Alessandro Nesta, a csapat korábbi legendás védője a La Gazzetta dello Sportnak nyilatkozott a Juventus-Milan rangadót megelőzően és részletesen elmondta a véleményét a Rossoneriről. Nesta szerint Massimiliano Allegri okos edző és nagyon jó abban, hogy rendet tegyen a csapatnál, valamint elmondta, hogy Andrea Pirlo távozása óta nem volt Luka Modrichoz hasonló játékos, aki elbűvölte őt a játékával.
SZÁMÍTOTTÁL ARRA, HOGY A MILAN ILYEN ERŐSEN KEZDI A SZEZONT?
„Az igazat megvallva igen, számítottam ilyen szezonkezdetre a Milantól. Még az első vereségre is, mert a Serie A-ban a 8. fordulóig bármi megtörténhet. Számítottam a mostani Milanra. A nyáron érkezett Igli Tare, aki egy nagyszerű sportigazgató, nagy szakértelme van a futballban és emellett egy nagyszerű ember. Ő igazi pluszt jelent a klub számára. Aztán visszatért Allegri, aki ilyen helyzetekben mindig a legjobbat tudja kihozni magából. Ő egy okos edző és tudja, hogyan kell rendet tenni, a játékosokat megfelelő pozícióba helyezni és felismerni illetve kiemelni a játékosainak egyéni erősségeit. Ő képes arra, hogy helyreállítsa a rendet ott, ahol korábban káosz volt és ne feledjük a legfontosabbat: ez egy erős csapat.” – mondta Nesta.
LÁTSZ HASONLÓSÁGOT A RÉGI NAGY MILANOK ÉS A MOSTANI CSAPAT KÖZÖTT?
„Nem, nem… Nyugalom, nem szabad túlzásokba esni. Az a csapat, amelyben én játszottam és a mostani nagyon különböző. Akkoriban teljesen más volt a Serie A és más erőviszonyok voltak. Kevesen engedhették meg maguknak azoknak a klasszisoknak a megszerzését, akikkel együtt játszottam a Milanban.”
MENNYIRE LENYŰGÖZŐ SZÁMODRA MODRIC JÁTÉKA?
„Gyönyörű nézni a játékát a pályán, teljesen elbűvöl engem. Pirlo óta nem volt senki hozzá hasonló a San Siróban. Modriccsal a Milan egyértelműen erősödött. Theót elveszítették, de sok más poszton versenyképesebbek lettek. Két vagy három játékos érkezésével a csapat még izgalmasabb lesz. Egy védő, egy szélső és egy csatár, bár tudom, hogy milyen nehéz jó csatárt találni. Lukáról még annyit, hogy nem gondoltam volna, hogy ilyen sokat fog futni. A Napoli ellen folyamatosan mozgásban volt, zárta a passzsávokat, majd visszazárt a helyére. Olyan intelligenciával rendelkezik, amivel nagyon kevesen. Modricnak a fejében van a futball és ebben különbözik másoktól. Képes lenne akár 70 éves koráig is játszani.”
MIT GONDOLSZ RABIOT-RÓL?
„Ő is különleges játékos, mert hatalmas területet képes bejátszani, jól passzol, jól támad és elképesztő motorként funkcionál. Modric, Rabiot és Fofana együtt egy komplett középpályát alkot, amelyben minden megvan: a gyorsaság, az erő és az intelligencia.”
ÚGY TŰNIK, HOGY A VÉDELEM STABILABBÁ VÁLT
„Jó munkát végeztek. Ez egy logikusan felépített egység. A három középhátvéd közül Gabbia az, aki a legjobban olvassa a játékhelyzeteket. Okos és megfontolt játékos. A védelem szélein ott van két állat, Tomori és Pavlovic, akik nemcsak erősek fizikálisan, hanem az előrejátékban is aktívak. Ezenfelül egyértelműen látszik az edző munkája és az, hogy a középpályások támogatása is sokat segít a védekezésben. Az előző szezonban túl sok labdához jutottak közvetlenül az ellenfél támadói.”
SZÁRNYVÉDŐ POSZTOKON OTT VAN ESTUPINAN ÉS SAELEMAEKERS…
„Tetszik Estupinan játéka. Gyakran követtem őt, miután tanulmányoztam De Zerbi Brightonját. Estupinannak konkrét feladatokra van szüksége és ha ezeket megkapja, akkor pontosan végrehajtja azokat. Saelemaekersnek egyénileg még fejlődnie kell.”
MI A HELYZET A TÁMADÓKKAL?
„Imádom Leaót és mindig szeretném őt a csapatomban tudni. Ő az, aki a különbséget tudja jelenteni a pályán. Allegrinek meg kell találnia a módját, hogy kiegyensúlyozottá tegye a teljesítményét. Az igaz, hogy a tehetséges játékosoknál a forma és az állandóság ritkán jár együtt. Ha valaki különleges dolgokra képes, akkor azt nem tudja örökké ismételni. Rafa még javíthat a hozzáállásán. Nkunku is jó játékos. Pulisic egy rendkívül erős és lenyűgöző futballista, aki tud a széleken, a csatár mögött és a tizenhatoson belül is játszani. Melyik másik csapatnak van Olaszországban olyan játékosa, mint Pulisic? Sok lehetőséget teremt, gólokat szerez, gólpasszokat ad és rengeteget fut. Ennél többet nem lehet kérni egy játékostól. Véleményem szerint Gimenez jobb játékos annál, mint amit eddig láttunk tőle. Nehéz időszakban érkezett a klubhoz, de ha ki akarja harcolni a helyét a csapatban, akkor több gólt kell szereznie.”
ALLEGRI A MEGFELELŐ EMBER?
„Van egyfajta előítélet Allegrivel szemben. A Juventust és a Milant irányítani teljesen más feladat. A Juve történelmileg egy kemény csapat, amelyet nehéz legyőzni, míg a mi Milanunkban Allegri olyan játékosokkal dolgozott, mint Robinho, Cassano, Seedorf, Pirlo, Ibra… Az edző munkáját mindig a játékosok és a klub határozza meg. A Juve játéka soha nem volt látványos, de nyertek. A Milannál viszont ha nem játszottál jól, akkor a Berlusconi-korszakban nem maradhattál sokáig a csapatban.”
A SCUDETTÓÉRT FOLYÓ VERSENYRŐL
„Ez a csapat úgy lett felépítve, hogy mindenre képes legyen, de azt tanácsolnám, hogy ne emeljük túl magasra az elvárosokat. Nem látom őket teljesen készen állni arra, hogy elbírják a bajnoki cím megnyerésének terhét, azonban ez nem jelenti azt, hogy nem lennének képesek rá.”