Daniele Pradé, a Fiorentina sportigazgatója élesen kritizálta a játékvezetést és botrányos jelenetként minősítette a Milan javára megítélt tizenegyest, amellyel a firenzeiek 2-1-re kikaptak a San Siróban.
Sok vitát váltott ki az olasz sajtóban a Milan-Fiorentina meccs hajrájában történt incidens, ugyanis a labdáért folyó harcban Fabiano Parisi kézzel eltalálta Santiago Gimenez arcát a tizenhatoson belül. A VAR jelzésére Livio Marinelli visszanézte az esetet és büntetőt ítélt, amelyet Rafa Leao értékesített és ezzel a Rossoneri 2-1-re megnyerte a mérkőzést. A lefújást követően a Fiorentina sportigazgatója, Pradé magából kikelve nyilatkozott és botrányosnak tartja a megítélt tizenegyest.
„Úgy gondolom, hogy a VAR-nak csak súlyos bírói tévedés esetén kellene beavatkoznia. Ez egy hatalmas hiba volt a VAR részéről. Marinellinek nem volt bátorsága kiállni a saját döntése mellett. Nem tudom szavakkal leírni, hogy mit érzünk most. Az életünkért küzdünk és meg kell érteni, hogy ilyen egyszerűen nem történhet meg a pályán. Ez botrányos. A Milan játékosa 20 percig a földön feküdt, miközben hozzá sem értek. Ez szinte groteszk jelenet volt és rossz képet fest. Nagyszerűen játszottunk, szívvel-lélekkel és egyáltalán nem érdemeltük meg, hogy így veszítsünk.” – mondta Pradé.
„Hihetetlen, hogy az ellenfél játékosa földre zuhant. Röviddel előtte Ranieri ellen szabálytalanság történt, amiért piros lap is járhatott volna, de ehelyett csak sárga lap volt. Ranierit ápolni kellett és 10 emberrel a pályán gólt kaptunk. Csalódottak vagyunk, mert gyengén állunk a bajnokságban és nem erre számítottunk.”
„Játékvezetés? Szörnyű jelenet volt, ez egy botrányos tizenegyes. Az is botrányos, hogy a VAR kihívta a játékvezetőt, pedig ezt csak súlyos hiba esetén kellene megtennie. A csapat mindent beleadott. Csalódottak, szomorúak és dühösek vagyunk.”
„Ha van valaki, aki képes kihúzni minket ebből a nehéz helyzetből, akkor az Pioli. Minden más az én hibám. Én vagyok az egyetlen, akit kritika érhet. A tulajdonosok több mint 90 millió eurót adtak a csapat megerősítésére. Ez egy furcsa szezon és még csak most kezdődött. Két versenysorozatban vagyunk érdekeltek és sok mindenre képesek lehetünk. Sajnálom az elnököt és a szurkolókat. Ha valakiben bízni kell, akkor az Stefano Pioli és ha valakit ki kell rúgni, akkor az én vagyok.”
A mérkőzést követően a Fiorentina edzője, Stefano Pioli is kritizálta a játékvezetést.


13 hozzászólás
Teljesen 100%-os tizi szerintem sem volt, de azért bőven adható. Lassításnál látszik amúgy, hogy először a szeme környékét éri el, aztán a válla-nyaka körül megrántja kicsit. Az, hogy Santi ráátszott, egyértelmű, de szerintem a tizinek volt alapja, szabálytalanság történt, még ha nem is óriási, de volt akkora, hogy akadályozza a játékosunkat a mozgásban. Lehet, hogy tényleg nem mndenki szólt volna a VAR szobából, de azért szerintem a bírók nagyobb része igen.
Nálam ez egy fura, nyakatekert eset lenne, legalábbis így hoznám össze a szabályokat, hogy ezt meg lehessen tenni: 11-es, de sárga lap Gimeneznek rájátszásért. Teljes színészkedés nem volt, mert tényleg hozzáért a szeméhez a védő, meg volt némi szabálytalanság is, de azért brutál mód rájátszott, ezt nem kéne engedni, semmi szükség rá.
