A legfrissebb hírek szerint a belga élvonalban szereplő Gent balhátvédje, Archie Brown a Fenerbahcéhez szerződik és nem lesz a Milan játékosa.
Gianluca Di Marzio, a Sky Sport Italia átigazolási guruja közölte, hogy Brown csatlakozik a török élvonalbeli Fenerbahcéhez. Az angol játékos az ügynökei társaságában Isztambulba tart, hogy lezárják a megállapodást a török együttessel.
A MilanNews megerősítette, hogy Brown nem lesz a Milan játékosa, ugyanis úgy döntött, hogy elfogadja a Fenerbahce ajánlatát, amely az elmúlt órákban jelentősen megemelte a felajánlott fizetés összegét annak érdekében, hogy megelőzze a Milant. Bár Brown prioritást adott a Milannak és eredetileg Olaszországba tervezett igazolni, azonban a Fener emelése hatására meggondolta magát és igent mondott a törököknek.
Daniele Longo megerősítette, hogy Brown a Fenerbahce játékosa lesz 8 millió euróért és egy 4+1 éves szerződést fog aláírni szezononként nettó 1,5 millió eurós fizetéssel.
Minden jel arra utal, hogy a Brightonba igazoló Maxim De Cuyper és az Atalanta által elhappolt Honest Ahanor után a Milan a harmadik kiszemelt balhátvédről is lecsúszik.
Korábban írtuk:
Kiélezett verseny zajlik a Milan és a Fenerbahce vezetősége között Archie Brown megszerzése érdekében.
Fabrizio Romano tájékoztatása szerint a Milan és a Fenerbahce is megegyezett Brown átigazolásáról a Gent vezetőségével és mindkét klub készen áll teljesíteni a belga együttes pénzügyi követeléseit a játékos játékjogáért. Állítólag a megállapodás egy 8 millió eurós vételárról szól.
A Milan és a Fenerbahce is magángépet küldött Brüsszelbe Archie Brown számára – közölte Romano. A játékos kezében a döntés. A 23 éves balhátvéd a következő órákban fogja tájékoztatni a klubokat a végső döntéséről, hogy Milánóba vagy Isztambulba repül. A Milan 1,5 millió euró körüli fizetést ajánl a játékosnak és ez kissé alacsonyabb, mint a Fener ajánlata.
A Fenerbahce készen áll teljesíteni a játékos számára minden pénzügyi követelést a szerződés, a fizetés és az ügynöki jutalék kapcsán, ezáltal technikailag jobb ajánlatot kínáltak, mint a Milan. Ugyanakkor Brown arról álmodik, hogy a Milan játékosa legyen és prioritást adott a Rossonerinek.
Antonio Vitiello, a MilanNews főszerkesztője szerint Brown egyeztetett Igli Tarével és a Rossonerit részesíti előnyben. Gianluca Di Marzio (Sky Sport Italia) szerint José Mourinho nem adja fel és megpróbálja meggyőzni a játékost. Az angol balhátvéd döntése folyamatban van, hogy a Milanhoz vagy a Fenerbahcéhez igazol.
12 hozzászólás
Hát vagy nagyon radar alatt volt a srác vagy Tare-Furko azt játsza egyet én egyet te választasz. Így elsőre ennyi idősen elég érdekes választás.
23 éves… Goroud 23 évesen a Tours-ban focizott a francia 2. Ligában
Ha már ott van a gép Belgiumban akkor szóljanak Jasharinak hogy ugorjon már fel rá 🙂
Szinte el se kezdődött a mercato és már vége is….
Mintha az új Kakaról vagy Pirloról lenne szó…
Pedig nem, egy tehetséges játékos, aki jelenleg pontosan ennyit ér.
Bocsánat, nyers leszek és kisarkítottan fogok fogalmazni: még egy noname angolnak a Gentből is vonzóbb egy Fenerbahce mint egy Milan 2025-ben. El lehet gondolkozni ezen.
Hogy finom legyek: ez a noname angol az anyjával is szeretkezne 2 fillérért, úgyhogy nyugodtan menjen csak a törökökhöz.
Szerintem ez nem a csapatunkra nézve szégyen, hanem a játékosra nézve az!
Én nem is biztos hogy igazolnék egy ilyen játékost, vagy hozzanak egy egyértelmű erősítést, vagy adják meg a lehetőséget Bartesaghi / Jimeneznek.
Megpróbáltok versenybe szállni a Brihtonnal nem sikerült. Megpróbáltuk versenybe szállni a Fenerbahceval nem sikerült. Egy világklasszis is már csak akkor igazol ide ha 39 éves. Azt hiszem ez tökéletesen megmutatja hol tart jelenleg a kedvenc csapatunk és milyen szintet képvisel.
Megpróbáltunk versenybe szállni a Brihtonnal nem sikerült. Megpróbáltunk versenybe szállni a Fenerbahceval nem sikerült. Egy világklasszis is már csak akkor igazol ide ha 39 éves. Azt hiszem ez tökéletesen megmutatja hol tart jelenleg a kedvenc csapatunk és milyen szintet képvisel.
Ideje lenne már egy szerkesztés lehetőséget ide tenni 😁
Hihetetlen, hogy egy ilyen noname játékost sem tudunk leigazolni. Ha annyira kellett, akkor mi nem tudtuk nettósítani a fizetését? Azért a mai világban a 1,5 millió euro aprópénz. Na majd augusztus végén hozunk vkit a Leccéből, hogy a létszám meglegyen.