Christian Pulisic és Alexis Saelemaekers góljainak köszönhetően a Milan emberhátrányban 2-1-re nyert a bajnoki címvédő Napoli ellen az ötödik fordulóban. Egy cikk erejéig összegyűjtöttük a legfőbb statisztikákat és érdekességeket.
Ezzel a győzelemmel a Milan fellépett az első helyre a Serie A tabelláján 12 szerzett ponttal, holtversenyben a Napolival és a Romával. A csapat mérlege 5 bajnokin 4 győzelem és 1 vereség, valamint 9 rúgott gól és 3 kapott gól. A Milan legutóbb 2 évvel ezelőtt, 2023 október elején állt a tabella első helyén a bajnokságban.
A Milan megszakította a Napoli február óta tartó veretlenségi szériáját a bajnokságban. A nápolyi együttes 16 bajnokin keresztül volt veretlen, ráadásul az idei szezonban 100 százalékos mérleggel állt a Milan elleni meccsig.
A Rossoneri minden sorozatot figyelembe véve egymást követő 5 tétmeccset nyert, amire legutóbb 2024 márciusa és áprilisa között volt példa, akkor a csapat zsinórban 7 győzelmet aratott.
A hivatalos adatok szerint 73 754 szurkoló volt jelen a San Siro stadionban a Napoli elleni mérkőzésen a Serie A ötödik fordulójában.
A Milan számára tökéletesen alakult a szeptember, ugyanis a csapat 4 tétmeccséből 4-et megnyert és 100 százalékos mérleget produkált. A Rossoneri a Bolognát 1-0-ra, az Udinesét és a Leccét egyaránt 3-0-ra, míg a Napolit 2-1-re győzte le.
Pulisic 1 góllal és 1 gólpasszal járult hozzá a csapat győzelméhez a Napoli ellen, így minden sorozatot figyelembe véve 7 tétmeccsen 6 találata és 2 asszisztja van a 2025/26-os szezonban. Az amerikai válogatott támadó 4 alkalommal volt eredményes a bajnokságban és vezeti a góllövőlistát.
Saelemaekers első alkalommal volt eredményes a 2025/26-os idényben. A belga válogatott szélső a 11. gólját szerezte a Milan játékosaként és ezt megelőzően 2023 áprilisában a Roma ellen volt eredményes Rossoneri-mezben.
Mike Maignan összesen 6 védést mutatott be a Napoli ellen, amire legutóbb áprilisban volt példa, akkor a Fiorentina ellen 7 alkalommal kellett hárítania a kapuban.
Pulisic a 2023-as debütálása óta közvetlenül 46 gólból vette ki a részét a Serie A-ban, méghozzá 27 találat és 19 gólpassz formájában. Ennél több kanadai ponttal egyetlen játékos sem rendelkezik az olasz bajnokságban. A Milan támadója a Napoli elleni meccsen elért góljával és gólpasszával megelőzte Lautaro Martinezt, akinek 45 kanadai pontja van a 2023/24-es idény kezdete óta.
Rafael Leao a 68. percben váltotta Santiago Gimenezt és összesen 30 percet töltött a pályán. Ez volt az első meccse a Serie A aktuális idényében és ezt megelőzően 133 nappal ezelőtt játszott bajnokin, méghozzá a Roma ellen az előző idény utolsó előtti fordulójában.
Az olasz bajnokságot szervező Lega Serie A választása alapján Pulisic kapta a meccs embere díjat a Napoli elleni rangadón.
Saelemaekersnek 2 percre és 23 másodpercre volt szüksége, hogy gólt szerezzen a Napoli ellen, ami a leggyorsabb Milan-gól a Serie A-ban 2024 szeptembere óta, amikor Theo Hernández 1 perc és 29 másodperc alatt vette be a Venezia kapuját.
Érdekesség, hogy a Napoli elleni összecsapásokat tekintve Saelemaekers előtt Filippo Inzaghié a leggyorsabb gól, ugyanis 2009 októberében 2 perc alatt talált be.
Azon játékosok között, akik az előző szezon (2023/24) kezdete óta az összes góljukat nyílt játékból szerezték, Alexis Saelemaekersnél (8) és Rafael Leaónál (8) csak Tijjani Reijnders volt többször eredményes (10) akciógól formájában.
Luka Modric 100 játékperc alatt 11,08 kilométert futott, ami a második legmagasabb futómennyiség a Milanban a meccsen.
Youssouf Fofana 1 gólpasszt adott a meccsen, ami zsinórban a második asszisztja volt, hiszen hétközben a Lecce elleni kupameccsen is kiosztott egyet.
