Adrien Rabiot, a Milan új igazolása pénteken a klub főhadiszállásán, a Casa Milanban egy sajtótájékoztatón vett részt. A francia válogatott középpályás elmondta, hogy mehetett volna más klubhoz, de a Milan játékosának lenni fontosabb, mint a Bajnokok Ligájában szerepelni más csapattal. Rabiot elárulta, hogy miért választotta a Milant és milyen hatással volt rá Mike Maignan illetve Theo Hernández, továbbá kitért Massimiliano Allegrire, az első benyomásaira, a csapatra és a Scudettóra is.
„Természetesen készen állok a játékra, edzett vagyok. Azért vagyok itt, hogy segítsek. Ha az edző pályára küld, akkor mindent meg fogok tenni, hogy győzelemhez segítsem a csapatot.” – kezdte a sajtótájékoztatót Rabiot a klub székházában.
ALLEGRIVEL VALÓ KAPCSOLATÁRÓL
„Sok mindent átéltünk együtt és a Juventusnál azonnal jól kijöttünk egymással. Megvan benne a győztes mentalitás és a futballnak él, akárcsak én. Nagyon jó a kapcsolatunk. Még a Juvétól való távozása után is továbbra is beszéltünk egymással, sőt még találkoztunk is. Ő egy kiváló edző és mindenekelőtt egy nagyszerű ember.”
AZ ELSŐ BENYOMÁSOKRÓL
„Jó érzésem vannak. Ez egy olyan csapat, amely győzni akar és tele van tanulni vágyó fiatal játékosokkal. Tapasztalt edzőnk van. Az edzéseken azonnal jól éreztem magam és pozitív hangulat van. Mindenki nagyon segítőkész és kedves volt, még a családommal is.”
A KLUBVÁLTÁSRÓL ÉS A VÁLASZTÁSÁRÓL
„Minden az átigazolási időszak utolsó napjaiban történt. Beszéltem Allegrivel, amikor a Milan edzője lett, de akkor még szerződésben álltam a Marseille együttesével. Aztán a Marseille-nél történt dolgok után Allegri újra felhívott és elmagyarázta az elképzeléseit. Végül minden gyorsan ment és sikerült megkötni az üzletet.”
VÁLOGATOTTBELI CSAPATTÁRSÁRÓL ÉS BARÁTJÁRÓL, MAIGNANRÓL
„Mike nagyon dicsérő szavakkal beszélt a Milanról, Theo pedig azt mondta, hogy itt boldog leszek, mert a Milan egy nagy család. Allegri már dolgozott korábban itt és nagyon kötődik a klubhoz. Nem akarom azt mondani, hogy ők győztek meg, hiszen a Milan önmagában is egy nagy klub, de fontos volt, hogy visszajelzést kaptam azoktól, akik itt vannak vagy korábban itt játszottak. Mindenki, akivel beszéltem nagyon elismerő szavakkal beszélt a Milanról. Biztos vagyok benne, hogy jó döntést hoztam.”
A KARRIERJÉRŐL
„Sok trófeát nyertem a PSG-nél és sokat játszottam a Juventusban. Nagyszerű éven vagyok túl a Marseille játékosaként. Továbbra is éhes vagyok a győzelemre és gólokat illetve gólpasszokat akarok szerezni. Szeretnék segíteni a fiatalabb játékosoknak, akikből sok van a csapatban. Azért érkeztem, hogy segítsem visszavezetni a Milant a győzelmekhez és nagy dolgokat érjünk el. Az előző szezon rosszul alakult a Milan számára, pedig ennek a klubnak mindig trófeákért kell harcolnia. A vezetői képességemet és a karakteremet hozom a csapatba. Úgy gondolom, hogy jó döntés volt számomra a Milanhoz igazolni. Szeretnénk visszatérni a Bajnokok Ligájába a következő szezonban.”

A BAJNOKOK LIGÁJÁRÓL
„A Milanban játszani fontosabb, mint a BL-ben szerepelni más csapatokkal, amelyek nem célozhatják meg a győzelmet vagy a továbbjutást. Inkább a Milant választottam az edző projektjével, hogy jövőre egy erős csapatom legyen, amely versenyképes a Bajnokok Ligájában. Még ha nem is a BL megnyerése gondolok, mert az nagyon nehéz, de legalább ambícióval nagy dolgokat szeretnék elérni. Mehettem volna más klubokhoz, amelyek a BL-ben szerepelnek, de Allegri projektje meggyőzött arról, hogy a Milanhoz jöjjek.”
A KEZDŐCSAPATBAN VALÓ HÉTVÉGI DEBÜTÁLÁSRÓL
„Az edző még nem mondott semmit…” – mondta nevetve. „Természetesen remélem, hogy kezdeni fogok, de az edző hozza meg a döntést. Még nem volt időnk alaposan beszélni, de jól ismerem őt és tudom, hogyan dolgozik a stábtagokkal, szóval készen állok.”
A MARSEILLE-RŐL
„A Marseille-szurkolóknak az Instagram oldalamon leírtam mindent, amit gondolok. Csak egy szezont töltöttem a csapatban, de intenzív év volt és minden nagyon szép volt.”
JONATHAN ROWE-RÓL
„Nincs semmi különös. Üzenetet küldtünk egymásnak, amikor ő a Bolognához ment, én pedig a Milanhoz. Vasárnap találkozni fogunk a San Siróban és jó lesz látni őt. Ő egy jó srác. Ami a Marseille-ben történt, az bárhol megtörténhet, ez nem változtatott a kapcsolatunkon. Öröm lesz újra látni őt.”

