Megbeszélés van napirenden Massimiliano Allegri és Mike Maignan között, miközben a Milan sportigazgatója, Igli Tare megkísérli újraindítani a tárgyalásokat a hosszabbításról.
Maignan különös hónapokon van túl, hiszen januárban az első számú csapatkapitány lett és a télen a Milan vezetői ígéretet tettek neki a szerződésének meghosszabbítására egy fizetésemeléssel egybekötve, azonban a szóbeli megállapodás ellenére a klub hezitált és mégsem zárta le a hosszabbítást, így nem történt meg az aláírás. A francia válogatott kapus dühös lett a vezetőségre és ezt nehezményezve jelezte, hogy távozni kíván a Milantól, viszont a Chelsea-vel folytatott tárgyalások sikertelenül zárultak, mivel a londoni alakulat 15 millió eurós ajánlatát a Rossoneri visszautasította, ugyanis túl alacsonynak ítélte meg.
Daniele Longo, a Calciomercato transzferguruja szerint Allegri, a Milan új edzője a hét elején kapcsolatba készül lépni Maignannal, hogy egyeztessenek a helyzetéről és a jövőjéről. Az olasz szakember szeretne hatást gyakorolni a francia kapusra és meggyőzni a maradásról, ugyanis kulcsfontosságú szerepet szán neki a projektben.
A következő szezonban Claudio Filippi lesz a Milan kapusedzője, aki 2010 óta dolgozott a Juventusnál és a nyáron csatlakozik Allegri szakmai stábjához, így ő dolgozna Maignan felkészítésén és tréningelésén a Milannál. A 29 éves kapus nem tett le végleg arról, hogy a Chelsea-hez szerződjön, ugyanis fennáll annak a lehetősége, hogy 2026 februárjától előszerződést írjon alá, azonban egyelőre semmi sem dőlt el.
Longo szerint a Milan megpróbálja helyrehozni a dolgokat és Igli Tare sportigazgató megkísérli meggyőzni Maignant és meghosszabbítani a 2026 nyarán lejáró szerződését. A francia kapus évi nettó 2,8 millió eurót keres a 2021-es érkezése óta.