A Milan vezetősége egy új politikát szándékozik bevezetni a keretben lévő lejáró szerződésű játékosokra vonatkozóan.
Manapság az átigazolások során – legyen szó akár igazolásokról, akár eladásokról – egyre nagyobb figyelem összpontosul a játékos szerződésének hosszára és ez nagyban befolyásolja a tárgyalásokat az átigazolási ár meghatározása kapcsán. Egy hosszú távú szerződéssel rendelkező futballistát a klubja jóval magasabb áron tud értékesíteni, míg 1 évvel a kontraktus lejárta előtt az ár adott esetben a játékos piaci értékének töredékére csökkenhet. A Milan a jövőben szeretné elkerülni, hogy ingyen, esetleg a rövid szerződés miatt csökkentett áron elveszítsen játékosokat vagy kedvezőtlen alkupozícióba kerüljön a tárgyalásokon az érdeklődő klubokkal szemben.
A MilanNews szerint a Milan vezetősége úgy döntött, hogy egy új szabály fog életbe lépni a klubnál, így ha egy játékos 2 évvel a szerződésének lejárta előtt nem hajlandó meghosszabbítani a kontraktusát, akkor átigazolási listára kerülhet és a klub megfelelő ajánlat érkezése esetén értékesíteni fogja.
Így a Milan válaszút elé állítja azokat, akiknek kevesebb mint 2 év van hátra a szerződésükből: vagy hosszabbítanak, vagy távoznak. Ha egy futballista 1 év múlva szabadon igazolhatóvá válhat, akkor a klubja csak nyomott áron tudja eladni. Ezt tökéletesen mutatja Theo Hernández helyzete, akiért 1 évvel a szerződésének vége előtt mindössze 25 millió eurót fizetett a dúsgazdag Al-Hilal, de a szintén 2026-ban lejáró kontraktussal rendelkező Mike Maignanért is maximum 15 millió eurót fizetett volna a Chelsea, de végül a transzfer meghiúsult, mivel a Milan nagyon alacsonynak ítélte meg a felajánlott összeget és azonnal visszautasította az ajánlatot. A klub az ősszel újra megkísérli Maignan szerződésének meghosszabbítását.
Ez az új politika a klubnál már érezhető volt Malick Thiaw esetében is, mielőtt a Newcastle United játékosa lett. Gianluca Di Marzio, a Sky Sport Italia átigazolási guruja arról számolt be, hogy a transzfer előtt a Milan vezetősége új szerződést ajánlott a német középhátvédnek a 2027-ig szóló kontraktusának meghosszabbítására és a 800 ezer eurós fizetésének jelentős megemelésére vonatkozóan, de Malick nemet mondott és a Newcastle-t választotta. Mivel a Szarkák hajlandóak voltak kifizetni a meghatározott 40 millió eurós igényt a vételárra, így a Milan elengedte a játékost. Thiaw számára a klubváltásról szóló döntésében kulcsfontosságú tényező volt a Bajnokok Ligája-szereplés, hiszen nyár elején a Como is bejelentkezett érte, de nekik nemet mondott a szintén 4 millió eurós szezononkénti fizetési ajánlat ellenére is.
6 hozzászólás
Röhej!
Eddig is így kellett volna!
Most aztán irgum-burgum.
Feltalálták a spanyol viaszt….
Örök elégedetlen….
Nézd inkább a dolog jó oldalát, hogy végre bevezetik.
Reménytelen 😔
Jó reggelt kívánok, ébredni kéne mááááár!!! O o o ó ó ó ó ó ó
Gery, nyíljon az a pénztárca, ezt a kiváló munkaerőt és szaktudást kell rendesen megfizetn! 💵💰 Ilyen zseniális szakemberek nincsenek ám minden bokorban! 😂😂😂
Ha a Milan annyira elégedett a játékos teljesítményével, hogy hosszabbítani akar vele, akkor valószínűleg az illető objektíve is minőséget képvisel. Ebben az esetben ez a politika beválhat, de a probléma nem annyira ez.
