A szaúdi élvonalbeli Al-Ittihad 10 millió eurós ajánlatot tett Ismael Bennacerért, aki egyelőre nem adott választ, hogy nyitott-e arra, hogy Szaúd-Arábiába igazoljon.
Az algériai középpályást gyakorlatilag kitették a Milan első csapatának keretéből és nem utazott el az ázsiai turnéra sem. Bennacer egyéni edzésmunkát végez és nem része Massimiliano Allegri terveinek. A 27 éves játékos meglehetősen méltatlan bánásmódban részesül azok után, hogy több éven keresztül kulcsember volt a Milan középpályáján. Tavasszal az Olympique Marseille együttesénél szerepelt kölcsönben, de a francia klub nem élt a 12 millió eurós vásárlási opcióval.
Daniele Longo, a Calciomercato transzferguruja arról számolt be, hogy az Al-Ittihad 10 millió eurót kínált Bennacer játékjogáért, azonban a Milan ennél magasabb összeget szeretne kapni és 15 millió eurót kér. A klubok között gyorsan létrejöhet a megállapodás, azonban a fő akadályt a játékos álláspontja jelentheti. Longo szerint Bennacer még nem adott választ az Al-Ittihadnak és úgy tűnik, hogy nem igazán hajlik arra, hogy Szaúd-Arábiába igazoljon a nyári átigazolási időszakban.
Ez azért meglepő, mivel Ismael korábban azt nyilatkozta, hogy vonzó számára a szaúdi bajnokságban való szereplés a karrierje későbbi részében. A következő napokban Igli Tare, a Milan sportigazgatója találkozni fog Enzo Raiolával, a játékos ügynökével, hogy megoldást találjanak a kialakult helyzetre.
A 27 éves középpályás – aki 2019 óta, azaz hat éve áll a klub alkalmazásában – éves szinten nettó 4 millió eurót keres, ezáltal a bruttó bére alapján 7,4 millió euróval terheli a költségvetést. A Milan meg akar válni tőle a nyáron, miközben még két év hátra van a szerződésének lejártáig.
Pár héttel ezelőtt az Olympique Marseille megkísérelte újratárgyalni a feltételeket és ismét kölcsönvenni Bennacert, azonban a Rossoneri elutasította a megkeresést, mivel csak a végleges eladás jöhet szóba. Ekkor Mehdi Benatia, a Marseille sportigazgatója visszalépett a tárgyalásoktól és úgy tűnik, hogy végleg letett az algériai játékosról.
Nico Schira exkluzív információkra hivatkozva arról számolt be, hogy Bennacer úgy döntött, hogy ügynököt vált és csatlakozni fog a KDS ügynökséghez.