Akkor Barella és Lautaro az Internél egy meccset sem fejezhetne be, ha mondjuk nagyfokú színéskedésért és/vagy túl heves reklamációért sárga járna 😀 De mondjuk a hétvégi meccsen Acerbi (ha jól rémlik, de lehet az is Lautaro volt szokás szerint) úgy esett össze magasláb használat miatt, hogy hozzá sem értek. Ott fetrengett, közben el sem érte a római srác lába.
Én nem adtam volna erre 11-est, de ez nem számít. Annyi derült ki most, hogy nem a bírók fújnak ellenünk, hanem a VAR-t használják xarul, most éppen a mi javunkra.
Ha teljesen őszinte akarok lenni az utolsó két meccsen szerzett 4 pont rendben van, de jobb lett volna ha Puli berúgja a 11-est, itt meg ezt nem kapjuk meg és a Juve ellen jön a 3 pont, itt meg marad a tartalékos csapattal az x. De ez nem kívánságműsor, így alakult.
Elsőre én sem adtam volna tizit, de a szabálytalankodó mozdulat annyira látványos volt (látványosabb, mint Gimenez alakítása, ha szabad így fogalmaznom), hogy nem tudta figyelmen kívül hagyni a VAR. Főleg azok után, hogy azért igencsak ránk járt a rúd ezen a téren, és joggal tettük ezt szóvá többször is.
Most sem mondanám, hogy jogtalanul ítéltek a javunkra, szerintem ez a védőnek az ostobasága volt. Másik nézőpont: az inter javára befújnák? Na, akkor tizi volt 😀
Amúgy érdekes felvetés rossoneri92 gondolata a sárgalapról. Ezt a „tenyérbe temetem az arcom és esek össze” szituációt sokkal szigorúbban kellene venni. A VAR figyelhetné ezt is, mert a mezőnyben bizony többször előfordult nálunk is, hogy a semmire estünk össze – nem feltétlen erre a meccsre gondolok. De ha az ütést visszanézik piros lap miatt, akkor azt is vizsgálhatnák, hogy az ütés valóban ütés volt-e és talált-e arcot?
Nem boxmérkőzésre vágyom, de operát is láttam eleget.
Igen, ha az Nkunku esettel állítjuk szembe, akkor még mindig negatívban vagyunk, mert ez egy necces eset volt, ami talán inkább tizi, az meg egy egyértelmű tizi volt. De mondhatjuk azt, hogy idén kb így egálba kerültünk.
Neccesnek amúgy csak a VAR szabály miatt mondom, ha élőben befújják, szerintem kisebb lenne a vita, de ugye mivel a VAR csak egyértelmű esetekben avatkozhat közbe (amit én hülyeségnek tartok, de ez van), akkor már tényleg picit neccesebb, hogy ebbe bele kellett-e szólniuk, szerintem igen, de valamennyire meg tudom érteni Pioliékat, akik szerint nem.
Theo távozásával drasztikusan megcsappant nálunk a „mindjártmeghalok” jelenetek száma. 😀 Santi azért úgy látszik igyekszik felnőni a feladathoz. Nyilván a gondolatom utópisztikus volt, de érdekes lenne, ha egyszerre két irányba lehetne így büntetni. Azért el tudom képzelni, hogy tényleg fájt neki, hogy a szemébe kaptak, szóval lehet ez még határeset is lenne, de vannak ennél sokkal egyértelműbb esetek, mikor arcába temetik a kezüket, és hozzájuk sem értek, vagy a másik kedvencem, a földön fekve pörgök-hempergek még 5 fordulatot, hogy lássák, mennyire fáj.
Érdekes lenne, ha az ilyeneknél megadhatnák a szabálytalanságot, de büntethetnék is a színészkedést, nálam igazságos lenne, de kétlem, hogy bármi realitása lenne.
És még egy gondolat: amíg ez nincs szankcionálva, addig alapvetően joggal csinálják ezeket (meg a hangos üvöltés ilyen még, akkor tuti, hogy befújnak valamit), hiszen iszonyatos pénzek forognak kockán, ráadásul mégiscsak a csapatodért mész, ez nem tenisz, ahol néha a saját kárukra felülbírálhatom a bírót, mert más nem szív miatta, csak én, és akkor már leszek inkább sportszerű. Szóval megértem a játékosokat, akik így csinálnak, hiába nem szimpi, több esély van vele a győzelemre – és ez valahol szomorú.