A gond az, ha – mint szokták írni – a játékos „nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket”. Sajnos igen sok olyan igazolása volt a klubnak, ami kétesélyes volt. Remélte mindenki, hogy majd magára talál a játékos, újra felépíti magát (Pulisic). A Milan többször dobott mentőövet játékosoknak. Voltak, akik éltek vele, voltak, akik nem. És voltak olyanok is, akik még ebbe a kategóriába sem sorolhatóak, akiknek életük, pályafutásuk csúcsát jelentette, hogy a Milanban játszhattak, akikben a fene sem tudja, ki és mit látott. Ezek a játékosok bőven elégedettek lehetnek azzal, hogy annak idején kaptak egy 3-4 éves szerződést, és eszük ágában sincs távozni. A klub szabadulna tőlük már 2-3 évvel a szerződésük lejárta előtt, mert pl. „nem részei a klub/edző jövőbeli terveinek”, de a játékos még kölcsönbe sem hajlandó menni. Az illetőnek tökéletesen jó, hogy itt van, kapja a fizetését, majd pedig hagyja, hogy lejárjon a szerződése, mert már nincs vagy soha nem is volt nagyobb terve a Milannál eltöltött évei után.
Ez a Milan vezetősége által bevezetni kívánt politika baromi jól hangzik, de valójában egy PR-fogás. Amennyiben a csapat jól teljesít, a játékos is maradni akarna, és a klub is így áll hozzá, akkor semmi különös. Nem a Reijnders-féle játékosokkal van vagy lesz gond, hanem például RLC-vel vagy Saelemaekersszel. Nekik 2027-ben jár le a szerződésük. Hosszabbítani velük nem fog/nem akar a Milan. A belga ki is jelentette, hogy maradni akar. Meglátjuk, mi lesz vele, de jelenleg kétlem, hogy hosszabbítani akarna vele a klub. RLC is szerintem ez a kategória. Ha jönne értük ajánlat, a Milan eladná őket. Csak éppen nem jön. Hány játékos esetében olvastuk, hogy a Milan átadólistára rakta? Origi milanos történetéről már regényt lehetne írni.
Nem ezt a politikát kell megváltoztatni, hanem azt, hogy szinte kizárólag „vagy beválik, vagy nem” kategóriába tartozó játékosok közül válogasson a klub. Olyanok között kell nézelődni, akik az „inkább valószínű, hogy beválik, mint nem” polcon vannak. Mert ez utóbbi esetben nagyobb esélye van annak, hogy ha abba a helyzetbe kerül a klub, hogy már szabadulna valakitől, akkor arra lesz kereslet. Ha viszont az első helyzetet nézzük, arra lesz nagyobb esély, hogy a játékosra nem 2 évvel korábban, hanem egyáltalán nem lesz kereslet.
Ez a zsarolási politika abból a szempontból ügyes, hogy a játékosra tolja a felelősséget, de azért ennek több oldala van. Azt is meg kell ugyanis nézni, hogy annak idején, amikor szerződést kötöttek, és a játékossal kapcsolatban szinte bizonyosan elmondatták, hogy „tetszett neki a Milan projektje”, akkor mit ígértek neki. Például Pulisic esetében mostanság lenne aktuális a szerződéshosszabbítás. Amikor idejött, gondolom, stabil BL-csapatot vizionáltak neki, hogy ez a cél, erre építik a Milant. Most, amikor a BL-helyek elérése a cél, kellene hosszabbítani Pulisickel. Kérdés, a Milan milyen kondíciókat kínál neki, milyen terveket, célokat vázol fel. Nagyon nem ugyanaz a helyzet, mint 2 és fél éve volt… Lehet, hogy a BL-pénzek hiányára hivatkozva kevesebb fizetéssel akarnak Pulisickel hosszabbítani. A stabil BL-csapat vízió sem lesz annyira hihető a mostani 8. hely meg a BL nélküliség után… Tehát ebben az esetben valakit, aki azt mondja, hogy bocsánat, de nem erről volt szó, átadólistára tenni mennyire korrekt dolog? A játékos továbbá mondhatja, hogy nem hosszabbítok azért sem, mert az elmúlt néhány mercato során az igazolási politika teljes csőd volt, nem történt érdemi erősítés stb. stb. Tehát nekem ez a politika a felelősség teljes áttolása a hosszabbítani nem akaró játékosra, és a klub felelősségének a zárójelbe tevése.
A legfontosabb kérdés minden esetben egy hosszabbítani nem akaró játékos esetében a miért. 3-4 millió euróval magasabb fizetést kér? Magasabb ügynöki jutalékot? Esetleg tudja, hogy vannak érdeklődők, és csak szórakozik a klubbal?
Kíváncsi leszek, van pár (nem is olyan kevés) játékosunk (az említetteken kívül például Tomori, Bennacer) , akinek 2027-ben jár le a szerződése. Rajtuk már lehet is tesztelni ezt az új „politikát”…