Samuele Ricci a Milan kiszemeltjei között szerepel, de jelenleg felfüggesztették a tárgyalásokat az átigazolásáról.
Matteo Moretto információi szerint jelen állás szerint a Milan vezetősége számára nem jelent prioritást Ricci szerződtetése és a klub más játékosokra fókuszál – pénzügyi szempontból is – a középpálya megerősítése érdekében.
Az elmúlt hetekben a Milan már szóban megegyezett az olasz középpályással és nagyon előrehaladott szakaszban voltak az egyeztetések a Torino vezetőségével a transzferről május vége és június eleje között, azonban jelen állás szerint felfüggesztették Ricci érkezését és megálltak a tárgyalások – írja Moretto.
Daniele Longo, a Calciomercato transzferguruja szerint egyre inkább csökken Ricci érkezésének az esélye. Geoffrey Moncada javaslata alapján a Milan már a januári mercato alatt is szerette volna megszerezni a 23 éves középpályást, viszont Massimiliano Allegri érkezésével megváltozott a helyzet. A Milan vezetősége most elsősorban Javi Guerra és Granit Xhaka szerződtetésén dolgozik.
A Torino legalább 30 millió eurót szeretne kapni Ricci játékjogáért a nyáron. Longo szerint az Atalanta is érdeklődést mutat az olasz játékos szerződtetése iránt, viszont Moretto szerint egyelőre nincsenek konkrétumok az ügyben.
14 hozzászólás
Tudom tudom Ricci amúgy is egy kókler jobb is így.(igaz amikor Pepnek égett a ház őt akarta, de mind1).
Majd jobb lesz az u21es EB-n is hol csere, hol kezdő spanyol ,hiszen azok olyan jól tudnak alkalmazkodni a Seria A-ba. Nesze neked olaszosítás, pedig pár hete még épp ez volt a marketing anyagba.
Illetve talán ezért is fogadják az emberek kétkedve az idősebb játékosokat, mert Xhaka érkezésével várható volt ,hogy oda már érdemleges fiatal nem jön. De majd Leoni+ Cambiasso 😄😄 mint amikor a hűtlen férjet elengedik minden este és reménykednek, na most majd nem lép fére…
(Cambiasso: pont ez ilyen nemek mutatják a nagy csapat és középcsapat közötti különbséget, az Inter/ Juve nem ad el bárkit(Lau,Barella,Bastoni/Yildiz,Cambi), míg mi Monaco/ Dortmund szinten vagyunk és jó pénzért anyánkat is)
Ha nem olasz lenne skkor is ekkora lenne a hype?
Bertolacci uzlet hiusul meg!
Amug meg most akkor Allegri is hulye a focihoz?!?
Ott van Fofana, Bondo, Ponega, Bennacer per pillanat kpra ja meg Musah es RLC is…
Es Modric meg. Xhaka!.
Allegri nem hülye a focihoz, talán egy kicsit együgyű mert azt hitte, hogy itt épül valami.
Akkor miért Ricci volt tél óta az egyik fő célpont ? 🤔
És Bondo,Pobega,Musah,RCL mi ha Ricci Bertolacci ?
Illetve Ricci 23 évesen tart 10 nemzeti meccsnél , Berto barátunknak egész életébe volt 5.
Itt abszolút nem a hype a lényeg. A vezetőség olaszosítást ígért, és ezt azzal támasztotta alá, hogy újra elővette a Ricci-sztorit. Bedobtak még néhány nevet az elején (Retegui, Leoni, Cambiaso…) Majd szépen sorban jönnek a hírek, hogy inkább dél-amerikai csatárduónk legyen, az inter esélyesebb, a Juve nem akarja eladni, stb…
Az utolsó szalmaszál szegény Ricci, akit évek óta kerülgetünk/hülyítünk…
Ez egyébként azt a látszatot is keltheti, hogy továbbra is töketlenek vagyunk, csak a nagy számok törvénye alapján összejött egy Allegri igazolás, és talán egy Modric is.
Ha Allegri úgy gondolja, hogy Ricci nem jobb, mint a Fofana, Bondo, Pobega, Bennacer(?) , Musah es RLC névsor bármelyik tagja, akkor igen, ő is hülye a focihoz.
De nem hinném, hogy erről lenne szó, mert ki az, aki azon keseregne, hogy olasz válogatott kp-s van a keretében?? (Akár a padon.)
Inkább az a 30M lehet itt a probléma, amit a Torino kér érte.
