Hétfőn találkozó volt a Milan és a Roma vezetősége között Alexis Saelemaekersről. A fővárosi alakulat jelezte, hogy végleg meg akarja tartani a belga futballistát.
A MilanNews, a La Gazzetta dello Sport és a Calciomercato beszámolója szerint Florent Ghisolfi, a Roma sportigazgatója hétfőn délután a Casa Milanban tárgyalt a Milan vezetőségével Saelemaekers végleges megvásárlásáról és szóba került Tammy Abraham helyzete is. A találkozón jelen volt Giuseppe Riso ügynök is, aki tavaly közvetítő szerepet töltött be az üzletben.
A Roma tavaly nyáron vette kölcsön Saelemaekerst és az egyezség nem tartalmaz vételi opciót, így a kluboknak tárgyalóasztalhoz kell ülniük a vételár megállapítása érdekében. Alexis remek szezont tudhat maga mögött, hiszen 32 mérkőzésen közel 1900 játékperc alatt 7 gólt szerzett és 7 gólpasszt osztott ki a Romában, ahol a szezon eleji sérülése után december óta rendszeres játéklehetőséget kapott.
Nico Schira és Daniele Longo (Calciomercato) szerint a Roma meg akarja tartani Saelemaekerst a következő szezonra. A Rossoneri körülbelül 20 millió eurót kér a 25 éves belga támadóért. A fővárosi alakulat azon dolgozik, hogy sikeresen lezárja az üzletet, viszont még vannak tisztázandó részletek és újabb találkozóra lesz szükség a megegyezéshez.
A La Gazzetta dello Sport szerint Igli Tare, a klub új sportigazgatója nagyra értékeli Tammy Abraham játékát és képességeit. Az angol csatár 45 mérkőzésen kevesebb mint 1800 játékperc alatt 17 gólban vállalt szerepet 10 találat és 7 gólpassz formájában. Saelemaekershez hasonlóan Abraham kölcsönszerződése sem tartalmaz vételi opciót.