Stefano Pioli, a Fiorentina vezetőedzője csalódottan nyilatkozott a Milan elleni mérkőzés után, amelyet egygólos előnyről 2-1-re elveszítettek. Az olasz szakember szerint nem volt jogos a tizenegyes a Santiago Gimenezzel szemben elkövetett szabálytalanságért és úgy véli, hogy az ilyen ítéletekkel csak a szimulálásra ösztönzik a játékosokat a pályán. Továbbá elmondása szerint a negatív eredmények és a tabellán való rossz helyezés ellenére látja az akaratot és az erőt a csapatában. Pioli a meccs lefújása után hevesen reklamált Livio Marinelli játékvezetőnél a büntető miatt.
„Elmondtam a játékvezetőnek, amit gondolok. Véleményem szerint ez nem volt tizenegyes és az ilyen ítéletek nincsenek jó hatással a futballra. Ezzel csak még jobban arra bátorítjuk a játékosokat, hogy az arcukhoz kapjanak és elessenek. Még a tizenhatoson kívül is… Az arcukba temetik a kezüket és a játékvezetők már fújják a sípot.” – méltatlankodott Pioli a vereség után.
„A tény az, hogy az utolsó helyen állunk és megint kikaptunk. Meg kell próbálnunk jobban teljesíteni. Azt tettük, amit kellett és a meccs bizonyos szakaszaiban szenvedtünk. A körülmények továbbra is ellenünk dolgoznak. Már az első kapott gólnál sem volt szerencsénk, aztán ápolás miatt emberhátrányban voltunk a pályán és ez megzavart minket. Jobban kell játszanunk. Reálisnak kell lennünk. Az utolsók vagyunk a tabellán és aggódnunk kell. A vereségek ellenére egy olyan csapatot látok, amely hisz bennünk és biztos vagyok benne, hogy ki fogunk lábalni ebből a helyzetből. Ez tovább fog tartani, mint gondoltuk, de magabiztosan túl leszünk rajta.”
„Ez már a negyedik alkalom, hogy a vezetés megszerzése ellenére sem tudunk pozitív eredményt elérni, de a csalódottságom a klubnak és a szurkolóknak szól, akik nagyon hisznek a munkámban. Minden tőlünk telhetőt megteszünk annak érdekében, hogy kilábaljunk ebből a helyzetből, minimalizáljuk a hibáinkat. Még akkor is, ha ezen a mérkőzésen tényleg elenyészőek voltak a hibák.”
„Véleményem szerint folyamatosan javulunk a Napoli elleni mérkőzést leszámítva. A Milan a tabella élén áll és kulcsjátékosai hiányoztak a meccsen, de nem gondolom, hogy nagy különbség látszott volna a két csapat között a pályán, de végül a végeredmény az, ami számít. Nem lehetünk utolsók a bajnokságban. Kikaptunk, de látom a csapatban az akaratot, az erőt és a megfelelő szellemiséget, ami segít túljutni ezen a nehéz időszakon. A negatív eredményekért a felelősség mindannyiunké. Teljesen egyértelmű, hogy ebben az esetben az első számú felelős én vagyok illetve a pályára lépő játékosok, nem pedig a sportigazgató vagy a vezetőség. Nehéz megmagyarázni ezeket a negatív eredményeket.”
„A Milan védekezésben nagyon szervezett volt és kevés lehetőséget engedett, tehát nem csak arról van szó, hogy hiányozna belőlünk a minőség. A mentális tényezők mindig sorsdöntő fontosságúak, de még mindig úgy látom a helyzetet, hogy a pohár félig tele van. Nagyon csalódott vagyok a helyzetünk miatt, de nem úgy mentünk ki a pályára, hogy teljesen tanácstalanok lennénk.”
„Amikor a Milan edzője voltam, az nem Pioli Milanja volt, hanem Ibra, Maldini, Massara, Theo és Leao Milanja… Azt gondolom, hogy itt Firenzében is meg fogom találni azt a fordulópontot, mint a Milannál, ebben biztos vagyok.” – tette hozzá.