Davide Bartesaghi a Lazio elleni győzelem után elmondta, hogy sok segítséget és támogatást kap a csapattársaktól és úgy érzi, hogy a Milan Futuróban nagyon fontos tapasztalatot szerzett az előző szezonban a fejlődése szempontjából. A 19 éves olasz utánpótlás-válogatott balhátvéd mostanra beverekedte magát a kezdőcsapatba és arra törekszik, hogy minden mérkőzésen mindent beleadjon a pályán.
„Minden mérkőzés kemény és nyilvánvalóan mindig mindent beleadunk a pályán. Igyekszünk jól kezdeni a mérkőzéseket, de ezúttal az ellenfél nagy nyomást helyezett ránk a meccs elején, aztán idővel elfáradtak és mi egy kicsit többet birtokoltuk a labdát. Ahogy mondtam, minden meccs nehéz, ezért így kell folytatnunk tovább, mert a megfelelő pillanatban jönni fog a lehetőség, ahogy ezen a meccsen is történt. Jelenleg minden jól megy, de mindig van lehetőség fejlődni. Így kell folytatnom és felszabadultan kell játszanom. Az egyik erősségem a higgadtság. A szezon első mérkőzésétől kezdve a csapattársaim bíznak bennem és tökéletesen fogadtak, mivel már ismertem őket az előző szezonból és a korábbi évekből. A bizalom a legfontosabb dolog és ezért mindig hálás leszek nekik.” – nyilatkozta Bartesaghi a Milan TV-nek.
„A Milan Futuro egy nagyon fontos tapasztalat volt a más stadionok nyomásának kezelésére. Lehetőségem volt megízlelni a nyomást. Meglett az eredménye az előző szezon kemény munkájának. Nyugodtnak kell maradnom és még sok tennivaló van, hiszen ez még csak a kezdet.”
Bartesaghi a DAZN mikrofonjainak: „Ez egy különleges este volt. Mindig megvolt az energia, de jól kezeltük és jó munkát végeztünk. Maignan? Fantasztikus kapusunk van. Mike egy biztos pont a kapunkban. Ami az állapotomat illeti, egy kis fájdalmat éreztem a combomban, de összeszorítottam a fogam. Szabadrúgás? Először nem én akartam elvégezni, de aztán az edző biztatott, így odamentem a labdához és elvállaltam.”
„Válogatott? Ez egy olyan álom, amit valóra kell váltanom. A válogatott a következő lépés, de ezt kemény edzésmunkával lehet elérni csak úgy, hogy mindig mindent beleadok a mezért. Gattuso jelenléte a meccsen? Boldog vagyok, de nem foglalkozom ezekkel a dolgokkal. Csak arra gondolok, hogy mindig a legjobbamat nyújtsam.”
Bartesaghit arról is kérdezték, hogy mi az első emléke a Milanról gyerekkorában.
„Az a telefonhívás, miszerint ebben a csapatban kell játszanom. Akkoriban még kicsi voltam és az édesapám mondta, hogy a Milan hívott. Hat vagy hét éves lehettem. Megjelentem Milánóban és csodálatos érzés volt, amikor megláttam Maldinit és Carbonét. Még inkább apámnak, aki nálam is nagyobb Milan-szurkoló.”
Bartesaghi a Sky-nak: „Mindig is mondtam, hogy érzem a csapat és a szakmai stáb bizalmát és ez sokat segít. Meccsről meccsre kell fejlődni, ezt játékkal és a csapattársaktól való tanulással érem el. Jó csapat vagyunk és mindig segítjük egymást. Mindenki segít és támogat engem. Óriási örömmel tölt el, hogy édesapám és a családom mindig ott vannak mellettem. Büszke vagyok rá, hogy ilyen családom van. Így kell folytatnom, csak az edzésre és a futballra koncentrálok és ez a legfontosabb.”

