Antonio Conte, a Napoli vezetőedzője szerint a Milan nagyszerű minőséggel rendelkezik a középpályán és a támadó-szekcióban is és csalódott amiatt, hogy már az első percekben hátrányba kerültek a mérkőzésen. Az olasz szakember úgy véli, hogy az első félidőben irányították a játékot és gólhelyzeteket alakítottak ki, valamint hangsúlyozta, hogy a Milan ellen veszítettek a San Siróban, nem pedig egy kiesőjelölt csapat ellen.
„Csalódás, hogy már a mérkőzés elején gólt kaptunk. Mindkét kapott gólnál csapatszinten mindenképpen jobban kellett volna teljesítenünk. Amikor gólt kapsz, akkor az vagy egy védhetetlen lövésből vagy egy olyan szituációból születik, amelyben fejlődni kell. Nem volt könnyű négy perc után hátrányban játszani a San Siróban. Az első félidőben irányítottuk a játékot, magasan presszingeltünk és gólhelyzeteket alakítottunk ki.” – mondta Conte a meccs után.
„Természetesen még dolgoznunk és fejlődnünk kell, mert az utóbbi időszakban több gólt kaptunk: kettőt a Milan ellen, kettőt a Pisa ellen és egyet a Fiorentina ellen. A védekezés mindig is az erősségünk volt, ezért ezen javítanunk kell. A Milan egy kemény, fizikálisan erős csapat és csapatként jó érzéssel kell eltöltsön minket, hogy ilyen teljesítménnyel és ilyen minőséggel játszottunk itt ellenük a San Siróban.”
„Induljunk ki abból, hogy ez volt az első vereségünk a szezonban. A San Siróban kaptunk ki a Milantól, nem pedig egy kiesőhelyen álló csapattól. A Milan komoly minőséggel rendelkezik a középpályán és a támadósorban, ezért két gólt is képesek voltak szerezni ellenünk. A játékosok tudják, hogy csapatszinten kell fejlődnünk, nem pedig egyénileg. Nagyobb odafigyelésre és koncentrációra van szükség.”
„Kétgólos hátrányban nehéz helyzetben voltunk, de visszajöttünk a mérkőzésbe és azt a játékot játszottuk, amit az edzéseken gyakoroltunk. Helyzeteket alakítottunk ki, de ezeket gólra kell váltani.”