Par percel korábban Fofaba sàrgàt kapott egy ugyanilyen mozdulatèrt a középpàlyàn. Ha az szabadrugàs és sàrga akkor ez is 11es és sàrga.
A védőnek a labdához köze nem volt. Utána nyúlt látványosan.
Adom a szinèszkedèsèrt sárgát. Ha nem adott volna a spori 11est akkor Gimenez egy gólszerzési lehetőséget dobott volna el, hogy összeessen a semmire.
Kéne nekik néha egy-egy rugby edzés😊
Ha egy mozgásban levő embernek (nem csak játékosnak) belenyúlnak az arcába/szemébe természetes, hogy az arcához kap és nagy valószínűséggel el is esik.
Ebben az esetben Santi teljes erőbedobással a labda irányába mozdul a vedő szintén teljes erőbedobással próbálja megakadályozni, visszahúzni, hogy ne érje el a labdát. Először az arcát majd a vállat éri el vagyis kézzel szabálytalankodik a labda megjátszására a védő esélytelen. Egyértelmű eset nincs min picsogni. A fior legfeljebb azon bosszankodhat, hogy ha nem szabálytalankodik a védő Santi valszeg akkor sem érte volna el a labdát…
„Én vagyok az egyetlen, akit kritika érhet. A tulajdonosok több mint 90 millió eurót adtak a csapat megerősítésére. (…) Ha valakiben bízni kell, akkor az Stefano Pioli és ha valakit ki kell rúgni, akkor az én vagyok.”
Valahol ez a nyilatkozat tiszteletreméltó. Na ilyet a mi vezetőségünk soha nem fog nyilatkozni , pedig tavaly lett volna rá alkalmuk.
Sok szempontból lehet ezeket az eseteket nézni.
Benne lehetett Gimenez részéről, hogy sokszor a bírók általában és kifejezetten a Milan számára a kevésbé súlyosnak tűnő eseteket elengedik, tehát rá akart tenni egy lapáttal.
A védők sokszor vannak kiszolgáltatott helyzetben azért, mert a 16-oson belül sok primadonna támadó attól is dobja magát, ha ránéznek. Ez viszont nem ez a helyzet volt. A VAR-korszakban mit kockáztat valaki?! Látványosan Gimenez után nyúlt a védő. Ha az nincs, nincs a valóban teátrális mozdulat sem. Erre a firenzeiek nem hivatkozhatnak.
A fetrengések, forgások valóban nevetségesek. Ezeket utólag kellene szankcionálni, de nem lappal, hanem eltiltással. A magas láb esetében 10-ből 8-9 esetben a szabálytalankodó játékos a labdát rúgja el, azaz az “áldozat” fejéhez nem ér hozzá. Mégis eljátssza az illető a nagyhalált. Ezeket utólag szintén lehetne vizsgálni és szankcionálni.
A ‘80-as években is rugdosták a játékosokat, de az akkoriak még férfiként viselkedtek, pattantak fel szinte azonnal, ha felrúgták őket. Most meg divat, ha minél nyámnyilább valaki. A fair playre folyamatosan hívják fel a figyelmet, de a meccsek jelentős része a játékvezető befolyásolásáról is szól, amit viszont szinte büntetlenül megtehetnek a játékosok (sárga lényegében csak akkor jár, ha a támadó el akarja hitetni a bíróval a tizenegyest).
Én megértem Santit. Ha nem esik össze látványosan, nem biztos, hogy visszanézik. Volt kontakt, rájátszott, de ettől függetlenül a 11es jogos volt.
