Matteo Pittarella, a Milan Primavera kapusa aláírta élete első profi szerződését a klubbal.
A Milan a hivatalos honlapján egy közleményben jelentette be, hogy a Primavera csapat hálóőre, Pittarella professzionális szerződést írt alá a Milannal. A 17 éves kapus 6 éve szerepel a Rossoneri utánpótlásában, ugyanis 2019 nyarán érkezett a Lecco akadémiájáról.
Pittarellának ez az első profi szerződése és mivel még kiskorú, ezért a szabályok értelmében maximum három évre szóló szerződést köthetett vele a Milan, ezáltal 2028. június 30-ig kötelezte el magát a klubbal.
A klub tájékoztatása szerint Pittarella továbbra is részt vesz a Milan Futuro projektben, mely a fiatal tehetségek fejlődésére és képzésére szolgál.
Az olasz U17-es válogatott kapus a legutóbbi szezonban több korosztályban is védett, de elsősorban a Milan U17-es csapatában szerepelt és 23 mérkőzésen lépett pályára. Emellett a Primaverában 9 meccsen jutott szóhoz, valamint az U18-as együttesben 6 alkalommal védett. Pittarella számos alkalommal leülhetett a Milan Futuro kispadjára az olasz harmadosztályban, de még nem debütált a második csapatban.