A CSAPATRÓL
„Vannak tapasztalt és fiatal játékosok is a csapatban. Történtek változások, nem könnyű rövid idő alatt összerakni egy csapatot, de megpróbáljuk. Nagy minőség és megfelelő mentalitás van a csapatban. Minden a pályán fog eldőlni, de bizakodó vagyok. Vannak olyan játékosaink, mint Modric, aki nagy tapasztalattal rendelkezik. A válogatottban beszéltem Mbappéval Modricról és azt mondta, hogy egy nagyszerű ember. Mindannyiunknak jobban meg kell ismernünk egymást, de nyugalmat és nagy elszántságot látok, hogy dolgozzunk és jól teljesítsünk. Az alapok jók.”
A SCUDETTÓRÓL
„Azért vagyok itt, hogy nagy dolgokat érjek el és megnyerjem a Scudettót. Ha valaki a Milanhoz igazol, akkor azért teszi, hogy nyerjen. Mindent bele fogok adni annak érdekében, hogy segítsek a csapatnak elérni a csúcsot. Majd meglátjuk február és március környékén, hogy hol állunk, de most csak arra kell koncentrálnunk, hogy keményen dolgozzunk és kövessük az edzőt, aki tudja, hogyan kell irányítani egy ilyen csapatot. Juventus? Erős játékosokat igazolt a támadósorba és ők is esélyesek a bajnoki címre.”
A SAN SIRÓRÓL
„A San Siro egy olyan stadion, amelyet szeretek és szerencsét hoz nekem. Remélem, hogy gólokat fogok szerezni és nagy dolgokat fogok elérni Milan-mezben. Ez egy gyönyörű stadion, rendkívüli szurkolókkal. Tudom, hogy a szurkolók most egy kicsit dühösek, de szükségünk van rájuk és a támogatásukra minden mérkőzésen. A szurkolótábor fontos része a csapatnak.”
A POSZTJÁRÓL
„A középpályán minden poszton tudok játszani. De Zerbinél még előrébb is játszottam a középpályán. Mindenre képes vagyok, de ez attól függ, hogyan dönt az edző. Az 5-3-2-es játékrendszerben a bal oldali középpályás a kedvenc posztom, de tudok játszani duplaszűrős rendszerben vagy a csatár mögött is. Még nem beszéltem erről az edzővel, de bárhol hajlandó vagyok játszani.”

A GÓLSZERZÉSRŐL
„A Juventusnál az utolsó szezonomban 10-11 gólt szereztem, ahogy tavaly a Marseille-ben is. Szeretek gólokat lőni és gólpasszokat adni a csapattársaimnak. Az előző szezonban 10 gólt szereztem úgy, hogy nem játszottam az európai kupaporondon és ezt megpróbálom megismételni. Az edző arra ösztönöz, hogy kulcsjátékos legyek gólokkal és gólpasszokkal. Legalább 10 gólt akarok lőni a szezonban, de ha tudok, akkor még többet is. Az utóbbi években Allegri és De Zerbi meg volt arról győződve, hogy olyan játékossá válhatok, aki jól érkezik a tizenhatoson belülre és gólokat szerez.”
A MILANRÓL
„Remélem, hogy a Milanban is véghez tudom vinni mindazt, amit a Juventusban és a francia válogatottban tettem. Már nem számít, hogy mi történt a múltban, most csak a Milan számít. Jó érzéseim vannak és remélem, hogy jól fogok teljesíteni.”
A MARSEILLE-BŐL VALÓ TÁVOZÁSÁRÓL
„Ahogy már elmondtam, jó kapcsolatom volt és van Rowe-val. Túlléptünk a történteken és más dolgokról is beszélgettünk. Örülök, hogy vasárnap újra láthatom. Nem bánok semmit, megtörténnek ilyen dolgok. Az életben a dolgok gyorsan megváltozhatnak. Úgy gondolom, hogy jó benyomást keltettem a Marseille-ben és a szurkolókban az ott töltött időszakom alatt. Mindig mindent beleadtam, nagy ambícióval érkeztem és visszavezettük a Marseille-t a BL-be. Minden jót kívánok nekik.” – tette hozzá.