A Milan pénteken délben hivatalos közleményben számolt be arról, hogy Massimiliano Allegri lett a csapat új vezetőedzője.
Immáron hivatalossá vált, hogy Sergio Conceicao és a Milan útjai 6 hónap után szétváltak és a portugál szakember azonnali hatállyal távozott a csapat edzői posztjáról. Eldőlt, hogy a helyét Allegri veszi át, aki 1 év szünet után újra munkába áll Olaszországban és a Rossonerit fogja irányítani a 2025/26-os szezontól kezdődően. A klub ma délben a hivatalos honlapján jelentette be az olasz tréner kinevezését.
„Az AC Milan örömmel jelenti be, hogy Massimiliano Allegri lett az első csapat vezetőedzője. A klub üdvözli Massimilianót és a szakmai stábját és sok sikert kíván nekik.” – olvasható a Milan által közzétett hivatalos bejelentés.
Allegri csütörtökön aláírta a szerződését a Milannal és olasz sajtóértesülések szerint két évre, azaz 2027. június 30-ig kötelezte el magát plusz egy éves hosszabbítási opcióval 2028-ig, míg a fizetése éves szinten körülbelül 5,5 millió euró lesz.
Massimiliano Allegri 1967. augusztus 11-én született Livornóban és a Serie A-ban játszott a Pisa-ban, a Pescarában, a Cagliariban, a Perugiában és a Napoliban is, mielőtt 2003-ban bejelentette a visszavonulását és edzői karrierbe kezdett. Kezdetben az Aglianesét, a Spalt, a Grossetót és a Sassuolót irányította, mielőtt 2008 nyarán debütált az olasz élvonalban edzőként a Cagliari kispadján. Egy évvel később megkapta a szezon legjobb edzőjének járó Arany Kispad elnevezésű díjat az olasz élvonalban, aztán 2010 júniusában a Milan kinevezte edzőnek a távozó Leonardo helyére.
Az olasz szakember rögtön az első idényében bajnoki cím megnyerésére vezette a Milant, mely 2004 után – azaz 7 évet követően – elhódította a 18. Scudettóját, majd néhány hónappal később az Inter 2-1-es legyőzésével az Olasz szuperkupát is magasba emelhették a pekingi Nemzeti Stadionban. A második szezonjában a Milan a második helyen végzett a bajnokságban a Juventus mögött, míg a harmadik idényben nagy feltámadással a 3. pozícióban zárt, kiharcolva a Bajnokok Ligája-indulást. 2014 januárjában a Milan akkori vezetősége egy Sassuolo elleni 4-3-as vereséget követően azonnali hatállyal menesztette az edzőt és Clarence Seedorf vette át a csapat irányítását. Allegri összesen 178 tétmeccsen irányította a Milant, a mérleg 91 győzelem, 49 döntetlen és 38 vereség volt 303 rúgott góllal és 178 kapott góllal.
Néhány hónap szünet után Allegri 2014 nyarán elfogadta a Juventus ajánlatát, ahol két ízben edzősködött: 2014 és 2019 között, majd 2021 és 2024 között. Allegri összesen 12 trófeát nyert a Juvéval, azaz 5 Scudettót, 5 Olasz kupát és 2 Olasz szuperkupát, továbbá 2015-ben és 2017-ben Bajnokok Ligája-döntőbe jutott a csapattal. Max összesen 420 tétmeccsen ült a Juventus kispadján, ezeken 271 győzelem, 77 döntetlen és 72 vereség volt a mérlege. 2024 májusában Olasz kupát nyert a csapattal, majd két nappal később menesztették a kispadról.
Az Opta szerint Allegri rendelkezik a második legmagasabb meccsenkénti pontátlaggal (2 pont/meccs) a Serie A történetében 1929 óta, ha azt vesszük figyelembe, hogy egy győzelemért 3 pont jár. A legmagasabb pontátlaga Antonio Conténak van (2,24), majd a harmadik Simone Inzaghi (1,98) és a negyedik Fabio Capello (1,97).

MASSIMILIANO ALLEGRI
ADATOK:
Születési idő: 1967.08.11.
Születési hely: Livorno, Olaszország
Nemzetiség: olasz
Életkor: 57
Szerződés: 2027.06.30.
Mérkőzések edzőként: 822
Megnyert trófeák edzőként: 15
EDZŐKÉNT MEGNYERT TRÓFEÁK:
SASSUOLO:
Serie C: 1x – (2007/08)
MILAN:
Scudetto: 1x – (2010/11)
Olasz szuperkupa: 1x – (2011)
JUVENTUS:
Scudetto: 5x – (2014/15, 2015/16, 2016/17, 2017/18, 2018/19)
Olasz kupa: 5x – (2014/15, 2015/16, 2016/17, 2017/18, 2023/24)
Olasz szuperkupa: 2x – (2015, 2018)
Isten hozott újra a Milanban, Max! Sok sikert kívánunk!
4 hozzászólás
A körülményekhez képest ez egy nagyon jól, gyorsan lehozott transzfer. Aligha lett volna lehetőség magasabb polcról hozni valakit. Szóval jár a pacsi Tarenak. Bevallom allegriás vagyok a mistertől, de szurkolok neki, hogy rendbe vágja ezt a csürhét.
Kifizették az 5 milliós fizetését ennyi történt, ez nem csoda vagy zseniális húzás. 😀 Az az lett volna, ha tavaly Contéval kezdenek és bajnokságot megnyerik, de helyette csóróskodás ment aztán ugyanoda lyukadtunk ki, hogy se BL és a fontos játékosokat is nehéz lesz megtartani… tényleg megérte ennyit várni egy jó edzőre, jár a pacsi hatalmas húzás volt emberek. 😀
A fontos jatekosoknak oda kellett volna tenniuk magukat ha a BLben akarnak focizni csak ez nagyreszt elmaradt!
Pont Klopp mondta az elso Poolos eve utan ( ahol hatra leptek mert 8. Helyen vgzett a Pool), hogy ha a jatekosok a BLben akarnak jatszani akkor nem eligazolni kell hanem odatenni magukat, hogy bejusson a csapat….
Ezért kéne egy Klopp féle sport szakember a sok matek zseni mellé, talán Allegri tud valami hasonlót és hallgatnak majd rá a vezetők, különben az ablakon kidobott pénz az edzői fizetése.