” – tette hozzá.

