Samuele Ricci, a Milan középpályása a RAI Sport mikrofonjainak nyilatkozott az olasz válogatott edzőtáborában. A 24 esztendős futballista elmondása szerint Luka Modric a legjobb játékos, akivel együtt játszott az eddigi pályafutása során és a képességei mellett az alázata és a segítőkészsége is lenyűgözte őt az elmúlt hónapokban.
„Ez a néhány hónap a fejlődésről szólt. Egy olyan klubtól érkeztem, ahol mindig játszottam és sok játékidőt kaptam, aztán bekerültem a válogatottba is. Majd egy olyan csapathoz kerültem, ahol érthető módon sokkal nagyobb a verseny a kezdőcsapatba kerülésért és ezáltal kevesebb lehetőséget kaptam. Szerencsére az utóbbi néhány mérkőzésen sikerült megtalálnom az állandóságot és játékperceket szerezni, így visszakerültem a válogatottba. Ez számomra nagyon fontos.” – mondta Ricci .
MILYEN A KAPCSOLATOD GATTUSÓVAL?
„Nagyon pozitív. Még azokban a hónapokban is volt alkalmam beszélni vele, amikor nem hívott be a nemzeti csapatba és ez nem magától értetődő. Ez azt sugallja, hogy ő azokra a játékosokra is figyel, akik nem kerültek be a keretbe. Covercianóban még kevés lehetőségem volt vele kapcsolatba kerülni, mert csak most érkeztem meg.”
BESZÉLTÉL SPALLETTIVEL?
„Ő az az edző, aki először behívott a válogatottba és mindig közel fogok állni hozzá. Minden jót kívánok neki a Juventusnál végzett munkájához. Kiváló kapcsolatunk volt, de úgy gondolom, hogy ez az egész csapatra igaz.”
MIT GONDOLSZ, OLYAN JÁTÉKOSSÁ KELL VÁLNOD, AKI MINDENRE KÉPES A PÁLYÁN?
„Igen, folyamatosan keményen kell dolgoznom és építeni magam, különösen a klubnál. A válogatottban kevés idő van; hiszen van két nap edzés, aztán már jön is a mérkőzés. Úgy gondolom, hogy a válogatott meghívó a klubszinten nyújtott teljesítmény eredménye. Csak ott lehet a kulcsterületeken és a hiányosságokon dolgozni.”
MÉLYSÉGI IRÁNYÍTÓKÉNT VAGY KÖZÉPSŐ KÖZÉPPÁLYÁSKÉNT ÉRZED JOBBAN MAGAD?
„Jó kérdés… Mindkét poszton tudok játszani, attól függően, hogy mit kérnek tőlem. Manapság sokan olyan középpályásként játszanak, akik képesek előrefutni, de segítik a játék felépítését is. Én mindkét szerepkörben tudok játszani.”
MILYEN ÉRZÉS EGY CSAPATBAN JÁTSZANI MODRICCSAL?
„Luka a legjobb játékos, akivel valaha együtt játszottam a pályán. A képességein túl leginkább az alázata, a csapattársai iránti tisztelete és a segítőkészsége ragadott meg. 40 évesen ezek egyáltalán nem magától értetődő dolgok és úgy gondolom, hogy ezek azok a tulajdonságok, amiket érdemes tőle ellesni.”
MI AZ, AMI KÜLÖNLEGESSÉ TESZI MODRICOT?
„Sok minden. A technikai képzettsége kiemelkedő, de a játékintelligenciája is lenyűgöző, még labda nélkül is. Ahogy korábban is mondtam, 40 évesen egyáltalán nem várható el tőle, hogy ugyanannyit fusson, mint a többiek, vagy még többet.”
MILYEN A MUNKA ALLEGRI IRÁNYÍTÁSA ALATT?
„Jól megértjük egymást, még a humorérzékünk is hasonló. Nagyon jól megy, ő egy kiváló edző és ezt nem is kell külön hangsúlyozni. Valami fontosat épít. A Milan egy nehéz szezonon van túl és véleményem szerint most nagyon jól állunk. Voltak nehéz pillanataink és elvesztettünk néhány pontot, de az edző hatása egyértelmű.”
A MILANBAN JÁTSZIK A LIGA LEGDOMINÁNSABB JÁTÉKOSA, RAFAEL LEAO. Ő TISZTÁBAN VAN EZZEL ÉS TE IS ÍGY GONDOLOD?
„Igen, Rafa talán még maga sem tudja, hogy milyen jó játékos valójában. Nagyon kedvelem őt, teljesen a csapat szolgálatába állította magát. Korábban ezzel talán nehézségei voltak, de most 100 százalékban a Milanra és a jó teljesítményre koncentrál.”

