A Fiorentina vezetősége meghozta a végső döntést arról, hogy a szezon végén aktiválja-e Yacine Adli vásárlási opcióját.
A firenzei együttes tavaly augusztusban vette kölcsön Adli játékjogát a Milantól 1 évre és mintegy 1,5 millió eurót fizetett a kölcsönvételért. A két klub megállapodása alapján a Fiorentina vásárlási opcióval rendelkezik, mely a szezon végén válik aktiválhatóvá a Milan álláspontjától függetlenül.
Daniele Pradé, a Fiorentina sportigazgatója bejelentette, hogy nem fogják végleg megvásárolni Adlit, akire 10,5 millió eurós vásárlási opciójuk van. Így a francia középpályás a következő szezonban nem lesz tagja a firenzei csapatnak. „Adli esetében nem aktiváljuk a vásárlási opciót. A döntést közösen hoztuk meg a játékossal egyetértésben.” – mondta Pradé a sajtótájékoztatón.
Így Adli a nyáron visszatér a Milanhoz és júliusban az első csapat keretének tagjaként kezdheti meg az előszezont. Egyelőre nem tudni, hogy szerepel-e a klub terveiben a 2025/26-os idényben és minden attól függ, hogy az edző igényt tart-e a szolgálataira.
A 24 éves középpályás összesen 35 mérkőzésen szerepelt a Fiorentinában és meglehetősen jó teljesítménnyel rukkolt elő, hiszen 12 gólból vette ki a részét közvetlenül 5 találat és 7 gólpassz formájában, mindezt 1653 játékperc alatt. Adlinak még 1 év van hátra a szerződéséből a Milannál.
14 hozzászólás
Akkor meg is van, hogy a low budget szellemében kivel fogjuk pótol Reijnderst 😀
Reijnders mellett akkor végre újra lesz egy középpályásunk, aki a csapat hasznára lehet. Remélem még egyszer nem barmolják el az „okosok”…
Ehhez el kell adni valakit, mert ő nem olasz nevelés, így jelenleg nem fér a keretbe. Ezzel nem azt mondom, hogy ne tartsuk meg, hanem azt, hogy a jelenlegi keret túlságosan olasz mentes, amin javítani kellene…
Majdnem a komplett középpályássorunkat eladnám. Reijnders, Adli oké…többi nyugodtan mehet.
Csak legyen rájuk kérő + el akarjanak menni, nem úgy pl. Origi
Reijnders lesz az első, akit el fognak adni…
Adliról nekem mindig Vikash Dhorasoo jutt eszembe. Padra amúgy tökéletes lenne, mivel több poszton is tud játszani, csodát tőle nem kell várni, de jó kiegészítőnek.
Jankulovski is ilyen volt, gyakorlatilag mindkét szélen minden posztot meg tudott oldani.
Sevilla (ha jól emlékszem) elleni kapásgólja kb még mindig a szemem előtt van. Igen régebben sem csak Maldinik rohangáltak itt Pirlokkal sok jó kiegészítő játékosunk volt.
Azt sosem ertettem miert jegelte Dhorasoot Carlo annyiszor! Szerintem nagyon jo kis jatekos volt. Tobbet erdemelt volna mint csereember.
Adli szerintem nem rossz de a rendszer aldozata o is! Csatarok mogotti arc inkabb nem box to box
Conte – Juve, Gasperini – Roma, mi meg a fasorban. A világ második legeredményesebb BL szereplője, akit kiröhög mindenki, amikor edzőt keres. Bravó, ide jutottunk !!!
Hát, ha Gasperini elhagyja Bergamót, akkor óriási hiba, hogy nem repültünk rá..
Én bűnnek nevezném.
Ha Gasperini és Conte is szabad lesz és ez a szezon után ha nem hozzak el egyiket sem és hoznak ide megint valakit aki nem sokat tett le az asztalra akkor ezek már tényleg hülyék és egy biztosítás arra hogy itt nincsenek és nem is lesznek magas célok. Amúgy meg Gasperini nagyon de nagyon bepasszolna nekik mert neki nem kellenek nagy sztárok és kevés pénzből is elég szép csapatot tud építeni….