A Milan hivatalosan is bejelentette, hogy már nem Sergio Conceicao a csapat edzője.
Ahogy az elmúlt hetekben körvonalazódott, a Milan vezetősége az edzőváltás mellett döntött, így Conceicao alig 6 hónappal a kinevezése után távozik a Rossoneri vezetőedzői posztjáról. Az utódja Massimiliano Allegri lesz, aki csütörtökön aláírta a szerződését a klubbal, viszont a hivatalos bejelentésre még várni kell.
A Milan csütörtökön az esti órákban a hivatalos honlapján jelentette be Conceicao távozását: „A Milan és Sergio Conceicao a következő szezonban nem folytatják a közös útjukat. A klub kifejezi háláját és köszönetét Sergiónak és a stábjának az elkötelezettségükért, profizmusukért és odaadásukért, amit az elmúlt hónapokban az első csapat irányítása során tanúsítottak. A Milan-család búcsút vesz a portugál edzőtől, aki hozzájárult a klub történetének 50. trófeájának megnyeréséhez és a legjobbakat kívánja neki a jövőjéhez.”
Conceicao december végén vette át a csapat irányítását, miután Paulo Fonsecát alig 6 hónappal a kinevezése után menesztette a klub vezetősége. Bár Conceicao fantasztikusan kezdett a kispadon és rögtön Olasz szuperkupát nyert a csapattal, azonban a Bajnokok Ligájából való kiesés után a bajnokságban nem sikerült elérni a célkitűzést, hiszen a Milan a nyolcadik helyen végzett és lemaradt a BL-ről illetve az európai kupaporondon való indulásról, valamint elveszítette az Olasz kupa-döntőt.
Az 50 esztendős tréner összesen 31 tétmeccsen irányította a Rossonerit, a mérleg 16 győzelem, 5 döntetlen és 10 vereség, valamint 50 rúgott gól és 36 kapott gól.
Conceicao és a Milan útjai szétválnak és a 2026. június 30-ig szóló szerződése felbontásra kerül.
Köszönjük és sok sikert, Sergio!
We would like to thank Sérgio Conceição and his staff for their commitment, professionalism and dedication shown during their time leading the First Team over the past few months. pic.twitter.com/Qd8WDNIGCW
— AC Milan (@acmilan) 2025. május 29.
5 hozzászólás
Tegnap még arról szóltak a hírek, hogy hosszabbítanak vele, ma meg már Allegri aláír. Pontosan ezért kell minden pletykát fenntartásokkal kezelni akár játékosról, akár edzőről van szó. A kattintás a legfontosabb. 😅
Amikor valaki véletlen egy csíkkel többet szív fel és elkezd képzelegni…
„Tare egyik első feladata lesz egyeztetni Conceicaóval, hogy közösen döntsenek a jövőről, de jelenleg minden jel arra utal, hogy a felek útjai szétválnak a szezon végén.”
Szívesen barát.
Pedig majdnem meg nyert majdnem két kupát is….
Fonseca kupája volt. Azt nem tudta elcseszni, de a tuti BL-t már megoldotta Tippmix alapon. Őt nem vizsgálták szerencsejáték ügyben.😀
Köszi mindent mester! További sok sikert!