Adrien Rabiot nevéhez fűződött a legtöbb futómennyiség a Napoli elleni mérkőzésen 11,31 megtett kilométerrel.
Modric 49 pontos passzal, 90%-os passzpontossággal, 1 kulcspasszal, 13/10 pontos hosszú indítással, 1/1 sikeres csellel, 3/2 megnyert földi párharccal, 1 tisztázással, 2 blokkolt lövéssel, 5 közbeavatkozással és 1 sikeres szereléssel zárta a meccset.
Saelemaekers mutatta be a legtöbb sikeres szerelést (3) a mérkőzés alatt.

MECCS STATISZTIKÁK:
![]() |
||
---|---|---|
37% | LABDABIRTOKLÁS | 63% |
6 | LÖVÉSI KÍSÉRLET | 19 |
3 | KAPUT ELTALÁLÓ LÖVÉSEK | 7 |
2 | GÓLOK | 1 |
0,75 | VÁRHATÓ GÓLOK (xG) | 2,96 |
2 | KAPUT NEM TALÁLÓ LÖVÉSEK | 6 |
1 | BLOKKOLT LÖVÉSEK | 5 |
0 | KAPUFA | 1 |
108 | FUTÓMENNYISÉG (KM) | 115 |
292 | PONTOS PASSZOK | 572 |
79% | PASSZPONTOSSÁG | 92% |
1 | SZÖGLET | 7 |
1 | LES | 0 |
6 | VÉDÉS | 1 |
6 | SZABÁLYTALANSÁG | 7 |
1 | SÁRGA LAP | 0 |
1 | PIROS LAP | 0 |
JÁTÉKOS STATISZTIKÁK:
JÁTÉKOS | JP | L | CS | SZ | P | % | KP | MP | MF | HI |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
MAIGNAN | 100 | 17 | 46 | 24(5) | ||||||
TOMORI | 81 | 30 | 88 | 1(0) | 1(1) | |||||
GABBIA | 100 | 1 | 23 | 88 | 1(1) | 3(1) | 3(1) | |||
PAVLOVIC | 100 | 1(0) | 1 | 38 | 90 | 1 | 3(2) | 1(1) | 3(0) | |
ALEXIS | 69 | 2(2) | 1(1) | 3 | 18 | 75 | 6(5) | 1(0) | 1(0) | |
FOFANA | 81 | 1(0) | 1(0) | 1 | 12 | 85 | 1 | 2(1) | ||
MODRIC | 100 | 1(0) | 1(1) | 1 | 49 | 90 | 1 | 3(2) | 1(0) | 13(10) |
RABIOT | 100 | 1(0) | 1 | 29 | 82 | 7(2) | 2(1) | 2(1) | ||
ESTUPINAN | 55 | 21 | 80 | 1 | 2(0) | 1(0) | ||||
GIMENEZ | 70 | 2(0) | 1 | 6 | 46 | 5(3) | 2(0) | |||
PULISIC | 60 | 1(1) | 4(1) | 23 | 95 | 2 | 4(1) | 1(0) | 1(1) | |
DE WINTER | 19 | 5 | 50 | 3(3) | 1(0) | |||||
LOFTUS-C. | 19 | 4 | 80 | |||||||
LEAO | 30 | 1(0) | 7 | 70 | 3(0) | 2(1) | ||||
ATHEKAME | 31 | 3 | 75 | 2(0) | 1(1) | 2(2) | ||||
BARTESAGHI | 40 | 1(0) | 2 | 6 | 60 | 3(2) | 1(0) | 1(0) |
jelmagyarázat: JP – játékperc | L – összes lövési kísérlet(kaput eltaláló lövés) | CS – összes kísérlet(sikeres csel) | SZ – szerelések | P – sikeres passzok | % – passzpontosság | KP – kulcspassz | MP – összes földi párharc(megnyert földi párharc) | MF – összes fejpárbaj(megnyert fejpárbaj) | HI – hosszú indítás
LEGTÖBB MEGTETT KM:
- RABIOT – 11,31 KM
- MODRIC – 11,08 KM
- GABBIA – 10,03 KM
- PAVLOVIC – 9,87 KM
- FOFANA – 9,01 KM
LEGMAGASABB ÁTLAGOS SPRINTSEBESSÉG:
- LEAO – 29,44 KM/H
- TOMORI – 29,17 KM/H
- FOFANA – 28,13 KM/H
- ATHEKAME – 27,93 KM/H
- PULISIC – 27,91 KM/H
A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA ÉS JEGYZŐKÖNYVE ITT MEGTEKINTHETŐ