Massimiliano Allegri vezetésével a csapat megkezdi a 2025/26-os szezont és az első mérkőzés az Olasz kupában lesz hazai pályán a Bari ellen. Az olasz szakember eltiltás miatt nem ülhet le a kispadra a meccsen és nem tartott sajtótájékoztatót a kupamérkőzés előtt, azonban a Milan TV mikrofonjainak nyilatkozott az új szezon előtt. Allegri elárulta, hogy az Olasz kupa megnyerése az egyik célkitűzésük a 2025/26-os szezonban és úgy véli, hogy a vezetőség keményen dolgozott a csapat megerősítésén a nyári átigazolási időszakban.
„Az Olasz kupa az egyik a három legfontosabb célkitűzésünk közül. Nagyon fontos lesz a Bari elleni meccs. A mérkőzéseket a pályán kell megnyerni és mindannyian tudjuk, hogy milyen nagy jelentőséggel bír ez a meccs, hiszen ez a szezon kezdete. Készen kell állnunk, tisztelnünk kell az ellenfelet és felelősséget kell vállalnunk.” – mondta Allegri a meccs előtt a Milan TV-nek.
A SZEZONNYITÓ ELŐTTI ÉRZÉSEKRŐL
„Nagyon izgatott vagyok. Köszönjük a szurkolóknak, akik jelen lesznek a stadionban. Felelősségteljesen és szervezetten kell játszanunk. Meg kell mutatnunk a tudásunkat, de a legfontosabb, hogy tiszteletet mutassunk a Bari felé. Egy olyan csapat ellen fogunk játszani, amely szervezett és jó edzője van, továbbá az előszezonban is jól szerepeltek. Győzelemre van szükségünk, mert tovább akarunk jutni az Olasz kupában, hogy ott lehessünk májusban a döntőben.”
A KUPAMECCS JELENTŐSÉGÉRŐL
„Ez mentális szempontból nagy jelentőségű mérkőzés lesz, hiszen egy olyan továbbjutási lehetőséget kínál, amit meg kell tennünk. A szezonban 38 mérkőzés vár ránk a bajnokságban és a Serie A nem egy meccsen dől el. Kiegyensúlyozottnak kell lennünk. Nem szállhatunk el, ha jól mennek a dolgok és nem zuhanhatunk össze, ha nehézségek jönnek. Minden mérkőzésen erőre és tiszteletre van szükség, de nem csak a nagyok ellen, hanem a közép- és alsóházi csapatok ellen is, mert ez az, ami egy szezon során a különbséget jelenti.”
AZ OLASZ KUPÁRÓL
„Az emberek mindig lebecsülik az Olasz kupát a szezon elején, aztán amikor eljutnak az elődöntőig, akkor már sokkal fontosabbá válik. Ráadásul a kupán keresztül az Olasz szuperkupába is be lehet jutni. Az Olasz kupa egyike a három idei fő célunknak, hiszen nem vagyunk jelen a Bajnokok Ligájában ebben az idényben.”
A JÁTÉKRENDSZERRŐL
„Nem vagyok a számok szerelmese… Ami igazán számít, hogy a csapat jól támadjon és a játékosok technikai képességei megmutatkozzanak a pályán. Ugyanakkor jól is kell védekeznünk egységes csapatként és nem csak a védőknek. Dolgozunk rajta és fejlődnünk kell. Bizonyos számoktól nem lehet eltekinteni a bajnokságban. Ha nagyon sok gólt kapsz, akkor hátrébb végzel a tabellán, ha pedig kevesebbet, akkor előrébb. A Serie A-ban a legjobb négy között akarunk végezni a tabellán.”
A VEZETŐSÉG ÁLTAL VÉGZETT MUNKÁRÓL
„A klub nagyon keményen dolgozott. Lelkesedésre, győzelmi éhségre és önbizalomra van szükségünk. Igli Tare nagyon keményen dolgozott az igazolásokon és az eladásokon. Az új igazolások jól beilleszkedtek a csapatba és nagyszerű a hangulat. Most kezdődik a szezon és a nyomás növekedni fog, de ez teljesen normális. Ez egy jó csapat. Ugyanakkor a futball nem egy pontos tudomány. Előfordul olyan szezon, amikor nem teljesítesz jól, de ettől még a játékosok nem lesznek rosszabbak.”
A CSAPATRÓL
„Az előző szezonban ez a csapat bejutott az Olasz kupa döntőjébe és megnyerte az Olasz szuperkupát, tehát jó dolgokat is véghez vitt. Ez most egy új szezon kezdete és a céljainkra összpontosítunk. Mindannyiunknak világos célokat kell kitűznünk a 38 mérkőzéses szezonban. Amint megkezdődnek a tétmeccsek – legyen szó egy továbbjutásról a kupában vagy a három pontról – akkor mindenki másképp fog tekinteni rá. Ezért koncentráltabbnak kell lennünk és tudatosítanunk kell, hogy a viccelődés ideje véget ért.”