Alex Jimenez, a Milan spanyol tehetsége ma ünnepli a 20. születésnapját.
Jimenez 2005. május 8-án született Leganes városában, Spanyolországban. A helyi Talavera együttesében kezdett el futballozni 5 évesen, majd 2012-ben a Real Madrid akadémiájára került. Eredetileg támadóként játszott, mielőtt szélsőhátvéd lett. Összesen 11 évet húzott le a madridi alakulat utánpótlásában és a 2022/23-as idényben a Real Madrid Castillát erősítette. Bár profi szerződés fűzte a nevelőegyesületéhez, ám a felnőtt csapatban nem kapott játéklehetőséget.
2023 nyarán a Milan egy szezonra kölcsönvette egy vásárlási opcióval. Jimenez a Milan Primaverában kezdett, majd 2024 januárjában Stefano Pioli kezei alatt debütált az első csapatban egy Cagliari elleni 4-1-re megnyert kupameccsen, majd néhány nappal később a Serie A-ban is bemutatkozott. Az első idényében 5 tétmeccsen jutott szóhoz a felnőttek között, aztán 2024 nyarán a Milan vezetősége aktiválta a vásárlási opciót és 5 millió euróért végleg megvásárolta a játékjogát. Ezt követően az újonnan megalakult harmadosztályú Milan Futuróban kezdte a második olaszországi idényét, miközben gyakran az első csapattal edzett.
December óta rendszeresen a Milan első csapatában szerepel, folyamatosan játszik és élvezi Sergio Conceicao bizalmát. Jimenez a 2024/25-ös szezonban 24 mérkőzésen 1 gólpasszt osztott ki, míg a Milan Futuróban 18 meccsen lépett pályára és 4 assziszt fűződött a nevéhez. 2025 januárjában Olasz szuperkupát nyert a Rossonerivel, amely az első megnyert trófeája volt profi futballistaként.
VÁLOGATOTT:
Jimenez több alkalommal is szerepelt a spanyol korosztályos válogatottakban, nevezetesen az U15-ben, az U17-ben és az U19-ben. Egy korábbi interjújában azt nyilatkozta, hogy egy álom és egy célkitűzés számára, hogy egy napon a spanyol nemzeti csapat mezét viselje.

ALEX JIMENEZ
ADATOK:
Teljes név: Alejandro Jimenez Sanchez
Születési dátum: 2005.05.08.
Születési hely: Leganes, Spanyolország
Nemzetiség: spanyol
Poszt: jobbhátvéd
Magasság: 1,77 m
Erősebbik láb: jobb
Szerződés: 2028.06.30.
Mérkőzések a Milanban: 29
Gólok a Milanban: 0
Gólpasszok a Milanban: 1
DEBÜTÁLÁS:
Serie A – 2024.01.07. Empoli-Milan 0-3
Olasz kupa – 2024.01.02. Milan-Cagliari 4-1
MEGNYERT TRÓFEÁK:
MILAN:
Olasz szuperkupa: 1 – (2025)
Isten éltesse sokáig!