Kyle Walker, a Milan angol válogatott jobbhátvédje ma ünnepli a 35. születésnapját.
Walker 1990. május 28-án született Sheffield városában, Angliában és 7 évesen a szülővárosának utánpótlásában kezdett el futballozni. Ahogy teltek az évek végigjárta a korosztályos csapatokat és egészen az első csapatig vezetett az útja. 2008-ban kölcsönben csatlakozott a harmadosztályú Northamptonhoz, majd 2009 januárjában debütált a Sheffield színeiben az FA kupában. Pár hónappal később felfigyelt rá a Tottenham és szerződtette 5,9 millió eurós átigazolási áron, viszont 1 évre kölcsönben maradt a Sheffield Unitedben. Walker a tapasztalatszerzés érdekében kölcsönben szerepelt a Queens Park Rangersben és az Aston Villában, majd a 2011/12-es idénytől kezdve beverekedte magát a kezdőtizenegybe és alapemberré vált a Spursben.
Az angol futballista 2017 nyarán a Manchester City játékosa lett, az átigazolási ára 52,7 millió euró volt és akkoriban az angol válogatottban is alapember volt. Walker összesen hét és fél szezonon keresztül erősítette a Manchester Cityt, amellyel 17 trófeát nyert, beleértve 6 angol bajnoki címet és 1 Bajnokok Ligája-serleget. 2023 óta Walker viselte a csapatkapitányi karszalagot a Cityben. A 34 esztendős futballista összesen 410 mérkőzésen lépett pályára a Premier League-ben.
Érdekesség, hogy az Opta szerint Walker a harmadik legtöbb gólpasszal rendelkező védő a Premier League-ben 2011 óta, ugyanis összesen 36 asszisztot osztott ki és ennél többre csak Trent Alexander-Arnold és Andrew Robertson volt képes.
2025 januárjában bejelentette, hogy távozik a Manchester Citytől és új kihívások után néz. Walker elfogadta a Milan ajánlatát és megállapodott a klub vezetőségével, így Olaszországba igazolt. A megegyezés alapján a Rossoneri 6 hónapra vette kölcsön a játékjogát a Citytől egy 5 millió eurós vásárlási opcióval. Kyle az első hetekben alapember volt, majd könyöktörés miatt kidőlt és elveszítette a helyét a kezdőcsapatban. A januári érkezése óta összesen 16 mérkőzésen játszott és 1046 játékpercet töltött a pályán.
VÁLOGATOTT:
Walker az U19-es és az U20-as válogatottban pallérozódott, majd 2011 novemberében Fabio Capello irányítása alatt 21 évesen debütált a nagyválogatottban. Három világbajnokságon és három Európa-bajnokságon szerepelt Angliával és az évek során összesen 95 alkalommal húzta magára a nemzeti csapat mezét, ezeken 1 gólt szerzett és 10 gólpasszt osztott ki.
KYLE WALKER
ADATOK:
Teljes név: Kyle Andrew Walker
Születési idő: 1990.05.28.
Születési hely: Sheffield, Anglia
Nemzetiség: angol
Poszt: jobbhátvéd
Erősebbik láb: jobb
Szerződés: 2025.06.30.
Mérkőzések a Milanban: 16
Gólok a Milanban: 0
Gólpasszok a Milanban: 0
DEBÜTÁLÁS:
Premier League – 2010.03.27. Tottenham-Portsmouth 2-0
Serie A – 2025.02.02. Milan-Inter 1-1
Olasz kupa – 2025.02.05. Milan-Roma 3-1
Bajnokok Ligája – 2016.09.14. Tottenham-Monaco 1-2
Európa Liga – 2011.08.18. Heart-Tottenham 0-5
MEGNYERT TRÓFEÁK:
QPR:
Angol másodosztály: 1x – (2010/11)
MANCHESTER CITY:
Premier League: 6x – (2017/18, 2018/19, 2020/21, 2021/22, 2022/23, 2023/24)
FA-kupa: 2x – (2018/19, 2022/23)
Ligakupa: 4x – (2017/18, 2018/19, 2019/20, 2020/21)
Community Shield: 2x – (2018, 2019)
Bajnokok Ligája: 1x – (2022/23)
Európai szuperkupa: 1x – (2023)
Klubvilágbajnokság: 1x – (2023)
Isten éltesse sokáig!