Inkább a nyilatkozó úriembert kérdezném meg, hogy ha egy 11es nem megadása nem elég súlyos hiba, akkor mi az? „Úgy gondolom, hogy a VAR-nak csak súlyos bírói tévedés esetén kellene beavatkoznia.”- ezt nyilatkozta a Sügér… Egy 11es nem megadása elég súlyos, mérkőzést befolyásoló hiba. Ezért hozták létre a VARt…
A sőlyos bírói tévedés úgy értendő, hogy EGYÉRTELMŰ tévedés történt. Itt ez szerintem sem volt meg, szerintem ha nem adták meg a pályán, akkor a VAR-nak tényleg nem kellett volna kihívnia a bírót. A jelenlegi szabályok szerint, amit én hülyeségnek tartok, de akkor is ez van elvileg. Szóval azzal egyetértek, hogy a VAR-nak nem szabadott volna közbeavatkoznia, viszont alapvetően szerintem adható volt a tizi a pályán.
Nem értek egyet. Ha nem adja meg a büntetőt, az az egyértelmű tévedés, ahogy az volt az Nkunku esetnél is korábban. (Annyi a különbség, hogy akkor Nkunku nem szenvedett látványosan, nem is lett belőle 11es..) Ezért van a VAR. Most nekünk ért tizenegyest, máskor majd a Firenzeieknek fog.
Értem amit mondani akarsz, de nem értek egyet. Kezdetnek ne keverjük ide az Nkunku esetet, az szerintem konkrét csalás volt, mert amikor egy gól után a támadás elején történt szabálytalanságot is gyakran visszanézik, akkor ne mondja nekem senki hogy a szabályos szerelés előtti szabálytalan szerelést nem kellett volna megmutatni a bírónak. Ott a VAR DIREKT csak az utolsó kontaktot mutatta meg így befolyásolva a bíró végső ítéletét. Itt nem erről van szó és legfőképpen nem a fetrengés nagyságán múlt az Nkunku eset.
Itt volt egy kontakt amire a bíró azt mondta hogy ez nem volt olyan szintű kontakt ami szabálytalanságot érne, végülis férfiak szerű lények szaladgálnak ott és nem papírtigrisek. Erre mondta azt a VAR-os bíró hogy szerinte meg igen, ez megért egy 11-est. Tehát 50-50-es eset volt, ahol elvileg nem kellene a bírónak módosítania az ítéletén, csak ha egyértelműen tévedett. Itt meg szerintem sem történt ilyen. Mert akkor ezt tovább gondolva ez egy nagyon rossz precedens lehet.
Ilyen mértékű kontakt ugyanis MINDEN szögletnél, pontrugásnál van (szoktak is röpködni össze-vissza az emberek, mint akiket minimum egy tornádó borított volna fel…). Lökések, támaszkodások, ráncigálások. Ennyi erővel akkor ezentúl minden szögletnél vagy 11-es kéne hogy legyen vagy szabadrúgás kifele. És ha az lesz itt a végkövetkeztetés hogy a színészkedés miatt lépett közbe a VAR és lett 11-es, akkor mások is ezt fogják tenni.
Tiszteletben tartom, értem is, hogy miért mondod, de nem értek egyet vele. Nkunkunál a kontakt durva volt, ott szerintem szimplán elfelejtették a közvetlenük utána történt másik eset miatt, hogy egy ilyen is volt. Itt meg volt épp kontakt, de nem túl erős. Mondom, a pályán ez egy adható tizi, szerintem a bírók fele fújta volna be, a VAR szabály viszont egyértelmű tévedésről szól, azt igényelné, és meg tudom érteni a Fiorban azokat, akik szerint ez nem volt az. Szóval nem állítom, hogy jogtalan büntetőt kaptunk, azt állítom, hogy egy necces, éppenséggel befújhatót, amit viszont a jelen szabályok szerint VAR-al nem szabadott volna felülbírálni. (Fordítva se, ha befújják, sose hívhatták volna ki.)
Nyakatekert egy helyzet, elsősorban a szerintem még mindig kőkorszaki VAR szabályzat miatt, nem csak egyértelmű helyzetekre szabadna kihívni a bírót meccset eldöntő helyzetekben, hanem a teljes tájékoztatás miatt necces esetekben is. Ugyanez a második sárgákra is röhejes, stb.
Szóval nem bánom, hogy tizit kapunk, nem érzem csalásnak, vagy tévedésnek, csak onnantól kezdve, hogy a bíró nem fújta be elsőre. De mivel ő meg befújhatta volna, szerintem nincs baj, csak megértem a túloldalt.