Tijjani Reijnders 1 évvel és 9 hónappal a szerződtetését követően különleges mérföldkőhöz érkezett a Milanban.
A holland válogatott középpályás a kezdőcsapat tagjaként lépett pályára a hétfői Genoa elleni 2-1-re megnyert meccsen a Serie A 35. fordulójában.
A klub hivatalos tájékoztatása szerint Reijnders minden sorozatot figyelembe véve a 100. tétmérkőzésén lépett pályára a Milanban a Genoa elleni bajnoki alkalmával. A 26 éves futballista mérlege 100 mérkőzésen 19 gól és 9 gólpassz a csapat színeiben.
Reijnders 2023 júliusában szerződött a Milanhoz a holland élvonalbeli AZ Alkmaar együttesétől, ami azt jelenti, hogy 1 év és 9 hónap alatt érte el a 100 mérkőzéses álomhatárt piros-fekete mezben. Nem túlzás kijelenteni, hogy a holland játékos az elmúlt évek egyik legjobb igazolása, ráadásul a Milan 20,5 millió euróért vásárolta meg a játékjogát és a piaci értéke azóta a többszörösére emelkedett, miközben a Milan középpályáján és a holland válogatottban is meghatározó játékossá vált.
Érdekesség, hogy a Milan jelenlegi keretében Reijnders a hatodik olyan játékos, aki elérte a 100 meccses mérföldkövet a csapatban Theo Hernández, Rafael Leao, Fikayo Tomori, Mike Maignan és Matteo Gabbia után.
REIJNDERS MÉRLEGE A MILANBAN:
SZEZON | MECCS | GÓL | GÓLPASSZ |
---|---|---|---|
2023/24 | 50 | 4 | 4 |
2024/25 | 50 | 15 | 5 |
ÖSSZESEN: | 100 | 19 | 9 |