Igli Tare, a Milan sportigazgatója a vasárnapi Fiorentina elleni 2-1-re megnyert bajnoki meccs kezdete előtt nyilatkozott a DAZN mikrofonjainak és az interjúban a játékoskeret mélységéről is kérdezték a sérüléshullám közepette.
Mint ismert, a Fiorentina elleni mérkőzésen sérülés miatt nem állt Massimiliano Allegri rendelkezésére Ardon Jashari, Christian Pulisic, Adrien Rabiot, Pervis Estupinan, Ruben Loftus-Cheek és Christopher Nkunku, ezáltal erősen korlátozottak voltak a variációs lehetőségek számos poszton. A cserepadon például a két cserekapus mellett mindössze két védő, Koni De Winter és David Odogu, egy középpályás, Emanuele Sala és két támadó, Santiago Gimenez illetve Cheveyo Balentien szerepelt.
„A játékoskeretünket tudatosan így alakítottunk ki: 19 mezőnyjátékosunk van, 3-4 kapussal és 2-3 játékossal a Milan Futuróból, akik rendszeresen velünk dolgoznak. A sérülések nem pozitív dolgok, de nem szolgálhatnak kifogásként. Egy győzelemmel nagy önbizalmat szerezhetünk a szezonra.” – mondta Tare a meccs kezdőrúgása előtt.
„Egy nagyszerű lehetőség áll előttünk és most nincs helye kifogásnak vagy panaszkodásnak. A sérülés a játék része. A csapat jó formában van és zsinórban több pozitív eredményt ért el a legutóbbi mérkőzéseken. A Fiorentina egy erős ellenfél, amelynek még nem sikerült kihoznia magából a benne rejlő potenciált. Ez egy hatalmas lehetőség számunkra és meg kell ragadnunk.”
„Athekame? Ő egy fiatal, nagy potenciállal rendelkező játékos. Nagy nyomással jár a San Siróban játszani, ezért nem szabad még plusz terhet helyeznünk rá. Az edzéseken megmutatta nagyszerű képességeit és megérdemelten szerepel a kezdőcsapatban a meccsen.”
Tarét arról is kérdezték, hogy mit gondol arról, hogy Samuele Ricci először kezdő a Milanban a Serie A-ban és Luka Modric mellett szerepel a középpálya tengelyében.
„Lukával játszani mindig könnyű. Nagyon sokat segíthet a fejlődésben és a tanulásban, ha valaki egy ilyen bajnok mellett játszhat.” – tette hozzá.