Azaz vagy lemondtunk ilyen megfizethetetlen és amúgyis túl fiatal, vagy túl öreg (hirtelen el sem lehet dönteni, hogy melyik) játékosról; vagy csak úgy teszünk, mintha Allegri miatt másfelé nézelődnénk, hátha csökkenteni tudjuk az árat 2-3M-val.
Ebből is látni hogy ezek tényleg tudják hogy mit akarnak…..
Ha őszinték akarunk lenni, mi sem tudjuk, hogy mit akarnak…
Mert nem volt sportigazgatónk meg edzőnk most meg van és mást kér….
Torinoban Ponega is nagy asz volt meg Olasz valogatott!
Bondo 21 éves! Pont ott tart, ahol Ricci tartott 21 évesen!
Ma olasz valogatottba jatszani picit mas mint Bertolacci koraban! Mintha mas lenne a keret kvalitasa!
Ettol meg lehet nagy asz Ricci de 30m-ert oriasi lutri
Musah szintű középszer, sehol nem ér 30M-t, csak azért van nyáladzva rá meg olasz.
Egyébként pont a Juvét dicsérni vicc kategória, akik eladtak 15M ért olyan védőt aki most vett meg négyszeres áron a Madrid, helyére meg vettek egy Kellyt 17M ért de nem baj 😀
Nagy olaszosítás aztán pár kivétellel kb minden olasz túlértékelt középszer, vagy túlárazott. Vagy mind2 🙂
Az a baj az ilyen kijelentéseiddel ,hogy rosszul öregszenek, tavaly neked elég nagy bizodalmad volt a vezetéssel kapcsolatba és hát lásd mi lett….
Most bemondod egy 10x olaszvál. 23 évesre ,hogy Musah. Azért ott ahol Barella és Tonali a poszt riválisod talán kocsit több, mint az amcsi.
Illetve akkor miért szerettük volna tél óta ? Meg én rühelem Pepet elég rendesen, de mikor mindenki lesérült a Citybe őt akarta, akkor ő is kókler ?
Mind a Juve, mind az Inter az olasz magot nem adja el, persze behozhatsz mást és még igaz is, de ettől még nem tudtál ellent mondani. Én elhiszem, hogy rohadt kellemetlen Zsoltival együtt, hogy a nagy Redbird minden csak nem nagy.
Plusz ki mondta be ,hogy most az olasz mag a cél 🤔🤔? Mondjuk az aki sikeresen 8. helyet ért el egy Milannal.
(Nem te, de egy másik kedves sportás év elején bemondta ,hogy CDK 15 kanadi pontot se fog elérni… kb ilyen a Ricci-Bertolacci párhuzam)
Nem egy nagy név a gyerek, de abban is biztos vagyok azért nem érkezik mert drága. Mostantól nála még gyengébbekre fókuszálunk, aztán ha az is drága lesz akkor újabb és újabb középszereket nézünk ki. Közben, hogy azért a renoménkra is figyeljünk 40 éves szuperbajnokokra is ráfókuszálunk néha.
Igen, ez a legvalószínűbb, hogy az ára miatt van parkolópályán most nálunk. Viszont az árát eddig is sejthettük, hogy nem fogja bagóért elengedni őt Cairo. Viszont azt is látni kell, hogy nem tolonganak érte a csapatok, és tényleg kicsit nagy a hype vele kapcsolatban. Ez a szöveg meg, hogy Pep is kinézte magának… de aztán mégse kellett valamiért. Ezzel nem azt mondom, hogy kutyaütő a srác, meg hogy nem válna be nálunk. Viszont rohadtul meg kell gondolni, hogy kikre költünk el 25-30-40 millákat, mert megint kb egy fél csapatot kell igazolni, és nem egy-egy emberkét beilleszteni egy működő rendszerbe.
Pep Rodry helyére akarta a sérülés miatt, majd megoldották belső emberekkel, nem is jártak jól vele.
Ilyen alapon akkor gondolom Cambiassot se akarta ??? 🤔
Tavaly mire mentél a jól meggondolt olcsó jánosokkal ? 10+ év után legrosszabb szezon és kieső BL+KlubVb miatt kb anyagi csőd. Plusz tél óta akarjuk, érdekes módon egészen addig míg egy öreg Xhaka jóval olcsóbban nem hozható. Kérdés hosszabb távon melyik érni meg jobban…
Az a baj, hogy pénzt kérnek érte.😄😄😄😄😄
Mondjuk én nem sokat láttam játszani, és akkor se volt jó.