A Real Madridnak visszavásárlási záradéka van Alex Jimenezre, aki az utóbbi időszakban beverekedte magát a Milan kezdőjébe.
A 20 éves szélsőhátvéd a december végén végbement edzőváltás óta rendszeresen felkerült a Milan első csapatába a harmadosztályú Futurótól és maximálisan élvezi Sergio Conceicao bizalmát. Jimenez eddig 24 mérkőzésen játszott az aktuális idényben és 1 gólpasszt osztott ki, ráadásul az elmúlt hetekben bekerült a kezdőcsapatba.
Daniele Longo, a Calciomercato újságírója szerint a Milan vezetősége kapcsolatban áll a Real Madrid vezetőségével és Jimenez új ügynökével is, hogy megvitassák a folytatást és a játékos jövőjét. A spanyol szélsőhátvéd érdekeit a YouFirst ügynökség képviseli.
A Real Madrid szorosan figyelemmel követi Jimenez fejlődését, ugyanis a tavaly nyári átigazolás két ízben is tartalmaz visszavásárlási opciót a spanyol klub javára. A madridi alakulatnak 2025 nyarán 9 millió euróért, míg 2026 nyarán 12 millió euróért van lehetősége visszavásárolni Jimenezt.
A Milan vezetősége egyértelműen fontos láncszemként tekint Jimenezre a jelenben és a jövőben is, míg a Real álláspontja egyelőre nem ismert. Bár hivatalos bejelentés még nem történt, azonban Fabrizio Romano tényként közölte, hogy Trent Alexander-Arnold személyében jobbhátvédet igazol a Real Madrid a nyári átigazolási időszakban, míg a 33 esztendős Dani Carvajalnak 2026 nyaráig élő szerződése van Madridban.
A Milan tavaly nyáron a vételi opció aktiválásával 5 millió eurót fizetett Jimenezért.
1 hozzászólás
Nem követem magát az ügyet, de ez attól fog szerintem függeni, miként tekintenek Jimenezre. Jövőre a jobbhátvéd posztjuk több, mint megvan, a kettő átlagát tekintve alighanem az egyik legerősebb poszt lesz ott a világon TAA-val, ha Carvajal jól tér vissza. Szóval ha elsősorban jobb bekként gondolnak rá, akkor teljesen felesleges nekik.
Viszont Jimenez betvethető másik szélen és egy sorral előrébb is. Jobbszélsője évek óta nincs a Reálnak, balbekk poszton meg darabra vannak csak meg, minőségre egyáltalán nem.
Nyilván a játékos szándéka is sokat nyom a latba. Én nem tudom, neki megérne-e visszatérni, szerintem elég kevés lehetőség lenne.
Én a Reál helyében most nem aktiválnám a buybacket, a 3 millió különbség nekik semmi, és jövőre kiderül, Carvajal mit tud a sérülése után, ha nem elég, akkor újragondolják a Jimenez ügyet.
Nekünk sajna ebbe sok beleszólásunk nincs, ma a felé mutatott bizalommal tudjuk befolyásolni, ez a része szerintem kb meg is van.