Massimiliano Allegri az első mérkőzésére készül a Milan kispadján a Serie A-ban a visszatérése óta és pénteken megtartotta sajtótájékoztatóját a szombati Cremonese elleni szezonnyitó bajnoki előtt. Allegri szerint most rajtuk a sor, hogy a teljesítményükkel és a győzelmekkel örömöt szerezzenek a szurkolóknak és elsődleges célként kiemelte a Bajnokok Ligájába való visszatérést. Az olasz tréner reagált az átigazolásokra, a csapatra, Luka Modricra és a játékra is.
„Holnap egy fontos mérkőzéssel kezdjük a szezont. Nagyon izgatott vagyok, különösen azért, mert egy év után térek vissza a kispadra. Nagyszerű volt látni a rengeteg szurkolót az Olasz kupában. Ők nagyon fontosak számunkra és boldogok vagyunk, hogy támogatnak minket. Most rajtunk a sor, hogy a teljesítményünkkel és a győzelmekkel örömöt szerezzünk nekik. A Cremonese ellen ismét 75 ezer ember lesz a stadionban és megkezdjük azt az utat, amelynek végén remélhetőleg a lehető legjobb helyzetben leszünk ahhoz, hogy elérjük a céljainkat a bajnokság utolsó szakaszában. Egy nehéz és bonyolult mérkőzés vár ránk, az első meccsek mindig ilyenek, hiszen még nem vagyunk csúcsformában és az átigazolási piac is nyitva van. A Cremonese egy nehéz ellenfél, mint ahogy Davide Nicola összes csapata, mert nagyon kevés területet hagynak az ellenfeleknek és koncentráltnak kell maradnunk.” – mondta Allegri a meccs előtt.
A CSAPATRÓL
„Nagyon elégedett vagyok a játékosokkal, mert hajlandóak keményen dolgozni és mindent beleadni a csapatért. A játékosok kezdenek igazi csapattá válni. Tiszteletteljesen kell viselkednünk, mert nem kétgólos előnnyel lépünk pályára csak azért, mert mi vagyunk a Milan. Minden mérkőzés nehéz lesz, ezért tisztelnünk kell az ellenfeleinket. Csak hittel és mentális munkával érhetjük el a céljainkat. Egy bajnoki szezon alatt állandó tempót kell fenntartani, mivel a 38 mérkőzés során lesznek jó időszakok, reményeim szerint sok, de lesznek nehéz pillanatok is, amelyeket higgadtan kell kezelnünk. Kiegyensúlyozottnak kell lennünk és a célunk az, hogy a következő szezonban a Bajnokok Ligájában játsszunk. Ha egy nagy klubban vagy, akkor felelősségteljesnek kell lenned és nem szabad hibákat elkövetni. Nagyon örülök, hogy itt lehetek és a célok eléréséért dolgozhatok.”
AZ ÁTIGAZOLÁSOKRÓL
„Úgy gondolom, hogy a klub jó munkát végzett a transzferpiacon, mind az érkezők, mind a távozók tekintetében. Mindenki teljes mértékben összhangban van a csapat céljaival, azonban jelenleg a Cremonese elleni mérkőzés a legfontosabb. Nagyon elégedett vagyok az összes rendelkezésemre álló játékossal.”
LUKA MODRICRÓL
„Modric technikai képességeiről nem kell beszélni, mert a karrierje önmagában mindent elárul róla. Nagy alázattal integrálódott a csapatunkba és együtt igyekszünk a lehető legjobban menedzselni a játékperceit, mert természetes, hogy már nem rendelkezik olyan kondícióval, mint 20 vagy 30 éves korában. Biztos vagyok benne, hogy nagyon hasznos lesz a csapat számára a pályán és az öltözőben is. Modric nagyszerű benyomást tett rám. A következő órákban fogom meghozni a döntést, hogy kezdőként vagy csereként küldöm pályára a mérkőzésen.”
A VÉDELEMRŐL ÉS A CSERÉKRŐL
„Nyugodt vagyok, mert Jimenez és Athekame mellett a négy középhátvéd közül ketten – Tomori és De Winter – tudnak a jobb oldalon is játszani. Fontos, hogy minden játékos készen álljon, akár kezdőként, akár csereként lépnek pályára. A csereként beállóknak meghatározónak kell lenniük. Az esetek nagy részében a bajnokságokat azok a játékosok döntik el, akik csereként állnak be.”
A JÁTÉKOSOKRÓL
„Loftus-Cheek és Fofana is nagyszerű fizikális és technikai képességekkel rendelkezik és bízom benne, hogy ketten együtt legalább 15 gólt fognak szerezni ebben a szezonban. Az előszezonban Leaóval, Pulisic-kel és Saelemaekers-szel rendre három támadóval játszottunk. Rafa nagyon jól teljesített középcsatárként, de Gimenezzel és Chukwuezével is elégedett vagyok. Leao állapotáról nincs új hír. Remélhetőleg a Lecce ellen már játszhat, de ha nem, akkor a válogatott szünet után fog visszatérni.”
A TRÓFEÁK JELENTŐSÉGÉRŐL
„Nem arról van szó, hogy ha Allegri itt van, akkor a Milan automatikusan nyerni fog. A nagy csapatoknál nem az edző vagy a játékos számít, hanem a klub történelme. Érezned kell a felelősséget, hogy keményen dolgozz és ne kövess el hibákat. Mindannyiunknak együtt kell dolgoznunk annak érdekében, hogy a Milan – amely minden és mindenki felett áll – visszatérjen a Bajnokok Ligájába.”
A JÖVŐRŐL
„Mindig a pályán kell bizonyítani tettekkel, hogy van benned valami plusz. Ez a csapat kiváló képességű és erős játékosokkal rendelkezik, de ezt a meccseken is meg kell mutatnunk. Döntő fontosságú lesz megtalálni a megfelelő kémiát a csapatban, mert a futball nem egy egzakt tudomány. Karrierem során időnként elgondolkodtam bizonyos játékstílusokon, mielőtt meggondoltam magam. A Milan az előző szezonban megnyerte az Olasz szuperkupát és döntőig jutott az Olasz kupában. Ez tükrözi a csapat képességeit. Nem akarok ítélkezni az előző szezon kapcsán, mert ezt csak azok tehetik meg, akik itt voltak. Úgy gondolom, hogy a csapat nagy potenciállal rendelkezik, de dolgoznunk kell, hogy továbbra is fejlődjünk. Senki sem nyert még anélkül, hogy erőfeszítést tett volna és ennek mindenkiben tudatosulnia kell.”