Szombaton megkezdődik az olasz élvonalbeli bajnokság új idénye és a Milan hazai pályán a Cremonese ellen kezd a nyitófordulóban. A Milannak 25 játékosból álló keretet kell regisztrálnia a Serie A 2025/26-os szezonjára és meg kell felelni bizonyos követelményeknek a nemzetiségre vonatkozóan. Megnéztük, hogy pontosan milyen szabályok vannak a regisztrációt illetően.
A MilanNews beszámolója szerint a szabályok alapján a kluboknak legfeljebb 25 játékosból álló keretet lehet regisztrálniuk a Serie A-ra, ebből legalább négy saját nevelésűnek és négy Olaszországban nevelkedett – azaz helyi nevelésű – játékosnak kell lennie. Ez azt jelenti, hogy maximum 17 olyan játékos regisztrálható, akik 22 év felettiek és nem olasz klub akadémiáján nevelkedtek. Egy játékos akkor számít saját nevelésűnek, ha 15 és 21 éves kora között három szezonon (36 hónapon) keresztül az adott klub utánpótlásában szerepelt. Továbbá egy játékos akkor tekinthető helyi nevelésűnek, ha 15 és 21 éves kora között három szezont (36 hónapot) töltött egy másik olasz klub utánpótlásában. Ezen felül a szabályok lehetővé teszik a klubok számára korlátlan számú 22 év alatti játékos nevezését a Serie A-ra.
A Milanban jelenleg Pietro Terracciano, Samuele Ricci és Koni De Winter számít helyi nevelésűnek, míg Matteo Gabbia személyében mindössze egy saját nevelésű játékos van. A 22 éven aluliak közé sorolható Lorenzo Torriani, Davide Bartesaghi, Alex Jimenez és Zachary Athekame is.
Jelenleg a Milan keretében 14 játékos van az idegenlégiósok számára fenntartott listán, ha a keretből hivatalosan is kitett Yacine Adlit és Ismael Bennacert nem vesszük figyelembe. Victor Boniface, a Rossoneri következő igazolása lenne a 15. idegenlégiós játékos. Ez azt jelenti, hogy a Milan vezetősége a 22 éven felülieket tekintve összesen még további 2 idegenlégióst, 1 Olaszországban nevelkedett játékost és 3 saját nevelésű játékost regisztrálhat a Serie A-ra.
IDEGENLÉGIÓSOK (MAX 17):
Maignan, Tomori, Pavlovic, Estupinan, Modric, Fofana, Jashari, Loftus-Cheek, Musah, Saelemaekers, Pulisic, Leao, Chukwueze, Gimenez.
SAJÁT NEVELÉSŰ (MAX 4):
Gabbia
HELYI NEVELÉSŰ (MAX 4):
P. Terracciano, Ricci, De Winter
22 ÉVEN ALULIAK (KORLÁTLAN):
Torriani, Bartesaghi, Jimenez, Athekame
1 hozzászólás
az a max 4 nem min 4 vagy kihagyott ember?