A Milan belső értékeléseket végez a további lépésekről Ardon Jashari ügyében, miközben a játékos továbbra is próbálja elősegíteni az átigazolását.
Hónapok óta tart a szappanopera a Milan és a Club Brugge vezetősége között Jashari ügyében, akit a belga bajnokság legjobb középpályásának választottak a 2024/25-ös szezonban. A belgák elutasították a Milan legutóbbi bónuszokkal együtt 38 millió eurós ajánlatát, de ennek ellenére továbbra is van esély arra, hogy a 23 éves középpályás Milánóban folytassa a karrierjét.
A Sky Sport Italia tudósítása szerint Jashari személyes találkozót kért a Club Brugge elnökétől, hogy kifejezze távozási szándékát és azt, hogy csatlakozni akar a Milanhoz. A svájci válogatott középpályásnak többé már nem áll szándékában viselni a Brugge mezt. A találkozóra ezen a hétvégén fog sor kerülni Ardon és az elnök között.
Matteo Moretto arról számolt be Fabrizio Romano YouTube-csatornáján, hogy a Milan vezetősége belső értékeléseket végez és mérlegeli, hogy tesz-e további ajánlatot Jashari játékjogáért vagy sem. A vezetőségen belül egyesek úgy vélik, hogy a 33,5 millió euró + bónuszok ajánlattal mindent megtettek, míg más igazgatók szorgalmazzák az újabb lépéseket annak érdekében, hogy létrejöjjön a megállapodás Jashari érkezéséről a Brugge-zsel. A következő napokban kiderül, hogy a Milan melyik utat választja. Mindenesetre a Club Brugge nevezte Jasharit a Salzburg elleni Bajnokok Ligája-selejtezőre, viszont a játékos továbbra is abban reménykedik és arról álmodik, hogy a Milanhoz igazoljon.
A Sky megosztott egy háttértörténetet, miszerint a Club Brugge a nyár előtt ígéretet tett Jasharinak arra vonatkozóan, hogy 32,5 millió eurós ajánlat ellenében elengedik. A Milan felajánlotta ezt az összeget, valamint további bónuszokat is, de a belgák visszautasították, mert a Premier League-ben szereplő kluboktól 40 millió eurós ajánlatot kapott és a NEOM szaúdi klub 45 millió eurót kínált.
Daniele Longo, a Calciomercato transzferguruja szerint a Club Brugge a Milan ajánlatát kihasználva licitháborút indított a Premier League-ben szereplő klubok között. Ennek ellenére Jashari álláspontja nem változott és továbbra is csak és kizárólag a Milanhoz akar igazolni. A játékos ügynöke optimista, hogy sikerrel zárulnak a tárgyalások.