Rafael Leao a „Say Less” Podcast vendége volt és felidézte a Milanba való igazolásának hátterét. A portugál válogatott támadó elárulta, hogy 2019 nyarán bejelentkezett érte az Inter és nemet mondott a klubnak, majd néhány héttel később Paolo Maldini megkereste és meggyőzte arról, hogy a Milanhoz szerződjön.
HOGYAN KERÜLTÉL A MILANHOZ?
„Majdnem az Inter játékosa lettem, őrület… A Lille sportigazgatója 2019 nyarán azt mondta: »Rafa, el fogunk adni az Internek.« Erre azt válaszoltam, hogy nem akarom, mert nagyon jól játszottam a szezonban és maradni akarok még egy évet, hogy tovább fejlődjek és még több önbizalmat szerezzek a következő kihíváshoz. A sportigazgató a következő választ adta: »Nem, nem. El kell adnunk téged, ez egy nagy lehetőség neked és nekünk is, rengeteg pénzről van szó.« De én nemet mondtam az Internek. Néhány hét elteltével a sportigazgató közölte, hogy a Milan érdeklődik irántam. Azt mondtam, hogy ha a Milan ajánlatot tesz értem, akkor elfogadom.” – mondta Leao.
„Két nappal később a sportigazgató szólt, hogy megérkezett a Milan ajánlata és valaki beszélni szeretne velem. Ekkor a sportigazgató bemutatott Paolo Maldininek. Nem egy sima telefonhívás volt, hanem videóhívás. Maldini szavai ezek voltak: »El kell jönnöd hozzánk, készen állunk leigazolni téged.« Elfogadtam és nem tudtam volna nemet mondani a Milannak.”
MIÉRT GYŐZÖTT MEG A MILAN AZ ÁTIGAZOLÁSRÓL?
„Gyerekkoromban olyan játékosok játszottak a Milanban, mint Ronaldinho, Ronaldo, Kaká, Seedorf, akik történelmet írtak. A klub hétszer nyerte meg a Bajnokok Ligáját, csak a Real Madridnak van ennél több. Ha választani kell a Milan és az Inter közül, akkor százszor inkább a Milan.”
HOGYAN ÉLTED MEG A MILANBA VALÓ ÉRKEZÉSED?
„Amikor Maldini felhívott, éppen egy hotelben voltam az előszezoni edzőtábor alatt. A családommal együtt Milánóba mentem és egy hónapig szállodában laktam. Akkor döbbentem rá, hogy milyen nagy klubról van szó, amikor lejátszottam az első hazai mérkőzésemet. Hihetetlen volt, a stadion teljesen tele volt. Azt gondoltam, hogy ez egészen elképesztő. A Scudetto megnyerése olyan volt, amit minden játékosnak át kell élnie ahhoz, hogy megértse, milyen nagy jelentőséggel bír a Milanban játszani.”
MILYEN VOLT AZ ELSŐ MILÁNÓI DERBID?
„Izgalmas. Az utcák teljesen le voltak zárva, mindenhol csak piros és kék színt lehetett látni. Mindig őrület. Még ha vannak is rossz mérkőzéseink egy szezon során, a meccs előtt a derbi hetén rendkívül koncentráltnak kell lenned, mert az idény hátralévő részében arról a meccsről fognak beszélni.”
SOK NAGY JÁTÉKOS JÁTSZOTT A MILANBAN, MINT PÉLDÁUL RONALDO, SHEVCHENKO, MALDINI VAGY IBRAHIMOVIC. MIT JELENT SZÁMODRA, HOGY RÉSZESE LEHETSZ A MILAN TÖRTÉNELMÉNEK? MI A KÜLÖNBSÉG AZ ELSŐ MECCSED ÉS A 200. MÉRKŐZÉSED KÖZÖTT?
„Mindig ugyanaz az öröm és felelősségérzet van bennem, hogy jól teljesítsek és jól érezzem magam. Ezért jöttem ide. Nincs értelme a klubhoz igazolni csak azért, hogy aztán továbbállj. Amikor egy napon távozom, akkor azt szeretném, hogy az emberek emlékezzenek arra, amit a Milanban tettem. Úgy érzem, hogy jól teljesítek. Nagyon büszke vagyok és alig várom, hogy így folytassam és még többet érjek el a Milannal.”


1 hozzászólás
Tetszetős interjú.
Bízom benne, hogy idén Top3 összejön a csapatnak, meccsek 1-1 részei tetszenek.
Tekintve, hogy a csapat megugrotta az első bírói műhibát, nekem jó előérzetem van.
Tavalyi év után szkeptikus voltam edzői és játékos vonalon is, de majd a következő meccsek eldöntik, hogyan nézhetünk ki valójában.