Ivan Gazidis, a Milan korábbi vezérigazgatója elárulta, hogy Paolo Maldini miért volt kiemelkedő és létfontosságú a klub projektjében a 2019-2023 közötti időszakban.
Gazidis 2022 decemberében távozott a klubtól és tavaly nyár óta a francia élvonalban szereplő Saint-Etienne elnökeként dolgozik. A 60 éves szakember a Cannon Sports Media egyik Podcast műsorának vendége volt és elmondta, hogy Maldininek létfontosságú szerepe volt a Milan újjáépítésében és csodálta Paolónak a játékosokkal kialakított emberi kapcsolatait.
„Az egyik első döntésünk az volt, hogy olyan tehetséges és kiváló játékosmegfigyelőket alkalmazunk, mint Moncada, aki kiválóan tud fiatal tehetségeket felfedezni annak érdekében, hogy újjáépítsük a Milant. Ahhoz, hogy jó munkát végezzünk tudni kell elemezni a játékosokat és a képességeiket, nem csupán technikai szempontból. Ezt minden átigazolási időszakban megtettük.” – mondta Gazidis.
„Természetesen ott van a vezetőségi oldal, ahol Paolo Maldini személye kiemelkedő volt. Mély benyomást tett rám Paolónak a játékosokkal kialakított emberi kapcsolata. Maldini egy fontos, sőt létfontosságú szerepet játszott abban a projektben, mert a jelenlétével karizmát és hitelességet hozott. Valóban hihetetlen volt a kapcsolata a játékosokkal Milanellóban és egy példakép volt mindenki számára, nem csupán a fiataloknak.”
A dél-afrikai szakembert 2018 decemberében nevezték ki a Milan élére és négy évig dolgozott együtt Maldinivel a vezetőségben. Annak a korszaknak a 2022-es Scudetto-győzelem volt a csúcspontja, amikor a Milan elhódította a 19. bajnoki címét.
9 hozzászólás
„Maldini egy fontos, sőt létfontosságú szerepet játszott abban a projektben, mert a jelenlétével karizmát és hitelességet hozott. ”
Sajnos ezt pénzen nem lehet megvenni, mondjuk nem ,mint ha abból sok lenne.
Ibra meg úgy viselkedett mint egy 🤡
Nekem pont Maldininél tűnt úgy, hogy minden edzésen ott volt, mint „ikon”, mert fingja nem volt, hogy mit kellene csinálni egy igazgatónak. Így maradt az a szerep, hogy mindenkivel lepqcsizok és mindenkire mosolygok.
Van tesód, ugye? 😉
Vagy szakmailag beleszólok a munkában hogy sikeres legyen a csapat, mert értek hozzá 5 BL győzelem után.
Ezt kizárnám. Hiszen nem értett semmihez, most is miatta esett a szét a csapat és nincs BL. Ahogy fentebb is olvasod csak dísznek volt a csapat mellett ,hiszen fingja se volt hozzá , bezzeg most mindenki komoly profi. Főleg aki élő adásba bemondja, hogy ő a főnök mikor már mint vezető van a csapat körül és nem mint nagy szájú játékos. (Akit kedvelt is az ember)
Par cikkel ezelőtt amikor Boban osztotta a csapatot akkor még Gazidis fogalmatlan volt aki nem is értetta egy focicsapat vezetéséhez!
Egy Amcsi bérenc volt itt a forumon aki megakadályozta, hogy Szoboszlai meg Olmo Milan jatékos legyen 😁
Gyorsan változnak a dolgok a forumon na
Szerintem Ivánt fogalmatlannak senki nem tartja én pl nagyon nem szerettem az Arsenalos módszere miatt, de az eredmények őt igazolták.
Ne vergődj az eredmények igazolják, hogy tévedtél. Maldini se volt tévedhetetlen, ahogy Gazidisnak is voltak jó meg rossz döntései és nem is vele volt a fő baj, azt csak te találtad ki, amit már írtam többször is, hogy csak hergelni trollkodni jössz ide és kitalálod a magad igazát, amit senki nem mondott.